Bosszúság a köbön

Úgy tűnik, hogy az indonéz szolgáltatók nem szeretnek engem.

Hónapok óta nem tudok sms-t küldeni, mert valamit elrontottak a központban. Eddig reménykedtem, hogy csoda történik, de nem... Kénytelen leszek bemenni valami irodába és reklamálni, csak ki kell derítenem, hogy pontosan hova, és szereznem kell egy kedves indonézt is, aki elkísér és tolmácsol.

Néhány napja az internettel is gondjaim adódtak. Bármilyen honlapot el tudtam érni, kivéve a blogspotot, ezért se írni nem tudtam ide, se olvasni a kedvenc blogomat.

Ma próba cseresznye alapon klikkoltam, hátha, és működik! Így legalább nem lyukad ki az oldalam, legalábbis a kíváncsiságtól nem.

Történt ugyanis, hogy múlt csütörtökön a céges feleségekkel elmentünk ebédelni. Egy olasz étterembe szervezték a bulit, amiről mindenki áradozott, hogy milyen szuper. Elsőként az árak voltak meglepőek, ugyanis a drága pláza, drága éttermeihez képest is magasabbak voltak. Következett a kaja, ami számomra akkora csalódás volt, hogy sem a levest, sem a következő fogást nem ettem meg teljesen, mert nem ízlett. Mondjuk ezzel nem voltam egyedül, mert mellettem az új, olasz kolléga felesége ült, aki az elmúlt három évét Rómában töltötte, és ő sem volt elájulva a feltálalt étkektől. Végül jött a fekete leves. Olyan ételmérgezést kaptam, hogy három napig görcsökben fetrengtem, és semmi sem maradt meg bennem. Öröm az ürömben, hogy így legalább lendületet kaptam a karácsonyi kalória bumm-ra való felkészülésre, és sikeresen szűkül a gyomrom, és a körméretem is. :-)

Szokások, amiktől a falnak mész

A kulturális különbségek néha roppant zavaróak, sőt, idegesítőek tudnak lenni.
A fő szabály: türelem! Az indonézeknek végtelen…

Egy ideje megint hallottam az egereket a padláson. Kellett egy hét, mire végre kijöttek az irtók. Egy példányt sikeresen el is fogtak, azóta se láttam őket, annak ellenére, hogy már másnap mondtam, hogy ez csak részeredmény, tessék visszajönni és kitenni megint a csapdát. Ez két hete volt, azóta a kisállatok szerintem családot is alapítottak.
J. vadi új, nagyon drága telefonja kb. három hónapig bírta, majd beadta a kulcsot. Elvitte a szervizbe, ahol több, mint két hónapba tellett megjavítani, úgy, hogy háromszor is megpróbálták visszaadni működésképtelen állapotban.
Új kollégáék már nagyon költöznének be a házukba, elegük van a szállodából. Nem értettük mi sem, hogy mi tart ennyi ideig, hiszen most újították fel az egészet, legfeljebb egy minimális takarítás kell. Egyik nap el is mentek megnézni, hogy mi a helyzet. Az egész takarító brigád éppen a tv előtt ült…

Aki nem bírja, ha ellent mondanak neki, az itt élvezkedhet. Még ha nem is értenek egyet, akkor is olyan választ adnak, amiről azt gondolják, hogy a kérdező azt várja tőlük. Az eldöntendő kérdésekre, amennyiben valójában nem lenne a válasz, valószínűbb, hogy talánt fogsz hallani.

A gyanútlan turista először azt gondolja, hogy milyen aranyos népek az itteniek, hiszen állandóan mosolyognak. Na persze, ne dőljünk be nekik. Sokszor így leplezik, hogy fogalmuk sincs, hogy mit akarsz, vagy éppen kényelmetlenül érzik magukat a viselkedésed, vagy a szavaid miatt.

Az egyik halálom a tülekedés, illetve a másik teljes negligálása. Ha ki akarsz lépni egy üzletből, akkor ne várd, hogy az éppen befele igyekvők majd udvariasan félre állnak és kiengednek. Örülj, ha nem sodornak vissza! Ha pedig te is befele mész, akkor vigyázz, mert lazán az arcodba csapódhat az ajtó, nem fogja senki tartani neked. Sorban álláskor (már ha azt hiszed, hogy van sor) ne csodálkozz, ha valaki simán eléd ugrik.

Végül az ember hajlamos azt hinni, hogy csupa buta, bunkó emberrel van körülvéve. Tévedés! A különbségek egy része az eltérő kultúrából ered. Míg nálunk az orrtúrás gusztustalan, addig itt a zsebkendő nyilvános használata illetlen. A butaság pedig relatív. Sajnos a többség iskolázatlan, mert egyszerűen anyagilag nem engedhetik meg maguknak, hogy középiskolába, pláne egyetemre küldjék a gyerekeiket. Az indonéz suliban amúgy sem motiválnak a gondolkodásra. Fogadj el mindent úgy, ahogy mondanak, ne kérdezz. Csak semmi kreativitás, egyénieskedés. Ússzál az árral, menj a többséggel. A vallás is azt tanítja, hogy Isten szaván kívül nincs más akarat, minden eleve elrendeltetett.

Pembantu

Már néhányszor említettem a személyzetet, indonézül a pembantukat.

Egy külföldi, mint mi is, igencsak vonzó főnök lehet számukra. Egyrészt általában nem vagyunk hozzá szokva, hogy valakinek „parancsolgassunk”, így a helyi munkaadókhoz képest egyenrangú a viszonyunk az alkalmazottakkal. Másrészt afelett érzett lelkiismeret furdalásunkban, hogy mégis valaki más végzi el helyettünk az amúgy teljesen hétköznapi dolgokat, hajlamosak vagyunk túlfizetni őket.

A jó pembantu szinte láthatatlan. Jelenléte csak a kitakarított lakásból, a frissen mosott és vasalt ruhák halmazából látszik. Vannak akik nehezen viselik, hogy semmi privát szférájuk, mert valaki mindig ott serte-pertél mellettük. Nekünk szerencsénk van, mert a mi made-ünk olyan diszkrét, hogy néha a padló állapotából sem tűnik fel, hogy ott járt. :-) Többször megfordult a fejemben, hogy minek is alkalmazzuk, hiszen én is remekül tudok takarítani és mosni, sőt … de ugye nem lehetünk kulturálisan érzéketlenek.

És, hogy milyen hálásak tudnak lenni! A minap ment férjhez J. egyik kollégájának házvezetőnője. Természetesen adtak neki extra szabadságot a nagy eseményre. Hajnalban érkezett az sms az ifiasszonytól: „Thank You Mam, I have a great sex.” :-)

Vallás, bőrszín

Indonéziában a személyi igazolványban feltüntetik a név, születési és lakcím adatok mellett a tulajdonos vallását is. Hmmm.
Ez a hírhedten antikommunista Suharto elnök nevéhez fűződik, aki uralkodását azzal kezdte (1967-ben), hogy leöletett kb. fél millió kommunistának vélt embert, illetve sokakat emigrációba kényszerített.

Megkérdeztem, hogy mi van akkor, ha valaki ateista? Néztek rám nagy szemekkel, majd kiderült, hogy ilyen elméletben talán lehet, de a gyakorlatban fel sem merül. Ez "ciki" lenne , főleg a szülőknek. Így aztán mindenki bemond valamit. Általában ugye a muzulmánt.

Most már legalább értem, hogy a világ legnagyobb muszlim állama miért is tűnik nekem igencsak langyosnak vallás szempontjából. Félre értés ne essék! Vannak területek ahol nagyon is fontos (vérre menően) a hit, de itt, Jakartában a müezin hangján, a mecseteken és némi kendős népességen kívül nem sokat érzek belőle.
Bezzeg Balin! Már eleve csodával határos, hogy meg tudták őrizni a hindu szellemiséget, és ott a vallás valóban a mindennapok része. Talán ez is adja a sziget báját.

Más.

Néhány hónapja, mikor elfogyott az otthonról hozott arckrémem, elballagtam a bótba. Kérem szépen itt szinte minden van, de ... . A legtöbb termék, legyen az a test bármely részére kenendő, fehérítős. Miiiiiiiiiii? Igen. Itt a fehér bőr a divat. A más kertje effektus ugye.

Minél barnább vagy, elvileg annál szegényebb is. Mert az lesz sötét bőrű, aki sokat tartózkodik a napon, általában kemény fizikai munkát végezve. Szóval itt mindenki fehéríttet. Ki csak simán egy kis krémmel, ki pedig kemény pénzeket perkálva a kozmetikusnál. Ujjé, mi roppant divatosak vagyunk! :-)

Vendégek

A suliban, Baliék osztályában van két cseregyerek. Pontosabban cseremackó.
Sydneyből érkeztek, van komoly plüssmackó útlevelük, adatokkal, fényképpel és indonéz vízummal. Míg őket itt látjuk vendégül, addig az ausztrál iskolások egy borneói orángutánt kényeztetnek. Nagyon jópofa, mert a gyerekek már írtak képeslapot a majomnak a jakartai történésekről, a mackók pedig részesei az oktatásnak. Minden nap másvalaki viheti őket haza, mintegy jutalomként. Tegnap végre nálunk aludtak! Bali már nagyon várta, hogy kiérdemelje a házigazda szerepét.

Haza, E.T haza!

Mondtam már, hogy karácsonykor haza megyünk?

A fiúk nagyon örülnek, mert már igencsak hiányolják a barátaikat, és persze a rokonságot is. A legizgatottabb viszont tuti én vagyok. A repjegyek már szinte tapintható távolságban vannak, csak az utazási iroda ügyintézője bénázik, így még kicsit izgulhatunk, hogy a kinézett járatokra tényleg legyen helyünk.

A következő aggodalmam a "malackór". Eddig nem nagyon foglalkoztam vele, biztonságban éreztem magunkat. Az előttünk álló hosszú út, átszállások, forgalmas repterek, nem beszélve a magyar határon kopogtató járványról, elgondolkodtattak. Eddig csak a kötelező oltásokat kaptuk meg, ami tekintve a jelenlegi tartózkodási helyünket, azért alapban sem kevés. Nosza, felhívtam a klinikánkat, hogy milyen oltóanyagot használnak, mert ugye abból is van már jópár. És ekkor kicsit pofára estem, merthogy itt nincs oltóanyag, max. a szezonális ellen tudnának beoltani. No, legalább az esetleges mellékhatások miatt nem kell aggódnom!

Elvileg már megkezdődött az esős évszak, gyakorlatilag az idő nem sokat változott. Állítólag Jakartában inkább csak decemberben és januárban esik sokat. Majd meglátjuk. Tegnap azért volt egy kis zuhé, ami pont arra volt elég, hogy a fiúk a fociedzés végére olyan sárosak lettek, mint a ... szóval nagyon. Én nézőként az időjárást élveztem leginkább. Sütött a nap, de kellemes hűvös szellő fújt. Ja igen, Gergő is elkezdte kergetni a labdát, mert januártól indul a Coca-Cola Kupáért való verseny, az itteni nemzetközi sulik között. Először nem nagyon akaródzott neki, lustaság fél egészség ugye, de a tornatanár és az osztályfőnök együttes javaslata meghatotta.

Bali most a változatosság kedvéért a zenetanártól kapott oklevelet, mondván, hogy egyre bátrabban szerepel az óráin.

A mai, helyi on-line újságokat olvasva, több cikk is a müezinekkel, és a mecsetek hangszóróival foglalkozott. Teljesen meglepődtem, hogy az olvasói kommentekben a helyiek is inkább ellenzik ezeket, mintsem támogatnák. Mondjuk mi már immunisak vagyunk, de J-nek most érkezett egy új kollégája, aki egyelőre az egyéb zajokra is panaszkodott. Szegény, pedig a hajnali müezinből még nem is kapott ízelítőt. Ma mutogatnak neki házakat, kíváncsi vagyok, hogy hova fog költözni. Van ugyanis egy "elátkozott" is. :-) Eddig két munkatárs ment már rövid időn belül haza, nem önszántából, miután éppen csak, hogy beköltöztek.

Tiszta Harry Potter!

A suliban, úgy, mint a HP-ben, nemcsak osztályokra tagozódnak a gyerekek, hanem mindenki bekerül egy házba is. Itt mondjuk nincsen "Teszlek Süveg", simán az ofő dönt.

Három lehetőség van:
A sárga pólósok a gyíkok, a zöldek a gekkók, a pirosak pedig a komodói sárkányok.
A fiúk persze a legfélelmetesebb állathoz akartak kerülni, és így is lett. Mostanra ugyan megbánták, mert a versenyeken elég gyengén muzsikálnak, de fő a lelkesedés!

A tanév negyedévekre van bontva. Minden "term" végén kapnak egy kis értékelést, illetve ilyenkor osztanak igazgatói dicséreteket is. Pusztán mellékesen említem (na persze!), hogy a srácokat ismét kitüntették. B. a tornatanár felterjesztésére kapta az oklevelet, G. pedig ismét angolból.

Az ünnepség még a szünet előtt volt, és nagyszerűen sikerült. Minden osztály előadott valamilyen produkciót, általában énekkel, tánccal. A legnagyobb bravúrt B-ék csoportja hajtotta végre. Az előadásuk közben elment az áram, ennek ellenére a 7 éves kölkök úgy folytatták a műsort, a kísérő zene nélkül, saját énekszóval, mint a profik.
Egyúttal az igazgatónőtől is búcsút vettünk, mert a férjét NY-ba helyezték, és ő persze követi. Bemutatkozott az új vezető is, aki szintén nagyon szimpatikus, bár egészen más természet.

Amin még folyamatosan ámulok és bámulok, hogy mennyire mások az itteni gyerekek. Komolyan kíváncsi lennék, hogy mi az oka. A suliban egyszerűen nincs vad agresszió! Nem beszélnek csúnyán, nem verekszenek, nem csúfolódnak. Persze, itt is szokták húzni egymást, vagy kergetőznek, de egész más minőségű a dolog, mint otthon. Ezen túl le a kalappal a másság kezelése előtt. Ok. tudom, hogy ez az iskola szempontjából pénz kérdés is. Itt simán lehet egy 15 fős osztályban egy-két olyan gyerek, aki valami miatt hátrányban van a többiekkel szemben, mert velük párhuzamosan foglalkozik egy segédtanár. A gyerekeknek viszont eszük ágában sincs kicsúfolni a tolószékes, autisztikus vagy Down kóros társukat! Otthon bezzeg elég egy szemüveg vagy beszédhiba...

Bakso, bakso nélkül

G. fiam nem éppen felfedező típus, legalábbis a kulináris élvezeteket illetően. Finoman szólva kissé ódzkodik a helyi ízek kipróbálásától, de azért néha engedményeket tesz. Így volt ez a baksoval is.

A bakso indonézül húsgolyót jelent, de igazából a legnépszerűbb helyi leves neve. Nagyon változatosan készítik, a lényeg, hogy legyen benne bakso. Ezen túl általában rizstészta és/vagy sima tészta, ízesítésként csili is kerülhet bele.

G-t az otthoni húslevesre emlékezteti, imádja a sok tésztát, csak a húsgolyót kerüli. :-)

Újra a fedélzeten

Annyira pörögnek az események és annyi mesélni valóm van, hogy egyszerűen lefagyok a gép előtt, nem tudom hol kezdjem. Ma reggel azért csak összeszedtem magam, mert otthonról már panaszhangok hallatszanak, hogy mi van velünk.

Az elmúlt hét a halloweenes készülődés jegyében telt. A suliban minden nap rajzoltak, dekoráltak a fiúk. Én sütikészítést és büfé szolgálatot vállaltam a péntek esti bulira. Végül megkértek, hogy mivel annyi édesség lesz már, inkább csináljak pattogatott kukoricát. Egyrészt örültem, mert az ezerszer egyszerűbb, másrészt rosszul esett egy kicsit, mert már olyan jó díszítéseket találtam ki a muffinokra... Nem tudják mit veszítettek!

A szervezés számomra néha már a vicc kategória volt. Ez a program a szülők kezdeményezése, és a lebonyolítás is az övék. A mulatságos, hogy bizonyos dolgokban olyan körülményesek, mintha agyműtétre készülnénk, ugyanakkor a legkézenfekvőbb dolgokra nem gondolnak. Pld. hogy egy zacsiba mennyi kukoricát tegyek, arról külön felkészítést kaptam, ellenben a büfé előkészítésére egyedül én voltam ott előbb, a többiek a nyitásra jöttek. A kajaosztáshoz szigorúan, nagyon helyesen kesztyű és kötény volt a viselet, de azt elfelejtették, hogy a pizza szeleteléshez nem ártana kés, illetve a pénzt és a jegyeket másvalakinek kellene kezelni, nem annak aki az étellel dolgozik.

Minden jó, ha vége jó, a fiúk nagyon élvezték a cécót, jó volt a hangulat. A dizsin nem vettek részt, de nem baj, majd jövőre.

Másnap szülinapra voltunk hivatalosak. G. egyik lány osztálytársa hívott meg bennünket. Az egyik étterem emeletét bérelték ki. Volt bohóc, galambbal és nyúllal, tetkó felrakás, köröm lakkozás. Ki mit akart. A büfé teljesen indonéz volt, mert a hely az Es Teler 77 indonéz gyorsétterem lánc tagja.

Az Es Teler egy frissítő, mint minden Es-el kezdődő. Az Es (ice) jelentése ugyanis jég. Nem mondanám feltétlen italnak, mert néha olyan sűrű, hogy kanalazni kell. Rengeteg fajtája van. Mindenféle gyümölcsösek, kókusztejjel, cukorral, akár csokival és persze sok-sok jéggel. Hihetetlen színekben képesek csinálni, a bugyirózsaszíntől a bilikékig. Nagyon népszerű, igazi hűsítő energiabomba. Én bevallom képtelen vagyok meginni, mert annyira édes.