Hamarosan jelentkezem!

Életünkben először melegebb éghajlaton karácsonyozunk. (Nem, nem küldött senki, magunktól jöttünk. :-) ) Olvasgatva az európai közlekedési káoszról, annyira nem bánjuk, hogy nem tudtunk haza menni, így viszont semmi ünnepi hangulatunk sincs, ráadásul hiányzik a család is. De kitartás kedves rokonok, már csak 5 hónap, és megyünk!

Az internet is szabadságolta magát, és csak néha kegyeskedik működni, így gyorsan be is fejezem az írást, és majd Jakartából újra jelentkezem.

Karácsony

Kedves Olvasóim!

Békés, boldog ünnepeket és új esztendőt kívánok mindenkinek!

Eszter

Hírek

Lombok (sziget Bali mellett): http://index.hu/bulvar/2010/12/15/kihuzta_gyufat_mert_kihuzta_a_dugot/

És lehet, hogy én is benne leszek a hírekben. Ha ráugrok a férjemre egy ollóval, és levágom a haját, az családon belüli erőszaknak számít? :-)

Történések

Szombaton elmentünk ebédelni a jelenlegi kedvenc éttermünkbe, a Basilico-ba. Olasz étterem, finom házi tésztákkal és olyan ételekkel, amit J. is ehet. Ott Bali sem pizzát vagy spagettit eszik, hanem mustáros csirkét. Mivel egy nagy bevásárlóközpontban van, így "kénytelenek" voltunk megtekinteni a játékboltot is. Egy óvatlan pillanatban sikerült meglépnem, és a sportboltban kötöttem ki, ahol még mindig hirdették az állványos kosárpalánkot, féláron. (Valószínűleg azért volt akció, mert itt a kutyát sem érdekli ez a sport, lévén törpék.) J. elég szkeptikus a sporteszköz beszerzéseinket illetően, némi alappal persze. :-) Szóval nem nagyon hajlott egy újabb darab megvásárlására. Én viszont olyan régóta vágytam már egy ilyenre, hogy bevetve a legszebb nézésemet, csak sikerült meggyőznöm. Elutazása előtt még gyorsan össze is rakta, így Balival vasárnap rengeteget játszhattunk. Kiderült, hogy ifjabbik sarjunk kifejezetten tehetséges. Úgy vezeti a labdát, hogy csak lestem, és a dobásai is nagyon jók. Nagyon örültem, mert végre egy olyan sport, amit én is imádok, és űzhetjük együtt is.

Hétfő este "Arts Evening" -et rendeztek a suliban. A koncepció az volt, hogy minden egyes gyerek lehetőséget kapjon a szereplésre. És tényleg, az ovitól a 11-ig osztályig valóban mindenki fellépet. Baliék egy másik osztállyal közösen énekeltek, Gergőék pianikáztak. Ezen túl, az angol klubbal előadtak egy indonéz mesét is. Eredetileg három részes volt, de, hogy tartani tudják az időt, így csak az első felvonást játszották el, a többit pénteken az assembly-n láthatjuk. G. tigrist alakított, teljes átéléssel, B. az egyik mesélőt. A szervezés nagyon jó volt. Egy másik suli színháztermét kaptuk kölcsön, volt profi fotós és videós, és mindössze 1,5 órát tartott az egész.

Még az első házunkba, több, mint egy évvel ezelőtt, vettünk jó pár képkeretet, hogy az üres falakat kicsit barátságosabbá tegyük. Végre eljött az ideje, hogy fel is használjuk őket. Hívattunk elő fotókat, így az étkezőben a teljes család és néhány barát mosolyog ránk, ha pedig elmegyünk, akkor az ajtó mellett Dédi és Papa integetnek. Nagyon jó érzés!

...áció!

Már csak hármat kell aludni és kitör a szünet! Nem emlékszem, hogy mikor vártam utoljára ennyire az év végét. A fiúknak ez a negyedév nagyon sűrű volt. Hiába a pár napos pihenő a közepén, a rendszeres délutáni tanulások és az állandó hétvégi programok totál lefárasztottak, legalábbis engem.

Tegnap kiosztották a félévi biziket. Hát... kétszer kellett áttanulmányoznom, mert változtattak a szerkezetén. A jegyekhez szokott agyam még mindig nehezen dekódolta, hogy a tantárgyakból  ugyan egy ötös skálán értékelik őket, az "emerging"-től az "exemplary"-ig, de az első egyáltalán nem egyes, hanem egyszerűen csak segítségre szorul, az utóbbi pedig lényegében a táltost jelenti. Másrészt a hozzá állásukat, fejlődésüket is "díjazzák" kb. 20 területen, szintén nem számokkal. Ehhez jönnek még a tanárok személyes megjegyzési is a 3 fő tárgyból, illetve egy általános. Mindegyik kb. 10 mondat.

Egyik kedvenc részem: "Balint enjoys sports, but should be mindful to take care of his personal appearance when he comes back to class." Anya fordítása: Gyermekük a szünetekben szeret focizni, de jó lenne ha utána nem úgy nézne ki mint egy disznó. 

Én már erős vagyok, és két fiú anyjaként nem kapok infarktust ha meglátom a ruhájukat némi szaladgálás után, de a tanító néni még fiatal és gyerektelen. :-) A megoldás valószínűleg az lesz, hogy Balikám majd visz magával váltó pólót, és reménykedem, hogy használni is fogja.

Gergőnél megvolt az áttörés. Már nem olyan visszahúzódó a suliban, legalábbis egyes részein :-) : "I would like to see more of him as an active participant in the classroom as he is on the playing field. He also has all the ability to be a good leader if he takes school more seriously." Anya fordítása: Remek dolog, hogy gyermekük a szünetekben a társaság középpontja, a focicsapat lelke és az osztály bohóca, de jó lenne, ha mindebből a lelkesedésből valamit mutatna az órák alatt is.

Azért persze nagyon büszke vagyok rájuk, mert matekból mind az öt részterületre "Proficient"-et kaptak, és ugye itt tudják leginkább megmutatni, hogy mit tudnak, mert a nyelvtudás kevésbé számít. Bali angolból a kettes, Gergő már a hármas szintet teljesítette. A negyedik után kikerülnek a nyelvi felkészítőről.

Ma végre J. is haza jön és vasárnap együtt utazunk karácsonyi vakációra!

Mikulás

A Mikulás tök jó fej, mert nem törődve az időeltolódással és a meleggel, hozzánk is eljött. A fiúknak a Jézuska váró zsákjába csempészte az ajándékot, illetve csak csempészte volna, mert nem fért bele. :-) A nagy sietségben itt felejtette a puttonyát is. :-) Kicsit ugyan furcsa, hogy a színe lila, a mérete pedig pont egy női táskáé, ráadásul tökéletesen illik az új cipőmhöz, de hát ebben a mai metroszexuális világban már semmin se lepődünk meg. 

Köszönöm Miki!

Köszönöm az érdeklődéseket is! A fiúknak az első nagyon lázas napja után jött egy kevésbé lázas, de még ágyban fetrengős. A harmadik napra feltámadtak. Annyira éltek, hogy délután már suliba küldtem volna őket. A negyedik nap, szombaton már mentünk Bogorba focimeccsre, mert ugye a csapatot nem lehet cserben hagyni. Az első meccsen nagyon kikaptak (1-4), a másodikon viszont már nagyon szárnyalltak (5-1). Összességében a harmadik helyet szerezték meg, ami így remekül hangzik, egészen addig, míg nem teszem hozzá, hogy három induló volt. :-)

Megérkezett a Coca-Cola bajnokság beosztása is. Bali és Gergő egy csapatba került, az U12-be, ami azért vicces, mert G. ugyan 10 éves, de B. még nincs 9 se. Az egész szervezésen és csapatbeosztáson iszonyat felhúztam magam. Egyetlen előnye van a dolognak, hétvégenként nem kell kétfelé szakadnunk.

És akkor az eladókról

Régebben már meséltem, hogy teljesen kiakaszt az a szokás, hogy a boltokban rám másznak az eladók. Olyan szorosan követnek, mint a DM-es biztonsági őrök a gyanús elemeket, ráadásul állandóan kérdezik, hogy mit segíthetnek. Rosszabb napjaimon egyszerűen kimenekülök a boltból... Néha persze jól jönne a segítség. Igen ám, de többször bebizonyosodott, hogy a tudásuk nem terjed tovább a kérdezésnél.

Az új házba szükségünk volt egy cipős szekrényre. Megtaláltuk a megfelelőt, persze itt is akció volt, kivéve ezt az egy modellt. :-) A kiállított példányon kívül még pont volt egy a raktárban, lapra szerelve. Mondtuk, hogy inkább azt vinnénk, egyszerűbb szállítani. Visszhangzott a fejemben horvát barátnőm tanácsa, hogy csak olyat vegyünk bármiből, amit látunk, tapintunk, azonnal vihetünk, de gondoltam egy csomagoltnak csak nem lehet baja. No hozza a jóember a tilitoliján, hogy akkor leviszi a kocsihoz. Ó, remek. Megyünk a lifthez, ahol a liftes fiú felvilágosít, hogy ezen sajnos nem vihetjük, a folyosó végit kell használnunk, ami mellesleg a bolt kijárata melletti beugróban van. Nézünk a hordár gyerekre, hogy akkor miért is ide jöttünk? Vissza a másik lifthez. Ürgének fogalma nem volt, hogy melyik gombot kell megnyomni. Nem baj, nyomunk mi. Mikor végre leértünk a megfelelő szintre, teljesen el volt tévedve. Először egy zsákutcába vitt, majd indult volna vissza a felvonóba. No innen inkább átvettük a kezdeményezést, és megmutattuk neki, hogy merre is van a kijárathoz vezető ajtó, ahol mi ugyan még életünkben nem jártunk, ellenben neki az a munkája, hogy a vásárlókat odajuttassa. Szóval óriási segítségnek bizonyult.

Visszatérve az Indonéziában soha ne vásárolj látatlanban tételhez.

A szekrényke természetesen sérült volt, a felső lapjának a sarka meg volt törve. Félig összerakva,  szombaton délután, semmi kedvünk nem volt visszamászni a boltba, főleg úgy, hogy 99% esély volt arra, hogy majd tojnak magasról a fejünkre. Azzal vigasztaltam magam, hogy de legalább nem egy hintaló, vagy hasonló roppant hasznos dolog volt a dobozban, hanem egy anyagban, színben, méretben olyan bútordarab, amit kifizettünk.

Akció-Sales-Soldes-Dijual

Jakartában mindig mindenhol éppen valamilyen akció van. Aztán kiderül, hogy mégse...csak ha x hitelkártyával vásárolsz y értékben, vagy, persze, a termék akciós áru, de éppen elfogyott, vagy sajnos a tábla pont nem arra vonatkozik ami fölé ki van téve. Otthon az ilyenekért remek büntetéseket fizettethetnének a fogyasztóvédők, itt ez a megszokott. Nem mondom, hogy engem nem idegesít.

Egy hónappal ezelőtt Balival találtunk egy jópofa babzsák krokodilt. Kiárusítás volt, ez volt az utolsó darab. Az eladó kiállította a cetlit, amivel a pénztárhoz fáradtunk és fizettünk. Aztán csak vártunk az állatra, vártunk. Bő 15 perc múlva hozták is becsomagolva. Fiam boldogon ölelte volna magához, mikor mondták, hogy van egy kis probléma. Nem annyiba kerül, mint ami rá volt ragasztva, hanem majdnem a duplája. Mi??????? Igen, tévedés történt, sajnálják. Mondom, hogy de hát rajta volt az ár, kiállították a papírt a pénztárnak, már ki is fizettem. Mégis, hogyan képzelik? Hát így. Legszívesebben kitéptem volna a krokit a vigyorgó pasi kezéből. Baromi ideges lettem, mondtam, hogy szerintem ez egyáltalán nem fair, hiszen már fizettem is, csak azért nem léptem még le, mert becsomagolták. Mondanom sem kell, a vezető lapított a pult mögött, az eladó kötötte az ebet, illetve a krokodilt a karóhoz. Végül visszakértem a pénzt, mert dupla árért nagyon húzós lett volna, és távoztam a csalódott gyerekkel.

Az új házba Tutinak kellett egy ruhásszekrény. Elmentem a Carrefour-ba, ahol láss csodát, akció volt. Az egyik szekrény nagyon megtetszett, és mondtam, hogy oké, azt kérem. 

- Hát azt sajnos nem lehet. - mondá az eladó. 

- Miért nem?-kérdem én. 

- Mert abból már nincs. 

- De itt áll ellőttem! Ezt kérem.

- Hát ezt nem lehet. Tessék megrendelni, és 6 hét múlva szállítjuk.

- De nekem most kell. Megfelel ez a példány, amire szépen ide is írták, hogy akciós.

- Sajnos nincs több, elfogyott.

- Ááááááááááááááááááááááááááááááááá! - gondoltam magamban, és folytattam a szekrényvadászatot máshol.

Lakberendezési és háztartási kellék bolt a bevásárlóközpontban. Régóta szemeztem egy színes, üveg vázával, de nagyon drágának találtam, így kapcsolatunk plátói maradt. No de egy hete ide is begyűrűzött a kiárusítás. A vázám (sőt két polcnyi vázám) alatt a reményt keltő 70 % virított piros cetliken. Há-há, rutinos vásárlóként rögtön az eladó segítségét kértem, hogy ugye ez az én választottamra vonatkozik? Csajszi jobbra el, majd sajnálkozva vissza, hogy nem, erre nem. Majd visszateszi ugyanúgy a többi ikertestvére mellé, egyenesen az akciós felirathoz.

Pár napja beszélgettünk a sofőrrel a kulturális különbségekről. Említettem neki, hogy halálra idegesít a hamis akciós felirat, nálunk ezt azért nem lehet ilyen mértékben csinálni. Néz rám a tükörből mosolyogva, és mondja, hogy ne legyek naiv, ez itt a reklám része. Ja! Köszi!

Kitettem a kórház táblát :-(

Ma reggel megint megrovást kaptam, hogy miért nem jelentkezem sűrűbben. Hát tessék.

A suliban sűrű a program, már alig várjuk a szünetet. Két hete volt néhány szabad nap, azalatt kicsit pihegtünk. Iskolatársakkal elmentünk csúszdaparkozni, ahol ki állt mögöttem a pénztárban? Egy magyar család. Nyáron költöztek ide, a legkisebb gyerekük pont a mi kettőnk között van korban. Ráadásul autóval két percre lakunk egymástól. A bájos a történetben, hogy a követségen azt mondták nekik, hogy nincs másik gyerekes család Jakartában. :-O

Múlt héten ismét focis szombat volt. Ezúttal három kisiskola mérkőzött(zik) egymással, két hétvégén keresztül. Én majdnem agylobot kaptam a pálya szélén, mert az egy dolog, hogy a tornatanár nem jött el, csak a segédje, de ő képes volt mindkét meccset végig állni úgy, hogy egy büdös mukkot sem szólt a csapatnak. Az első után mondtam neki, hogy talán jó ötlet lenne, ha nemcsak előtte és utána adna taktikai tanácsokat, hanem közben is, ha más nem, legalább lelkesítse a fiúkat. Az válaszolta, hogy úgysem hallják játék közben. No ekkor feladtam... De legalább utána odaállt a pálya szélére, mert addig még csak azt sem. 

Az első meccset 0-1-re vesztettük. A mi csapatunkban 7-10 év közöttiek játszottak. Az ellenfélnél tuti idősebbek is voltak, mert az egyik lány konkrétan akkora volt mint én, de a fiúk  is  hatalmasnak tűntek, még Gergő mellett is, aki pedig nem kicsi. A második játék nagyon izgi volt, 1-4-ről jöttek fel a fiúk 3-4-re. Csak a szerencsén múlott, hogy nem lett legalább döntetlen. 

A bosszantó még az, hogy ebben a tanévben egy darab edzésük volt, a meccs előtti szerdán. Ráadásul a csapatba csak válogatás után kerültek be a fiúk, és kimaradtak olyanok, akik pedig nagyon jók. Ez azért is hiba, mert most hétvégén is éppen csak megvoltunk, mert ketten beteget jelentettek. Mellesleg persze dagad a keblem, hogy az enyémeket kiválasztották, de a fiúk is pampognak, hogy nem értik, hogy x meg y miért nem játszhat.

A foci után szülinapra vittük őket, ahonnan 5-kor a német kisfiúval kiegészülve mentünk a szokásos germán karácsonyi vásárra. Ismét jó volt, vettünk tombolát is, és sok hasznos bónnal együtt nyertünk egy Barbit is. :-)

Az izgalmak kedvéért Bali a partyn elvágta a sarkát a medencében, amit az anyuka beragasztott. Én csak vasárnap cseréltem a kötést, aztán mentünk is az ügyeletre. Konkrétan a húsa kandikált ki a tapasz alól. Sajnos mivel eltelt a kritikus 6 óra a sérülés óta, így nem varrták össze, de adtak fertőtlenítős krémet és visszarendeltek szerdára. Itt a trópusokon nem lehet viccelni az ilyenekkel.

Kedden délután Bali nagyon fáradtan jött haza és fél nyolckor már szunyált. Láttam, hogy valami készülődik, de reménykedtem. 11-kor jelent meg az ágyunk mellett, hogy fáj a feje, és lázas volt. Kapott némi szirupot, magunk mellé vettük, és itattuk egész éjszaka, mert érezni lehetett, hogy egyre forróbb. Reggel 6-ra 39.4-et mutatott a hőmérő. Újabb adag lázcsillapító, 7-kor telefon az orvosnak, hogy megyünk. Először azt hitte, hogy csak a sarok miatt vagyunk ott, aztán mondtuk, hogy sajnos nem. Felmerült, hogy esetleg a seb okozza a lázat, de mondtam, hogy az olyan tiszta, hogy nem hiszem. Ő is megerősítette, majd végigkopogtatta, tapogatta, hallgatta és nézegette a gyereket, de nem talált semmi. Megjelent Lajos doktor is, akivel a múltkori fejfájásos túra alkalmával ismerkedtünk meg. Úgy tűnik Bali kiemelt figyelmet kap azóta, rá van írva a kartonjára, hogy ha megjelenünk vele, akkor őt is értesítsék. Annyira jutottak, hogy lehet, hogy dengue láz, de ezt most még nem lehet tutira megállapítani. Csillapítsuk, csak ne ibuprofennel, és két nap múlva jelentkezzünk ismét. Már fél lábbal kint voltunk a klinikáról, mikor telefonáltak a suliból, hogy menjünk Gergőért, mert lázas. Remek! Így legalább nem valószínű a dengue, mert azért annak elég kicsi a valószínűsége, hogy pont egyszerre csípte meg őket egy fertőzött szúnyog, bár Balinak nagyon fáj a feje, ami az egyik tünet, de reménykedjünk!

Szóval délelőtt 10 óta itthon vagyok a két fiúval és ápolom őket. Gergő a magas láztól először totál pörgött. Be nem állt a szája, nem tudta, hogy tévézzen, számítógépezzen, vagy mit csináljon. Aztán jött a hidegrázásos és jajongós fázis, és mostanra végre el tudott aludni. Bali szegénykém többnyire csak fekszik és alszik, bár most kért egy hűtőfürdőt. Hát így állunk...