Olyan rég jelentkeztem, hogy közben átalakították a blogspot felületét is, és csak tátottam a számat, hogy mit és hogyan is kellene csinálnom egy bejegyzéshez, a képek beszúrásáról nem is beszélve. (Nem, akkor sem olvasom el a használati utasítást!:-) )
A tanév lassan a végéhez közeledik, ez az utolsó hét. Utána tábor hegyek jönnek a fiúknak, majd irány Európa. Először pihenünk egy hetet Amszterdamban, majd megkezdjük szokásos kéthetes otthoni vesszőfutásunkat. Már előre borsódzik a hátam a hivataloktól...
Az előző posztban említett hosszú hétvégét valóban a Krakataunál töltöttük, de a vulkánt csak messziről láttuk. Már aki. A fiúk esküsznek, hogy ott, a távolban, határozottan látták.
Nevezett ugyanis egy szigeten van, ahova mi nem jutottunk el, tekintettel arra, hogy indulás előtt egy rossz mozdulatnak köszönhetően kissé lerokkantam. Szerencsére a hotelben isteni masszázs volt, így minden nap élvezkedtem egy sort. A végére már egész kecsesen tudtam járni. A fiúk a vizicsúszdákat koptatták. Az egész hotelben mi voltunk egyedüli fehérek, és az éttermet is leginkább mi használtuk. Kiderült, hogy nemcsak a mi apartmanunkban volt ugyanis konyha, hanem mindenhol, és a helyiek ennek megfelelően készültek. Láttunk olyan érkező családot, akik a hatalmas tele fazekat hozták. :-) Még mindenképpen visszatérünk, hogy a vulkánt is megmásszuk, de egyelőre halványodnia kell az oda és visszaút emlékének. A 92 km-t 6 óra alatt tettük meg, ebből kb. hármat gyakorlatilag álltunk az útépítések miatt. Vissza egy másik utat választott a sofőrünk, ami csak 4 óra volt, viszont a hullámvasút ahhoz képest nudli.
Aki a képen megtalálja a vulkánt, az vendégem egy kávéra!
A fiúknak véget ért minden sport. Gergőék a második helyen végeztek a Coca-Cola Ligában, flag futbalban pedig végig veretlenek voltak, csak a gála napján kaptak ki az utolsó meccsükön, lényegében az utolsó percekben. Ő, és Bali is kaptak MVP érmet 1-1 játék során. (MVP-Most Valuable Player)
A focibolond:
A sokrétű:
A legkisebb:
...éppen varázsol:
...pihenés egy kemény meccs után:
J. egyik otthoni kollégája jön a családjával Indonéziába, és megkértek, hogy vegyünk nekik vonatjegyet, mert interneten nem lehet. Kis naivak, azt hittük, hogy milyen egyszerű lesz... Az állomás elég messze van tőlünk, így először a szomszédos utazási irodában próbálkoztunk. Onnan elküldtek egy olyanba, ahol árulnak is. Némi várakozás után, azt mondták, hogy majd hívnak, ha meglesz. Végül küldtek egy sms-t, hogy bocs, de nincs jegy. :-O Így aztán egy vasárnapi délelőttön felkerekedtünk, hogy személyesen intézzük a dolgot az állomáson. (Azért vasárnap, mert akkor jobb a forgalom.) Olyan istenien választottuk ki az időpontot, hogy a fél belváros le volt zárva a biciklisták részére, így keringtünk egy darabig. A jegykiadónál nem volt szinte senki, viszont jegyet se adtak, mert az elővételt máshol intézik. No problem, mentünk a másikhoz. Még szerencse, hogy nálam volt a kolléga kinyomtatott email-e, amin a részletek rajta voltak pontosan, így nem tartott soká, míg kitöltöttem a jegyigénylő nyomtatványt. Igen, nem ám csak úgy vásárolgatunk 1-2 vonatjegyet. A jegyüzérek miatt névre szólnak. Szerencsére egy családhoz elég egy név is, így aztán nem bukott el a küldetésünk.
Marci szépen cseperedik. A mozgást nem kapkodja el. Leginkább üldögél. Ha valami felizgatja a fantáziáját, akkor a fenekét vonszolva kúszik oda. Kedvenc helye a wc. A keféért expressz gyorsasággal teper, illetve a lefolyó fedelét is imádja piszkálni. A wc peremébe kapaszkodva húzogatja magát állásba. Egyelőre arra tippelek, hogy előbb fog felállni, mintsem mászna. A fogai szépen jönnek, most az 5-6. áttörése várható. Ennek ellenére nem hajlandó rágni, csak a pépes kaját eszi, de leginkább még az anyatej a kedvence.
