Családfa

A tanárok fogadóóráján bepillantást nyerhettünk a fiúk mindennapi munkájába. Itt nem szokás haza hurcolni a füzeteket, a házi feladat általában külön papíron adandó be. Bali egyik füzetében mit láttunk? Családfát. Mikor nagyon elkezdtem mosolyogni, akkor a tanárnéni elkezdte nekem magyarázni, hogy ez mi. Mondtam, hogy tisztában vagyok vele, a jókedvem oka az, hogy a drága gyermek, Gergő és saját maga mellé beírta a leendő testvérüket is. Nem cicózott, nevet is adott neki: Márk. Mikor itthon rákérdeztem, akkor mondta, hogy persze, hiszen fiú, és így fogjuk hívni. :-)

Híreink

Az internet továbbra sem kényeztet el, de a szolgáltató legalább megelőzte a panaszáradatot, kiküldvén egy olyan levelet, hogy egy hónapig karbantartanak, így előre is bocs a felmerülő problémákért. Mikor éppen tudtam volna írni, akkor meg tuti a fiúk bitorolták a gépet, hol házi feladat, hol csak sima játék ürügyén.

Szóval mik történtek mostanság?

Az egyik legviccesebb, és otthon feltehetően elképzelhetetlen jótékonysági akció a suliban az volt, mikor szünetben a tanárok betették a fejüket egy kalodába, és mint a vidámparkban, lehetett őket dobálni egy vizes szivaccsal. Évfolyamonként más volt a beugró összeg, Gergőéknél 500 Ft-nyi Rp. volt 3 próbálkozás. Pont a kedvenc angoltanárnője lett a célpont, mikor sorra került, és pufff, úgy telibe nyomta szegényt, hogy délután, mikor beléptem a suliba, már a recepciós ezzel a hírrel fogadott. Gyermekem eddig is elég ismert volt a társai körében, de ezután kb. mindenki név szerint emlegeti.

Szerencsére a fenti események nem befolyásolták a megítélését, mert a legutóbbi, negyedév záró értékelésen az ominózus tanár agyon dicsérte, sőt, egyúttal elbocsájtották az ELS (English Language Support) csoportból, mondván, hogy már nincs rá szüksége, felnőtt az anyanyelviekhez. Ő persze nagy szomorúsággal fogadta a hírt, egyrészt, mert a két legjobb barátja maradt, másrészt nagyon szereti a tanárnőt és a plusz foglalkozást is. Én bezzeg helyette is dagadok a büszkeségtől. :-)

Bálint is feljebb lépett egy szintet, már csak heti 3* kap ELS órát, és az ő tanárnője is hatalmas fejlődésről számolt be, megjegyezve, hogy év végével Bali segítését is befejezik.

Az osztályfőnökök szintén dicshimnuszokat zengtek a fiúkról. Az igazság az, hogy én azért nem vagyok teljesen elégedett, de mondhatni nekem ez a dolgom. :-) 

Gergő jövőre felsős lesz, így úgy döntöttünk, hogy ismét bepróbálkozunk az álom sulival (Jakarta International School), ahova két éve az angol miatt nem vették fel őket. A túljelentkezés iszonyatos, az egyetlen előnyünk, hogy nem vagyunk koreaiak, mert belőlük annyi van, mint égen a csillag, viszont a JIS-be is max. 20 %-ot képviselhet 1-1 nemzetiség. Ma délelőtt volt a felvételi 8-10-ig. Az én gyermekeim 9.30-kor már kijöttek, mondván, hogy végeztek. Remélem, hogy ez inkább jót jelent... Volt matek, angol nyelvtan és esszé írás. Az első kettővel állítólag nem volt problémájuk, az esszénél viszont annyira nem erőltették meg magukat, csak 1 oldalt írtak. Arra inkább nem kérdeztem rá, hogy mekkora volt a papír. :-) Most lehet izgulni, mert jó esetben május végén tudjuk meg az eredményt.

Baliék legutóbb a különböző vallásokról tanultak. A projekt keretében voltak mecsetben, anglikán, sikh, hindu és buddhista templomban. Beszéltek a zsidó vallásról is, szóval lényegében átfogó képet kaptak. Szerintem nagyon fontos a vallási nyitottság és megértés, így nagyon örültem ennek a témának.

A szokásos tavaszi kirándulás keretében kissebbikék a Taman Safariba mentek. Anno ez volt szinte az első családi kiruccanásunk itt Jakartában, két évvel ezelőtt. Ezúttal azonban az osztály két éjszakát ott táborozott, és mindenféle jópofa programokat szerveztek nekik. Fiam egyik vezető élménye mégis az volt, hogy a lakókocsijuk wc-je eldugult, és a karbantartók "talpig gumikesztyűben" szüntették meg a problémát. :-) A túra előtt nem kicsit kaptam hülyét, mert ugyan szerdán indultak, de már hétfőn be kellett vinni a táskát, amit a tanárok egyesével ellenőriztek. A miénket kétszer dobták vissza, mondván, hogy a kiadott listán szereplő 3  hosszúnadrág helyett csak kettőt pakoltunk, két túra cipő helyett egyet, illetve hol a kis hátizsák  az uzsonnával, meg a sapka, meg a vizes üveg. Biztos én vagyok ufó, de gondoltam, hogy a 3 napos kirándulásra, ha az első nap eleve hosszúgatyában és sportcipőben megy, akkor csak elég ezen felül kettő naci és egy cipő, illetve talán friss vizet és kaját adnék, így fel sem merült, hogy már hétfőn be kell mutatni.

A legkisebb gyerek szépen fejlődik, de továbbra sem kényeztet el azzal, hogy jobban lennék. Volt egy időszak mikor reménykedtem, de úgy tűnik elkiabáltam. Azért az émelygés és hányás legalább nem egész napos program, inkább csak meglepetésszerűen jön rám. Rengeteg ismerősöm mondja, hogy tuti lány lesz, mert nem bírom a csirkehúst, de még a gondolatát sem, ezen felül a hasam is totál másként domborodik, mint anno a fiúkkal. Még két hét, és megyek genetikai uh-ra, remélem nem lesz szégyenlős, és sikerül kifürkészni a nemét. Itteni "kétfiús" barátnőm baromira drukkol, hogy lány legyen, mert neki sajnos már nem lehet több, viszont minden vágya, hogy valakit rózsaszín cuccokkal kényeztessen. :-)

Múlt szombaton befejeződött a Coca-Cola Liga. Sajnos Baliék az utolsó meccsen kikaptak, így elúszott a második helyük. Gergőék ellenben ott végeztek, csak éppen hátulról nézve. :-) Lelkesedésük ennek ellenére töretlen, így heti kétszer járnak sulin kívüli edzésre. A holland-magyar meccsről olvasottak alapján nem árt az utánpótlás nevelés.

Anyanyelv

Számomra az egyik legérthetetlenebb dolog, mikor a szülők nem tanítják meg a gyereküknek a saját anyanyelvüket. Tudom, hogy a vegyesházasságokban ez nem olyan egyszerű, főleg, ha az egyik fél nem beszéli a másik nyelvét, de mikor az egész család egynyelvű, és mégse azt használják, az elképeszt.

A poszt apropója, hogy az egyik anyukának a suliból megjelent egy könyve indonézül. Kiderült, hogy az édesapja alapította a leghíresebb helyi franchise éttermet az Es Teler 77-t. Sajnos ő két éve elhunyt, de hátrahagyta az élettörténetének befejezetlen kéziratát. Legidősebb gyermeke, Felicia, ominózus anyuka vállalta, hogy befejezi és kiadatja. Ezzel kapcsolatban több cikk jelent meg róla, melyben megdöbbenésemre a legnagyobb kihívásnak a nyelvet jelölte meg. Nem azért, mert buta lenne és nem tudna fogalmazni, hanem, mert nem tud megfelelően indonézül. Mi van??? Aztán kiderült, hogy a középiskola végén Ausztráliába küldték, ott végezte az egyetemet, és még maradt vagy 10 évig, de akkor is! Azóta sokakkal beszélgettem, és csak megerősítették eddigi tapasztalataimat, hogy bizony a gazdag családokban otthon angolul beszélnek. Persze, a gyerekek valamennyire megtanulnak az anyanyelvükön is, hiszen a személyzet helyi, de suliból is inkább a nemzetközit preferálják. Kezdem érteni, hogy az új oktatási törvényüknél honnan fúj a szél.

Egy boszorka van...

Eltűnésemnek két oka van. Az egyik, hogy mostanság akadozik az internetszolgáltatás. Talán a sok eső, vagy csak a szokásos indonéz hozzá (nem) állás miatt. A másik, hogy az elmúlt nyolc hétben nem voltam éppen a topon.

Aki tudja folytatni a címadó dalocskát, annak sejtése lehet rosszul létem okáról. :-)

A történet ott kezdődik, hogy mindig szerettünk volna még egy gyereket, csak sikeresen lebeszéltük magunkat. Most ezért nem, aztán azért, stb. Aztán eljött a pillanat, hogy egyszerre mondtuk, most vagy már soha. És úgy tűnik volt egy lélek, aki nagyon hozzánk akart jönni, mert most lett belőle. Persze a két fiú után vágyaink netovábbja egy kislány volt, sőt, kifejezetten egy szeptemberi kislány (mert ők olyan okosak, szépek és jók, mint én :-)). Az időzítés tökéletes volt, elvileg szeptember 8. a célidő, ellenben egyelőre inkább fiúnak néz ki a sarj. Az ő és az én növekedésemből ítélve pedig, lehet, hogy az a szeptember is inkább augusztus lesz. Annyi baj legyen, azért nem fogjuk becserélni!

Akik értesültek már a jó hírről, általában aggódva kérdezték, hogy és hol fogok szülni? A válasz egyértelműen Jakarta. Egyrészt, ha otthon akarnék, akkor július végén haza kellene mennem, itt hagyva J-t és a gyerekeket a kezdődő iskolával. Ha utána ki akarnék jönni, akkor előtte J-nek mindenképpen haza kellene jönnie, máskülönben nem tudnánk útlevelet csináltatni. Másrészt az itteni ellátás semmivel sem rosszabb, sőt. A kórházat és az orvosomat is januárban tesztelte az egyik céges feleség, szintén szülés ürügyén. Ők elégedettek voltak, és ezidáig nekem sem lehet panaszom. Azért azt hozzá kell tennem, hogy ezer szerencsénk, hogy a biztosítás elég sok mindent fizet, máskülönben a gatyánk rámenne. Csak pár példa: vércsoport összeférhetetlenség miatt szükségem lesz két injekcióra. Egyikre a terhesség alatt, a másikra szülés után. Utóbbi még nem biztos, mert lehet, hogy rendes gyerek lesz, és az én vércsoportomat örökli, de ezt ugye még nem tudhatjuk. Fentiek miatt, mivel ez itt elég ritka, előre meg kellett vennem a két ampullát, amit a rendelőben tárolnak. Ezek otthon ingyenesek, a TB állja, itt 140.000 Ft a kettő. Aztán élemedett korom miatt nem árt kizárni a genetikai problémákat. Otthon szinte kötelező lenne a magzatvíz mintavétel, ami azért elég kockázatos, itt első körben vérvételes szűrést javasolt az orvos, aztán reméljük nem kell tovább vizsgálódni. Ennek ára majdnem 60 ezer Ft. Tudom, otthon sem ingyenes. Az orvosomhoz 4 hetente megyek. Minden alkalommal van labor és ultrahang. Ez kb. 30.000 Ft. A kórházi ellátás szintén nem olcsó. Bár azt hiszem a cég nem fizeti a top szobát (több, mint 50 ezer Ft/éj), amit a felszereltsége alapján  lakásnak is elfogadnék, de  az biztos, hogy nem kell majd a körülményeken aggódnom. Aki meg akarja lesni a honlapjukat, az itt teheti. Szóval nyugalom, jó kezekben vagyunk!