Hamarosan jelentkezem!

Életünkben először melegebb éghajlaton karácsonyozunk. (Nem, nem küldött senki, magunktól jöttünk. :-) ) Olvasgatva az európai közlekedési káoszról, annyira nem bánjuk, hogy nem tudtunk haza menni, így viszont semmi ünnepi hangulatunk sincs, ráadásul hiányzik a család is. De kitartás kedves rokonok, már csak 5 hónap, és megyünk!

Az internet is szabadságolta magát, és csak néha kegyeskedik működni, így gyorsan be is fejezem az írást, és majd Jakartából újra jelentkezem.

Karácsony

Kedves Olvasóim!

Békés, boldog ünnepeket és új esztendőt kívánok mindenkinek!

Eszter

Hírek

Lombok (sziget Bali mellett): http://index.hu/bulvar/2010/12/15/kihuzta_gyufat_mert_kihuzta_a_dugot/

És lehet, hogy én is benne leszek a hírekben. Ha ráugrok a férjemre egy ollóval, és levágom a haját, az családon belüli erőszaknak számít? :-)

Történések

Szombaton elmentünk ebédelni a jelenlegi kedvenc éttermünkbe, a Basilico-ba. Olasz étterem, finom házi tésztákkal és olyan ételekkel, amit J. is ehet. Ott Bali sem pizzát vagy spagettit eszik, hanem mustáros csirkét. Mivel egy nagy bevásárlóközpontban van, így "kénytelenek" voltunk megtekinteni a játékboltot is. Egy óvatlan pillanatban sikerült meglépnem, és a sportboltban kötöttem ki, ahol még mindig hirdették az állványos kosárpalánkot, féláron. (Valószínűleg azért volt akció, mert itt a kutyát sem érdekli ez a sport, lévén törpék.) J. elég szkeptikus a sporteszköz beszerzéseinket illetően, némi alappal persze. :-) Szóval nem nagyon hajlott egy újabb darab megvásárlására. Én viszont olyan régóta vágytam már egy ilyenre, hogy bevetve a legszebb nézésemet, csak sikerült meggyőznöm. Elutazása előtt még gyorsan össze is rakta, így Balival vasárnap rengeteget játszhattunk. Kiderült, hogy ifjabbik sarjunk kifejezetten tehetséges. Úgy vezeti a labdát, hogy csak lestem, és a dobásai is nagyon jók. Nagyon örültem, mert végre egy olyan sport, amit én is imádok, és űzhetjük együtt is.

Hétfő este "Arts Evening" -et rendeztek a suliban. A koncepció az volt, hogy minden egyes gyerek lehetőséget kapjon a szereplésre. És tényleg, az ovitól a 11-ig osztályig valóban mindenki fellépet. Baliék egy másik osztállyal közösen énekeltek, Gergőék pianikáztak. Ezen túl, az angol klubbal előadtak egy indonéz mesét is. Eredetileg három részes volt, de, hogy tartani tudják az időt, így csak az első felvonást játszották el, a többit pénteken az assembly-n láthatjuk. G. tigrist alakított, teljes átéléssel, B. az egyik mesélőt. A szervezés nagyon jó volt. Egy másik suli színháztermét kaptuk kölcsön, volt profi fotós és videós, és mindössze 1,5 órát tartott az egész.

Még az első házunkba, több, mint egy évvel ezelőtt, vettünk jó pár képkeretet, hogy az üres falakat kicsit barátságosabbá tegyük. Végre eljött az ideje, hogy fel is használjuk őket. Hívattunk elő fotókat, így az étkezőben a teljes család és néhány barát mosolyog ránk, ha pedig elmegyünk, akkor az ajtó mellett Dédi és Papa integetnek. Nagyon jó érzés!

...áció!

Már csak hármat kell aludni és kitör a szünet! Nem emlékszem, hogy mikor vártam utoljára ennyire az év végét. A fiúknak ez a negyedév nagyon sűrű volt. Hiába a pár napos pihenő a közepén, a rendszeres délutáni tanulások és az állandó hétvégi programok totál lefárasztottak, legalábbis engem.

Tegnap kiosztották a félévi biziket. Hát... kétszer kellett áttanulmányoznom, mert változtattak a szerkezetén. A jegyekhez szokott agyam még mindig nehezen dekódolta, hogy a tantárgyakból  ugyan egy ötös skálán értékelik őket, az "emerging"-től az "exemplary"-ig, de az első egyáltalán nem egyes, hanem egyszerűen csak segítségre szorul, az utóbbi pedig lényegében a táltost jelenti. Másrészt a hozzá állásukat, fejlődésüket is "díjazzák" kb. 20 területen, szintén nem számokkal. Ehhez jönnek még a tanárok személyes megjegyzési is a 3 fő tárgyból, illetve egy általános. Mindegyik kb. 10 mondat.

Egyik kedvenc részem: "Balint enjoys sports, but should be mindful to take care of his personal appearance when he comes back to class." Anya fordítása: Gyermekük a szünetekben szeret focizni, de jó lenne ha utána nem úgy nézne ki mint egy disznó. 

Én már erős vagyok, és két fiú anyjaként nem kapok infarktust ha meglátom a ruhájukat némi szaladgálás után, de a tanító néni még fiatal és gyerektelen. :-) A megoldás valószínűleg az lesz, hogy Balikám majd visz magával váltó pólót, és reménykedem, hogy használni is fogja.

Gergőnél megvolt az áttörés. Már nem olyan visszahúzódó a suliban, legalábbis egyes részein :-) : "I would like to see more of him as an active participant in the classroom as he is on the playing field. He also has all the ability to be a good leader if he takes school more seriously." Anya fordítása: Remek dolog, hogy gyermekük a szünetekben a társaság középpontja, a focicsapat lelke és az osztály bohóca, de jó lenne, ha mindebből a lelkesedésből valamit mutatna az órák alatt is.

Azért persze nagyon büszke vagyok rájuk, mert matekból mind az öt részterületre "Proficient"-et kaptak, és ugye itt tudják leginkább megmutatni, hogy mit tudnak, mert a nyelvtudás kevésbé számít. Bali angolból a kettes, Gergő már a hármas szintet teljesítette. A negyedik után kikerülnek a nyelvi felkészítőről.

Ma végre J. is haza jön és vasárnap együtt utazunk karácsonyi vakációra!

Mikulás

A Mikulás tök jó fej, mert nem törődve az időeltolódással és a meleggel, hozzánk is eljött. A fiúknak a Jézuska váró zsákjába csempészte az ajándékot, illetve csak csempészte volna, mert nem fért bele. :-) A nagy sietségben itt felejtette a puttonyát is. :-) Kicsit ugyan furcsa, hogy a színe lila, a mérete pedig pont egy női táskáé, ráadásul tökéletesen illik az új cipőmhöz, de hát ebben a mai metroszexuális világban már semmin se lepődünk meg. 

Köszönöm Miki!

Köszönöm az érdeklődéseket is! A fiúknak az első nagyon lázas napja után jött egy kevésbé lázas, de még ágyban fetrengős. A harmadik napra feltámadtak. Annyira éltek, hogy délután már suliba küldtem volna őket. A negyedik nap, szombaton már mentünk Bogorba focimeccsre, mert ugye a csapatot nem lehet cserben hagyni. Az első meccsen nagyon kikaptak (1-4), a másodikon viszont már nagyon szárnyalltak (5-1). Összességében a harmadik helyet szerezték meg, ami így remekül hangzik, egészen addig, míg nem teszem hozzá, hogy három induló volt. :-)

Megérkezett a Coca-Cola bajnokság beosztása is. Bali és Gergő egy csapatba került, az U12-be, ami azért vicces, mert G. ugyan 10 éves, de B. még nincs 9 se. Az egész szervezésen és csapatbeosztáson iszonyat felhúztam magam. Egyetlen előnye van a dolognak, hétvégenként nem kell kétfelé szakadnunk.

És akkor az eladókról

Régebben már meséltem, hogy teljesen kiakaszt az a szokás, hogy a boltokban rám másznak az eladók. Olyan szorosan követnek, mint a DM-es biztonsági őrök a gyanús elemeket, ráadásul állandóan kérdezik, hogy mit segíthetnek. Rosszabb napjaimon egyszerűen kimenekülök a boltból... Néha persze jól jönne a segítség. Igen ám, de többször bebizonyosodott, hogy a tudásuk nem terjed tovább a kérdezésnél.

Az új házba szükségünk volt egy cipős szekrényre. Megtaláltuk a megfelelőt, persze itt is akció volt, kivéve ezt az egy modellt. :-) A kiállított példányon kívül még pont volt egy a raktárban, lapra szerelve. Mondtuk, hogy inkább azt vinnénk, egyszerűbb szállítani. Visszhangzott a fejemben horvát barátnőm tanácsa, hogy csak olyat vegyünk bármiből, amit látunk, tapintunk, azonnal vihetünk, de gondoltam egy csomagoltnak csak nem lehet baja. No hozza a jóember a tilitoliján, hogy akkor leviszi a kocsihoz. Ó, remek. Megyünk a lifthez, ahol a liftes fiú felvilágosít, hogy ezen sajnos nem vihetjük, a folyosó végit kell használnunk, ami mellesleg a bolt kijárata melletti beugróban van. Nézünk a hordár gyerekre, hogy akkor miért is ide jöttünk? Vissza a másik lifthez. Ürgének fogalma nem volt, hogy melyik gombot kell megnyomni. Nem baj, nyomunk mi. Mikor végre leértünk a megfelelő szintre, teljesen el volt tévedve. Először egy zsákutcába vitt, majd indult volna vissza a felvonóba. No innen inkább átvettük a kezdeményezést, és megmutattuk neki, hogy merre is van a kijárathoz vezető ajtó, ahol mi ugyan még életünkben nem jártunk, ellenben neki az a munkája, hogy a vásárlókat odajuttassa. Szóval óriási segítségnek bizonyult.

Visszatérve az Indonéziában soha ne vásárolj látatlanban tételhez.

A szekrényke természetesen sérült volt, a felső lapjának a sarka meg volt törve. Félig összerakva,  szombaton délután, semmi kedvünk nem volt visszamászni a boltba, főleg úgy, hogy 99% esély volt arra, hogy majd tojnak magasról a fejünkre. Azzal vigasztaltam magam, hogy de legalább nem egy hintaló, vagy hasonló roppant hasznos dolog volt a dobozban, hanem egy anyagban, színben, méretben olyan bútordarab, amit kifizettünk.

Akció-Sales-Soldes-Dijual

Jakartában mindig mindenhol éppen valamilyen akció van. Aztán kiderül, hogy mégse...csak ha x hitelkártyával vásárolsz y értékben, vagy, persze, a termék akciós áru, de éppen elfogyott, vagy sajnos a tábla pont nem arra vonatkozik ami fölé ki van téve. Otthon az ilyenekért remek büntetéseket fizettethetnének a fogyasztóvédők, itt ez a megszokott. Nem mondom, hogy engem nem idegesít.

Egy hónappal ezelőtt Balival találtunk egy jópofa babzsák krokodilt. Kiárusítás volt, ez volt az utolsó darab. Az eladó kiállította a cetlit, amivel a pénztárhoz fáradtunk és fizettünk. Aztán csak vártunk az állatra, vártunk. Bő 15 perc múlva hozták is becsomagolva. Fiam boldogon ölelte volna magához, mikor mondták, hogy van egy kis probléma. Nem annyiba kerül, mint ami rá volt ragasztva, hanem majdnem a duplája. Mi??????? Igen, tévedés történt, sajnálják. Mondom, hogy de hát rajta volt az ár, kiállították a papírt a pénztárnak, már ki is fizettem. Mégis, hogyan képzelik? Hát így. Legszívesebben kitéptem volna a krokit a vigyorgó pasi kezéből. Baromi ideges lettem, mondtam, hogy szerintem ez egyáltalán nem fair, hiszen már fizettem is, csak azért nem léptem még le, mert becsomagolták. Mondanom sem kell, a vezető lapított a pult mögött, az eladó kötötte az ebet, illetve a krokodilt a karóhoz. Végül visszakértem a pénzt, mert dupla árért nagyon húzós lett volna, és távoztam a csalódott gyerekkel.

Az új házba Tutinak kellett egy ruhásszekrény. Elmentem a Carrefour-ba, ahol láss csodát, akció volt. Az egyik szekrény nagyon megtetszett, és mondtam, hogy oké, azt kérem. 

- Hát azt sajnos nem lehet. - mondá az eladó. 

- Miért nem?-kérdem én. 

- Mert abból már nincs. 

- De itt áll ellőttem! Ezt kérem.

- Hát ezt nem lehet. Tessék megrendelni, és 6 hét múlva szállítjuk.

- De nekem most kell. Megfelel ez a példány, amire szépen ide is írták, hogy akciós.

- Sajnos nincs több, elfogyott.

- Ááááááááááááááááááááááááááááááááá! - gondoltam magamban, és folytattam a szekrényvadászatot máshol.

Lakberendezési és háztartási kellék bolt a bevásárlóközpontban. Régóta szemeztem egy színes, üveg vázával, de nagyon drágának találtam, így kapcsolatunk plátói maradt. No de egy hete ide is begyűrűzött a kiárusítás. A vázám (sőt két polcnyi vázám) alatt a reményt keltő 70 % virított piros cetliken. Há-há, rutinos vásárlóként rögtön az eladó segítségét kértem, hogy ugye ez az én választottamra vonatkozik? Csajszi jobbra el, majd sajnálkozva vissza, hogy nem, erre nem. Majd visszateszi ugyanúgy a többi ikertestvére mellé, egyenesen az akciós felirathoz.

Pár napja beszélgettünk a sofőrrel a kulturális különbségekről. Említettem neki, hogy halálra idegesít a hamis akciós felirat, nálunk ezt azért nem lehet ilyen mértékben csinálni. Néz rám a tükörből mosolyogva, és mondja, hogy ne legyek naiv, ez itt a reklám része. Ja! Köszi!

Kitettem a kórház táblát :-(

Ma reggel megint megrovást kaptam, hogy miért nem jelentkezem sűrűbben. Hát tessék.

A suliban sűrű a program, már alig várjuk a szünetet. Két hete volt néhány szabad nap, azalatt kicsit pihegtünk. Iskolatársakkal elmentünk csúszdaparkozni, ahol ki állt mögöttem a pénztárban? Egy magyar család. Nyáron költöztek ide, a legkisebb gyerekük pont a mi kettőnk között van korban. Ráadásul autóval két percre lakunk egymástól. A bájos a történetben, hogy a követségen azt mondták nekik, hogy nincs másik gyerekes család Jakartában. :-O

Múlt héten ismét focis szombat volt. Ezúttal három kisiskola mérkőzött(zik) egymással, két hétvégén keresztül. Én majdnem agylobot kaptam a pálya szélén, mert az egy dolog, hogy a tornatanár nem jött el, csak a segédje, de ő képes volt mindkét meccset végig állni úgy, hogy egy büdös mukkot sem szólt a csapatnak. Az első után mondtam neki, hogy talán jó ötlet lenne, ha nemcsak előtte és utána adna taktikai tanácsokat, hanem közben is, ha más nem, legalább lelkesítse a fiúkat. Az válaszolta, hogy úgysem hallják játék közben. No ekkor feladtam... De legalább utána odaállt a pálya szélére, mert addig még csak azt sem. 

Az első meccset 0-1-re vesztettük. A mi csapatunkban 7-10 év közöttiek játszottak. Az ellenfélnél tuti idősebbek is voltak, mert az egyik lány konkrétan akkora volt mint én, de a fiúk  is  hatalmasnak tűntek, még Gergő mellett is, aki pedig nem kicsi. A második játék nagyon izgi volt, 1-4-ről jöttek fel a fiúk 3-4-re. Csak a szerencsén múlott, hogy nem lett legalább döntetlen. 

A bosszantó még az, hogy ebben a tanévben egy darab edzésük volt, a meccs előtti szerdán. Ráadásul a csapatba csak válogatás után kerültek be a fiúk, és kimaradtak olyanok, akik pedig nagyon jók. Ez azért is hiba, mert most hétvégén is éppen csak megvoltunk, mert ketten beteget jelentettek. Mellesleg persze dagad a keblem, hogy az enyémeket kiválasztották, de a fiúk is pampognak, hogy nem értik, hogy x meg y miért nem játszhat.

A foci után szülinapra vittük őket, ahonnan 5-kor a német kisfiúval kiegészülve mentünk a szokásos germán karácsonyi vásárra. Ismét jó volt, vettünk tombolát is, és sok hasznos bónnal együtt nyertünk egy Barbit is. :-)

Az izgalmak kedvéért Bali a partyn elvágta a sarkát a medencében, amit az anyuka beragasztott. Én csak vasárnap cseréltem a kötést, aztán mentünk is az ügyeletre. Konkrétan a húsa kandikált ki a tapasz alól. Sajnos mivel eltelt a kritikus 6 óra a sérülés óta, így nem varrták össze, de adtak fertőtlenítős krémet és visszarendeltek szerdára. Itt a trópusokon nem lehet viccelni az ilyenekkel.

Kedden délután Bali nagyon fáradtan jött haza és fél nyolckor már szunyált. Láttam, hogy valami készülődik, de reménykedtem. 11-kor jelent meg az ágyunk mellett, hogy fáj a feje, és lázas volt. Kapott némi szirupot, magunk mellé vettük, és itattuk egész éjszaka, mert érezni lehetett, hogy egyre forróbb. Reggel 6-ra 39.4-et mutatott a hőmérő. Újabb adag lázcsillapító, 7-kor telefon az orvosnak, hogy megyünk. Először azt hitte, hogy csak a sarok miatt vagyunk ott, aztán mondtuk, hogy sajnos nem. Felmerült, hogy esetleg a seb okozza a lázat, de mondtam, hogy az olyan tiszta, hogy nem hiszem. Ő is megerősítette, majd végigkopogtatta, tapogatta, hallgatta és nézegette a gyereket, de nem talált semmi. Megjelent Lajos doktor is, akivel a múltkori fejfájásos túra alkalmával ismerkedtünk meg. Úgy tűnik Bali kiemelt figyelmet kap azóta, rá van írva a kartonjára, hogy ha megjelenünk vele, akkor őt is értesítsék. Annyira jutottak, hogy lehet, hogy dengue láz, de ezt most még nem lehet tutira megállapítani. Csillapítsuk, csak ne ibuprofennel, és két nap múlva jelentkezzünk ismét. Már fél lábbal kint voltunk a klinikáról, mikor telefonáltak a suliból, hogy menjünk Gergőért, mert lázas. Remek! Így legalább nem valószínű a dengue, mert azért annak elég kicsi a valószínűsége, hogy pont egyszerre csípte meg őket egy fertőzött szúnyog, bár Balinak nagyon fáj a feje, ami az egyik tünet, de reménykedjünk!

Szóval délelőtt 10 óta itthon vagyok a két fiúval és ápolom őket. Gergő a magas láztól először totál pörgött. Be nem állt a szája, nem tudta, hogy tévézzen, számítógépezzen, vagy mit csináljon. Aztán jött a hidegrázásos és jajongós fázis, és mostanra végre el tudott aludni. Bali szegénykém többnyire csak fekszik és alszik, bár most kért egy hűtőfürdőt. Hát így állunk...

És akkor a fotók

Kedvenc felvonulóim, Új-Zéland:

Na jó, őket azért jobban szeretem:

legalábbis a két piros pólósat.

A mindig fotózó japánok:

Van "néhány" koreai:

de egy-egy nemzet max. 20%-ot tehet ki a suliban.

Az asztaluk is nagyon impozáns volt. A zászlóosztástól, a nevek koreai átírásán át, az image filmig, minden volt a standon. Lehet, hogy legközelebb bevethetnék egy kis rovásírást, miközben népviseletben csárdást járok?

 
Az ausztrál asztal:

És végül a magyar sütik, utánpótlás az asztal alatt:

A felső sorban lévő maszat a Picasa és szerény személyem retusálási képességeit dicséri. :-(

Az elmászott kakaóscsiga és a "csomagolás" mindenhatósága

Hétfő és kedd nemzetközi nap a suliban. Ismét "jelmezes" felvonulással kezdtünk, majd a délelőtt az internacionális zabálás jegyében telt. A gyerekeknek nem kellett uzsonnát vinni, a szülők biztosították a büfét. Elvileg kontinensenként szerveződtek az asztalok, gyakorlatilag voltak renegátok is. Pld. már tavaly sem értettem, hogy a britek miért nem tartoznak Európához? :-O Sok magyar politikus szíve biztosan repesett volna, ha látják, hogy a jó öreg kontinenst lényegében hazánk uralja. :-) Egyedül a belga mama hozott waffelt, a francia és német család nem hallatott magáról. A dolog nem is kaja fronton volt szomorú, hanem a dekoráció miatt.

A vasárnap délután a sütés jegyében telt. Kezdtem a mézeskaláccsal, mondván a tésztának állnia kell. Folytattam a kakaóscsigával, amit kelesztettem. Felüdülésnek gyúrtam kekszgolyókat, majd végül mini palacsintákat sütöttem.

A mézeskalács isteni lett! De! Nem akartam a kiszúró formákat használni, mert a gyerekek múltkor sem ismerték fel se a sünt, se a rókát, se a macit. Így aztán sima háromszögeket vagdostam, ami valljuk be, elég unalmas. No problem, majd írunk rá. Igen ám, csak zseniálisan elhasználtam az összes porcukrot. Nem baj, J. nekiállt darálni. Elsőnek egy vizes cukormáz receptet próbáltunk ki, amiből a főzés után sem lett más, csak víz. Aztán jött egy tojásfehérjés, viszont a cukor ugye kicsit darabosabb volt, így szkeptikus voltam, csak a fele sütin mertem kipróbálni. Sajnos... mert jó lett, és mi fogyott el leghamarabb? Igen, a vigyorgó mézeskali háromszögek.

A nyomorult kakaóscsigák, amikhez igen nagy reményeket fűztem, nem akartak megkelni. Nem gond, nem adtam fel. A mélyhűtőből előkaptam a levelestésztát, és jól megtöltöttem azt. Az eredmény brutális lett. És itt jön a marketing! A kiállításon kiírtam, hogy "Magyar csokis csiga, ronda, de finom". Mi fogyott el másodszorra? Yes!!! A csigák.

Persze a kekszgolyó gyártás sem volt probléma mentes. Egy új receptet használtam, amit gyorsan ki is dobtam aztán, mert végül dupla annyi vaj és rum aroma kellett bele, hogy egyáltalán gyúrható legyen. A kókuszba forgatás simán ment, viszont a színes egérkakik nehezen ragadtak, pedig tudtam, hogy a gyerekeknek az jobban fog tetszeni. Így abból csak egy adag lett, és igazam volt, mert amíg az tartott, addig a sima kókuszosat nem nagyon kóstolták.

A palacsinta sütéshez este hétkor érkeztem, ami a fiúk szempontjából roppant ideális volt, mert friss, meleg vacsorát kaptak. A hajam viszont égnek állt, mert nem nagyon láttam semmi látszatát a munkának.

Múlt héten kaptam ajándékba házilag készített whiskys csokigolyókat egy barátnőmtől. Szombat este be is nyomtam hármat, amitől olyan széles jókedvem kerekedett, hogy J. csak lesett. Hát valahol a kakaóscsiga fiaskó és porladó kekszgolyók között, mikor éppen bőgésben készültem kitörni, javasolta J., hogy esetleg kapjak be néhányat megint, hátha az segít.

Fotók jönnek hamarosan!

Lövöldözés

Bő egy hónapja néhány anyával elmentünk ebédelni egy klassz, főleg helyi specialitásokat kínáló étterembe, itt a közelbe. Már éppen a távozás hímes mezejére léptünk volna, hogy időben felszedhessük a sarjakat a suliban, mikor közölték velünk, hogy sajnos nem hagyhatjuk el az épületet. Mi vaaaaaaaaaaan?

Kiderült, hogy az utcán éppen lövöldöznek. A szemben lévő bírósági épületből kijőve, két rivális banda egymásnak esett. Hárman meghaltak, tizenpáran megsebesültek.

A sofőrünk páholyból nézte végig az egészet. Az étterem előtt egy nagy, zárt parkoló van, így biztonságban volt. Mesélte, hogy teljesen úgy zajlott, mint a western filmekben. A két csoport közelített egymáshoz, majd az elől állók kihúzták a fegyverüket, és lőttek. A rendőrség annyit csinált, hogy gyorsan lezárta a környéket. 

Talán ennek a hatására is, nemrég hoztak egy új törvényt, hogy a rendőrök is használhatják a fegyverüket. Először természetesen figyelmeztető lövést leadva, majd ha ez nem használ, akkor célzottat is, de úgy, hogy az ne okozzon komoly sérülést. Itt is félnek attól, hogy őket hurcolják meg, ha beavatkoznak, ha meg nem tesznek semmit, akkor szintén ők a hibásak. Az egyik emberi jogi képviselő még így is a gumilövedékek mellett kardoskodik. Azért arra kíváncsi lennék, hogy ha ő állna szembe egy töltött fegyverű gengszterrel, akkor is ilyen humánus lenne-e?

Ház

Tegnap este megtanultam, hogy a zsebfényképezőről hogyan tudom átvenni a képeket a gépemre, így lehet élvezkedni.

Kívülről:

Belépünk a főbejáraton:

Megyünk egyenesen, majd visszanézünk:

Befordulunk az étkezőbe:

Onnan kukk a konyhába:

Kimegyünk a medence mellé:

Majd átsétálunk a fotelekhez:

Erőt gyűjtünk, és végül felmegyünk az emeleti teraszra:

A háló, fürdő, és vendégszobákat nem mutatom meg, legyen egy kis motiváció az idelátogatásra! :-)

Elköltöztünk!

Tudom, tudom, írhatnék egy kicsit gyakrabban is, de elég mozgalmasak a napjaink.

Most szombaton ért véget a szeptember óta tartó foci szezon. A Jakarta Youth Soccer Association szervezte, a "lotto" és a "Crown" szponzorálta. A jelentkezőket kor szerinti csoportokba osztották (Bali olasz volt, Gergő angol), mindenki kapott mezt, egy-egy lelkes szülő volt az edző, és indult a móka. Edzések hétközben, meccsek hétvégén. A legutolsón az U9 korosztálynak, azaz Baliéknak 5 rövidített játszmája volt, Gergőéknek kettő normális. A nap végén mindenki kapott egy kupát, rajta a saját, és a csapattársai nevével, illetve pizzáztak. Bali szerintem rengeteget fejlődött. Általában középpályás volt, rohangászott, mint a mérgezett egér, és több gólt is rúgott. Remek bal lába van. Gergő inkább védő volt. A hosszú lábaival simán lefut bárkit, volt, hogy az edző is csak lesett.

Haditanács:

Ebben az évben is van "cserediákunk". Tavaly két koala, idén két kenguru és egy emu érkezett az ausztrál testvériskolából. Hétvégén mi láttuk vendégül Kalaya-t, aki a képen büszkén mutatja Bali kupáját:

Gergő is nagyon örült:

Két hete sikeresen átköltöztünk az új házba. Minden remek, előbb-utóbb képeket is fogok betenni. Az áthurcolkodásnak mindössze annyi szépséghibája volt, hogy a megbeszélt kedd helyett végül csak pénteken tudtak jönni a szállítók. Addig viszont nem tétlenkedtem, mivel a két ház kb. 2 perc autózásnyira van egymástól, egy csomó mindent átvittem a saját kocsinkkal. Persze így is elég fárasztó volt, ezért este én kihagytam az iskolai Halloween-t, csak a fiúk mentek el. Másnap családilag amúgy is hivatalosak voltunk egy másikra.

Bali feje úgy gondolta, hogy nincs elég izgalomban részünk, így fájni kezdett. Azt tudni kell, hogy ha ő azt mondja, hogy fáj valamije, akkor az valószínűleg nagyon fájhat, mert nem egy panaszkodós típus. Így aztán elmentünk a klinikára. Persze semmit sem találtak, tovább küldtek ct-re. Szerencsére az sem mutatott semmi rendelleneset. Végül megegyeztünk abban, hogy valószínűleg egy rossz tejfog a ludas, amit szépen ki is húztak. Azóta fájdalom huss, reméljük így is marad. A dolog szerencsés része, hogy a rendelőben találkoztunk egy magyar orvossal, aki nagyon kedves volt, lényegében ő szólított le minket. Szóval már magyar háziorvosunk is van. (Amúgy igazából a szülei emigráltak anno Svájcba,  ő ott született, de Pesten végezte az orvosit.) A ct-t a helyi kórházban csinálták. Ismét ámultunk, mert bizony otthon csak a magánklinikák közelítik azt a színvonalat, ami itt van.

Aki követi a híreket, az valószínűleg olvasta, hogy kitört a Merapi. Ez a vulkán Jáván van, mint Jakarta is, de azért nem a szomszédban. Eddig bennünket nem is érintett a dolog, viszont J. kedden utazna K.L-be, és ez lehet, hogy meghiúsul, mert több légitársaság törölte hétvégén a járatait a szálló hamu miatt. Pár hete, mikor Manilában volt, akkor azért izgultunk, hogy az éppen a Fülöp-szigetek partvidékén tomboló tájfun oda ne érjen el. Ebben az évben az esős évszak is belehúzott, nem úgy, mint tavaly. Ugyan nem esik most se olyan sűrűn, viszont volt pár akkora zuhé, hogy biztos, ami biztos, a suliban kihirdették, hogy szükség esetén esőriadó lesz. Viharosabb, nagyobb vízmennyiséggel kecsegtető zápor esetén elkezdik a gyerekeket haza szállítani, illetve értesítik a szülőket, hogy vihetik a gyerkőket.

Nagy szomorúságom, hogy itteni legjobb barátnőm haza utazik Kanadába. Már maga a tény, hogy elmegy is rossz, de igazából az ütött szíven, hogy nem a szerződésük járt le, hanem válnak a férjével. A pasi marad, csak az asszonytól szabadul és a gyerekeitől. Az érdekes az, hogy elég derült égből villámcsapás szerű az egész, mert augusztustól vitték másik suliba a srácokat, és apuka októberben találta ki, hogy akkor ő inkább egyedül folytatná, karácsony után a család maradjon otthon. Tudom, hogy én J-vel megütöttem a főnyereményt, de el nem tudok képzelni olyan helyzetet, ahol ha a szülők kapcsolata meg is romlik, az apa megelégedjen azzal, hogy évente kétszer találkozik a gyerekeivel. Persze lehet, hogy én vagyok naiv.

Kína 6.

Utolsó állomásunk Sanghaj volt. Elvileg egy kellemes két órás repülőút után, este 7-re érkeztünk volna meg, ha a mostoha időjárási körülmények miatt nem kellett volna 6 órát várnunk a felszállásra. Még szerencse, hogy az étteremben, ahova behúzódtunk, és kétszer is megvacsoráztunk, volt konnektor, így legalább a gyerekek kényelmesen tudtak játszani a laptopon, mikor a kártyázást már nagyon untuk. A szállodában hajnali kettő körül a recepcióson kívül nem volt más, csendes volt minden. A becsekkolás után felküzdöttük a bőröndöket a szobába. A berendezés modern volt és úgy tűnt, mintha még senki nem lakott volna ott. Aztán a szekrényben  megláttunk valamit, és arra gondoltunk, hogy lehet, hogy azért ilyen kihalt minden, mert a többi vendég nem fedezte fel ezt:

Másnap reggel még alig indultunk el az autóval, már sajnáltam, hogy csak két napot töltünk itt. Egyrészt így kimaradt a Világkiállítás, másrészt a jó kis sétálgatós, szemlélődős városnézés is. Utóbbi főleg azért, mert a második nap egész nap esett. Nem mondom, elszántak voltunk, és nem törődtünk az időjárással, de más lett volna szép időben...
A Sanghaj Múzeumban kezdtünk, aminek már az épülete is érdekes. Az alsó része egy négyzet, ami a földet szimbolizálja, felette pedig egy korong alakú emelet van, a menny jelképe.

A kiállítások felölelik az egész kínai kultúrát. A több ezer éves bronztárgyaktól kezdve, a kerámiákon, pecséteken, festményeken, pénzeken, bútorokon keresztül, egészen az ország területén élő 56 különböző etnikai csoport népviseletéig, rengeteg minden látható. Mindez olyan formán tálalva, hogy a gyerekek is nagyon élvezték.

 

 

 

Innen a Yu Yuan kertbe mentünk, amit egy bazárrengeteg vesz körül. A porított kígyótól a turistáknak szánt bóvlikig itt minden megtalálható.

 

 

A kert nagyon pici, viszont baromi zegzugos, a bazár épületei pedig érdekesek, viszont a tömeget nagyon utáltuk, így hamar menekülőre fogtuk.

 

 

 

A kínai konyhát illetően nekem itt tudtak a leginkább a kedvemben járni. Állítólag az északi részre az jellemző, hogy sok húst esznek, délebbre pedig a zöldségek dominálnak. Nem tudom, hogy ez-e az ok, de mindenesetre a padlizsánt istenien készítik.

 

 

Délután megnéztük a leghíresebb helyi templomot, a Jade Buddháét. A névadó két szobor Burmából származik, és persze fényképezni nem lehet őket. A helyet 1980-ban nyitották meg, 30 év szünet után. Jelenleg 100 szerzetes szolgál itt. Szeretem az ilyen kis oázisokat a nagyváros közepén.

 

Este egy akrobata show-ra mentünk, ami végül egy komplett cirkuszi produkciónak felelt meg. A bűvésztől a légtornászig volt minden, fantasztikus látvánnyal, zenével, kosztümökkel. A fiúknak azt hiszem ez az előadás volt az egyik kedvencük.

Kína 5.

A késő esti órákban érkeztünk Xian-ba, így a szállodai szoba elfoglalása után rögtön lepihentünk. Helen, az ottani idegenvezető volt az eddigi legfantasztikusabb guide, akivel valaha találkoztam. Olyan jól beszélt angolul, hogy azt hittük, hogy kint élt valahol, pedig nem. Árasztotta ránk az érdekességeket, a fiúk néha már egy kicsit túlzásnak is találták. Leste a kívánságainkat, és a programokat teljesen ránk szabta, akár az utolsó pillanatban is változtatott.

Másnap délelőtt frissen, kipihenten indultunk az Agyaghadsereg megtekintésére.
Ez csak egy részük:

Nini, egy ismerős arc:

Hihetetlenül részletesen kidolgozottak, és nem egyformák!:

A sebesültek elkülönítve várják a kezelést:

Addig gyönyörködtünk a katonákban, míg jól elment az idő, így a programot másnap folytattuk. Szerencsénk volt, mert mikor reggel panda lesre indultunk a Zhouzhi Nemzeti Parkba, az idő kellemesen hűvös volt, némi szemetelő esővel. Ez azért volt jó, mert a pandák amúgy is baromi lusták, de melegben aztán végképp nem mutatkoznak. Az etetésre értünk oda, ami egy elkerített részben történik, így várnunk kellett, míg méltóztatnak kifáradni. Helen bepróbálkozott, hogy engedjenek be bennünket, de az ápolók hajthatatlannak mutatkoztak. Bezzeg mikor távoztunk, éppen kiengedtek két embert. Vezetőnk úgy feldühödött, hogy azt hittük, hogy keresztbe lenyeli az alkalmazottakat. Bár nem beszélünk kínaiul, de tuti nem tették zsebre, amit Helentől kaptak.

És akkor lássuk a medvét!

Ezután Donghan-ba mentünk, ami a helyi festészetéről és papírkép készítéséről híres. Gondolom mindenki csinált gyerekkorában ollóval papírterítőt. Hát ez is hasonló, bár egy kicsit magasabb színvonalú. :-) Naptár, a kínai állatövi jegyekkel:

Ebbe a faluba rengeteg turista jár. Külföldi diákcsoportoknak tartanak művészeti foglalkozásokat, míg ők cserébe angolul oktatják a helyieket.

Délután egy kicsit elmentünk önállóan bóklászni. Bár a szállásunk remek volt, a környéke viszont nagyon lepukkant. Az egy dolog, hogy semmi izgalmasat nem láttunk, viszont olyan szennyezett volt a levegő, hogy az egy órás séta alatt nagyon nehezen vettem a levegőt, szabályosan éreztem, hogy port  nyelek. Este aztán egy fantasztikus, látványos show-ban volt részünk. Zenés, táncos műsor keretében mutatták be a Tang dinasztia életét. Az ő uralkodásuk idején élte Kína aranykorát.

Ezután hivatalosan egy speciális dumpling étterembe mentünk volna, merthogy híresek a töltött gombóckáikról. Ellenben egy lisztérzékenynek ez nem túl nyerő vacsora, nem beszélve arról, hogy a család többi része sincs oda érte. Így maradtunk a svédasztalos megoldásnál.
Azért íme egy kis ízelítő:

Az utolsó nap bóklásztunk a városfalon,

megnéztük Xian egyik jelképének számító Fehér Liba Pagodát, illetve az ottani híres mecsetet és muszlim utcát. Nem gondoltam volna, hogy itt is élnek muzulmánok, pedig de.

A xiani tartózkodásunk lezárásaként elmentünk enni egy "főzz magad" étterembe. Mindenki mellett volt egy kis "tűzhely", lábassal, alapanyagok középen. Egy nagy asztalon mindenféle fűszerek, ízesítők. Lehetett alkotni. A fiúk mindhárman finom levest főztek, és egészen jól is laktak, nem mellesleg baromira élvezték. Én inkább fényképeztem, és reménykedtem, hogy este, Sanghajban majd valami finom pótvacsorát ehetek.

Kína 4.

Az utolsó fővárosban töltött napunkon megnéztük a császár nyári palotáját, ahova kiruccanhatott a Tiltott Városból. Nagy része egy hatalmas tó, amit hajóval szeltünk át. Hegyek veszik körül, és a területén különböző épületek vannak. Eredetileg nagyon csendes, békés, felfrissülésre remek hely lehetett, de így nyáridőben a turisták tömött sorokban tapossák egymást.

Ezután következett a tradicionális lakónegyed, a Hutong meglátogatása. Riksára pattantunk,

és elvittek egy helyi családhoz, ahol elmagyarázták a hagyományos házak felépítését. Oké, hogy totál figyelembe vették a feng shui alapelveit az építésnél, például a rossz szellemeket ilyen fal állítja meg a bejárat után:

de majdnem infarktust kaptam, amikor elárulták, hogy 1-1 ilyen épület ára 2o M jüan körül mozog, ami kb. 8oo M  Forint. Hát ha fizetnének, akkor esetleg hajlandó lennék beköltözni, de csak igen rövid időre. Wc például csak közös van, az utcán. (Bár van ahol már beépítették.) Ki is próbáltam, remek volt. A három guggolóst nem választja el semmi, még egy függöny sem, így remekül lehet társadalmi életet élni székelés közben.

Felmentünk a Dobtoronyba is, aminek időjelző szerepe volt anno. A reggeli és délutáni dobszó a munka kezdetét és végét jelezte. Szerencsénk volt:

Az út során természetesen nem maradhattak ki a különböző bemutatók sem, ahol a turista elsődleges célja ugyan a kultúra mélyebb megismerése, a helyiek viszont eladni szeretnének.

A teaház izgalmas volt, sok finomságot kóstoltunk, majd horror áron vásároltunk is egy keveset.

Kína a világ selyemtermelésének 72%-át adja, így megismerkedtünk a Bombyx mori csodálatos átalakulásával is. Sajnos nem vettünk selyempaplant, pedig az egyik szállodában azzal takaróztunk, és valóban isteni. Szóval ezért még vissza kell mennünk. :-) Itt Gergő segít a nyújtásban:

Ilyet sem hoztunk, pedig mondtam, hogy akár a kék, akár a zöld, de még a barna is tetszik:

Voltunk bútorkészítő műhelyben. Hát igen, ezek is a gyengéim:

Aztán megtanultuk az édesvízi és tengeri gyöngyök közötti különbséget, és itt el is csábultunk.(-tam) :-)

Pekingből Xi An-ba mentünk tovább, belföldi járattal. Életem eddigi legszigorúbb ellenőrzésén estem át. Annak ellenére, hogy nem sípolt a kapu, a vámos csaj teljesen letapizott. Olyan szinten simogatta végig az egész testemet, hogy tuti belepirultam. J. se úszta meg, de legalább elmondhatja, hogy egy helyes kínai csajjal került szoros közelségbe. :-)
Mindenkitől elkoboztak minden folyadékot, még a mini kiszerelést is. Nekem a bent felejtett naptejem bánta a szigort. A váróterembe mögöttem amerikaiak ültek, akik nagyon ki voltak akadva, mert tőlük is elkoboztak valamit, szerintük igazságtalanul. Ja kérem, Kína nem az emberi jogok respektálásáról híres.