Nincs itthon a macska...

... és azok a rohadt egerek tényleg cincognak!

Múlt héten éppen csak megérkeztünk Szingapúrból, mikor J. telefonja csörgött. Újabb probléma. Ezúttal KL-ben (Kuala Lumpur) és Pápuán (Pápua Új-Guinea). Hát izé, semmi előítélet, de akkor már inkább KL-be menjen, ott nincsenek kannibálok. Mivel az előbbi helyen sürgetőbb volt a helyzet, így szerencsére azt nyerte meg magának, másnap indulhatott is. A már említett görög kolléga, aki két nappal tovább lógatta a lábát, mehetett a fejvadászokhoz.

És milyen szerencse, hogy így alakult!

Pápuára innen csak Manilán keresztül lehet eljutni.
Akik még emlékeznek a múlt heti hírekre, azok tudják, hogy nagyobb eső zúdult a hétvégén a Fülöp-szigetek fővárosára, mint 2005-ben a Katrina hurrikán pusztításakor New Orleansra. 450 ezer ember kényszerült elhagyni az otthonát. G. a görög, azon az utolsó gépen ült, amelyet még engedtek leszállni a szörnyű időjárási körülmények között. És, hogy hol itt a szerencse? Ott, hogy bár már akkor cudar volt a helyzet, nem volt a reptéren semmi (minden zárva, no taxi, káosz) viszont G. felesége manilai. Azaz felhívta az asszonyt, aki hála a helyismeretének, Jakartából segített neki szállást szerezni. És minden jó, ha vége jó, később tovább tudott utazni.

Visszatérve férjecskémre, úgy ment el, hogy csak oda jegye volt. Reménykedett, hogy hamar szabadul, de hiába oldódtak meg a gondok, még egy előadás erejéig marasztalták (neki kellett tartania), ami viszont keddre volt beharangozva, és eredetileg G. tartotta volna, de ő ugye éppen Pápuán...

Szóval nincs itthon a macska, és úgy látszik ezt az egerek is kiszagolták! Napok óta apró lábak dobbanását hallom a hálószobában, a fejem felett. A kérdés csak az, hogy vajon a padlásról jön, vagy az állmennyezetből. Éjszakánként alig alszom, mert az a kép lebeg a szemem előtt, hogy egyszercsak a nyakamba pottyan egy rágcsáló a plafonba épített lámpanyílásból. Folyamatosan zúgatom a légkondit, hogy elnyomja a rohangálás és kaparászás hangjait. Persze szóltam a cégnek, hogy sürgősen jöjjön valaki, de ott még szabin vannak az emberek, talán jövő héten... A legjobb egy macska lenne, de sajnos G. allergiás rá.

Nem baj! Ma már megérkezik és mehet megint vadászni! Az egereink azonban nagyon jól értesültek lehetnek, mert az egyik úgy tűnik inkább önként vetett véget életének. Mi fogad ma reggel a medencében? Igen, egy hulla. Biztos kimászott a tetőre és levetette magát. Szerencsére a víztisztítók ma jöttek!

Szingapúr II.

Az úgy volt, hogy mikor megtudtuk a suli szünetek időpontját, lázasan elkezdtünk tervezni és szervezni. Az első, az Idul Fitri miatti vakációt Szingapúrban kívántuk tölteni. Jó előre lefoglaltuk a szállást, beszereztük a repjegyeket, és izgatottan vártuk az utazást.

Egy héttel az indulás előtt J. éppen csak visszaérkezett Bangladesből, mikor az itteni hálózatban problémák adódtak. A szolgáltató ragaszkodott hozzá, hogy valaki, sőt valakik, legyenek itt az ünnepekkor. Érkezett Ausztráliából egy szakértő, a gond is megoldódott, de ők kötötték az ebet a karóhoz.

Két ember ért ehhez a területhez. J. és görög munkatársa. Nekünk ugye már minden le volt foglalva, egy része kifizetve, de nemcsak nekünk. A kollégának egy 8000 dolláros kis kiruccanása volt a tét. Ki maradjon? Minket minden szabinál kötnek a vakációk, ráadásul görögünk éppen most jött haza egy háron hetes szabiból. Mivel ilyenkor a cégnek ki kell fizetni a kárt, így anyagilag végülis nem jár rosszul a dolgozó. Főnökük, mint mindig, nagyon okos döntést hozott. Mi szabad utat kaptunk, a cégnek pedig a kollégát ajánlották fel, persze megemlítve, hogy ez mennyibe is fog kerülni. Láss csodát, annyira mégse kellett, ő is utazhatott. :-) Ellenben mindez az utazásunk előtti napon dőlt el, így volt némi izgalom. Ami ezzel nem ért véget!

A repülés alatt nagyon rossz idő volt, baromira hánykolódtunk. Szingapúr felett pedig olyan vihar tombolt, hogy a pilóta úgy döntött, hogy Kuala Lumpurban szállunk le. Mi már csak nevettünk, hogy úgy tűnik valaki nagyon nem akarja, hogy megnézzük Szingapúrt. Végül fél óra repülés után mégiscsak visszafordultunk az eredeti irányba és rendben megérkeztünk.

Ezek után csak az első napon folyamatosan zuhogó eső kedvetleníthetett volna el bennünket, de nem hagytuk! Lebonyolítottuk az összes tervezett vásárlásunkat, így kellemesen, az egyik IT bevásárlóközpontban, illetve az Ikeában töltöttük az egész napot.

Kedves szingapúri magyar kapcsolatunk felvértezett bennünket több útikönyvvel, térképpel és jó tanácsokkal, így a következő napokat remekül töltöttük.

A fiúknak leginkább Sentosa szigete tetszett, ami olyan mint egy nagy szórakoztató központ. A legjobb a Luge volt, ami a csúszda és a go-kart ötvözete. Egy lejtős pályán lehet lezúdulni egy kis kocsival. Tényleg jó, csak a végén ne libegővel kellene visszamenni a csúcsra...

Számomra a hosszú séták, a színek, a tisztaság, rendezettség, a kellemes idő volt a meghatározó.

Egy biztos, mindannyian visszavágyunk!

Szingapúr

Én ilyennek láttam.

Ramadán

Az iszlám holdnaptár kilencedik hónapja, évről-évre változik a pontos kezdete. Most augusztus-szeptember környékére esett. Arra emlékeznek, hogy Allah 610-ben ebben a hónapban adta oda Mohamednek a Koránt.

Ez az iszlám öt pillérének (hitvallás, ima, adakozás, böjt, zarándoklat) böjt része. Ilyenkor 30 napon keresztül napkeltétől napnyugtáig tartózkodni kell az evéstől, ivástól, szextől, dohányzástól. A cél a test és lélek megtisztulása, a sok ima és Korán tanulmányozás által a vallásos elmélyülés.

Akit bővebben érdekel, az utána tud nézni, én inkább az itt átélteket írnám le.

Ebben az időszakban a munkahelyek általában alternatív munkaidőt kínálnak. Előbb lehet kezdeni és hamarabb haza menni. Ennek az az oka, hogy a napi böjt megkezdése előtt felkelnek, olyan hajnali 3 körül, és jól megreggeliznek. Ez után még alszanak egy kicsit, aztán irány a munka. A Buka Puasa, azaz a böjt megtörése délután 6.30 körülre esik. Ekkorra jó esetben már mindenki otthon van, előkészítette a habzsi-dőzsit, és indul a trakta. Hagyományosan datolyával indítják az étkezést, ezzel is emlékezvén Mohamedre, aki napnyugta után már csak ezt fogyasztotta egy kis vízzel.

A városban, a bevásárlóközpontokban karácsonyi hangulat van. Iszonyatos tömeg, rengeteg akció, megvásárolható ajándékkosarak.

A böjti hónap végén következik Indonézia legnagyobb ünnepe, az Idul Fitri. Ilyenkor mindenki igyekszik haza menni a családjához, szabályos népvándorlás indul az országban. Speciális ünnepi ruhát öltenek, meglátogatják szeretteik sírját, illetve a szülőktől jelképesen megbocsájtást kérnek.

A munkáltatók általában ebben az időszakban speciális Idul Fitri pénzt adnak, kvázi 13.havi fizetés jelleggel.

A muszlim ismerőseim közül a böjtöt szinte senki nem tartja be. Mondjuk 40 fokban dolgozni és még csak nem is inni, valóban nagyon nehéz lehet. A müezin határozottan belehúzott ebben az időszakban, a naplemente előtt minden nap egy órát folyamatosan mondta.

Az elmúlt pár napban, az ünnep kicsúcsosodásával, minden elcsendesült. A boltok szinte konganak az ürességtől, az utakon nincsenek dugók. Nagyjából hétfőtől tér vissza minden a rendes kerékvágásba.

"...a jókedvű adakozót szereti az Isten..."

... támogatja az APEH, ellenben az indonéz hatóságok büntetik...

Annak ellenére, hogy a Korán is kifejezetten bátorítja az adakozást, Indonéziában két éve hoztak egy olyan törvényt, ami alapján 20 M rúpiára (400 ezer Ft) vagy 60 napi elzárásra büntethető az, aki az utcai kéregetőknek pénzt ad.

Szóval kedves idetévedő felebarátaim, jól gondoljátok meg, hogy mit cselekesztek!

Kapcsolódó cikk itt olvasható.

Mákunk van!

Véget értek a nemzetközi napok...

Amint az már az alábbiakból kiderült, én nagyon készültem.

Most kicsit csalódott vagyok, de majd elmúlik. :-)

Az ételeken sokat agyaltam, végül a szerencse közbe szólt, és egy kedves kolléga hozott nekünk mákot. Biztos ami biztos, a követséggel lezsíroztam, hogy ha a vámnál esetleg problémáznak, akkor segítenek kiszabadítani ... legalább a mákot. :-) Tálalhatóság szempontjából a hortobágyi palacsinta lett a másik nyertes.
Mindkettő nagyon finom lett, de a nemzetközi közönséget nem bűvölte el. Egy svájci anya simán leundorítózta a gubát (nem tudja, hogy beszélek franciául...), a palira pedig melegítés után még kellett volna tenni egy kis plusz díszítést, hogy jobban nézzen ki, de azért elfogyott.
Kis naívan azt hittem, hogy a kajálás kulturáltabb lesz, mint általában a svédasztalos evészetek. Tévedtem. Egyrészt mindenki nagyon éhes volt, főleg azok, akik előtte böjtöltek, másrészt az éttermi résznél nagyon picinek bizonyult a hely, legalábbis ennyi embernek. Szóval a tömeg megrohamozta az asztalokat és nem nagyon érdeklődött senki, hogy melyik étel honnan van, mitől speciális, stb. Pedig én aranyos kis táblákat is csináltam, amit persze ki sem tudtam rakni, rajta az étel fotójával és receptjével.

A zenés felvonuláshoz a konzultól kaptam zenei cd-t, amiről a Hunyadi Lászlóból a Palotást választottam. A tervem az volt, hogy majd középen vonulok, oldalamon a két fiúval, és pár egyszerű tánclépést, forgást, bokára csapást csinálunk. Sajnos azonban kiderült, hogy a szülők csak nézőként lehetnek jelen, így a két magyar vitéz vonulása egy vert sereg menekülő vágtájára hasonlított.
A magyaros öltözetet a színhatással tudtam csak imitálni, azaz piros póló, fehér short és hosszú, zöld, focista zokni. A nézők számára rejtett poén, hogy a felső puma márkájú volt, rajta a jellel, így asszociálhattak volna a "Pannon Pumára".

A kiállításon eredetileg minden kontinens kapott 1-1 falrészt. A 11 európai országból csak hárman állítottunk ki... A britek privatizálták a teljes felületet, így a németekkel a földre szorultunk. A kiállítás megtekintéséhez minden gyerek kapott 1-1 könyvecskét, tele kérdésekkel. Hála ennek, talán két dologra emlékezni fognak. Az egyik, hogy Budapest, nem egy pók, vagy budhista szentély neve, hanem a fővárosunk. (E 3 lehetőség közül kellett ugyanis kiválasztani a jó megoldást.) A másik pedig, hogy ha Európába jönnek kikapcsolódni, akkor hozzánk kell jönni, ha fürdőzni szeretnének.

Összességében persze jól sikerült az egész, de jövőre sok mindent másként csinálok!

Házon kívül

A család jelenleg jól megérdemelt pihenését tölti az oroszlán városában, ami egyben maga az ország, ráadásul egy szigeten van.

Na hol vagyunk?

Házunk előtt kis kertecske

Ilyen volt. Pontosabban ilyen volt, mikor megtisztíttattuk a szeméttől és a gaztól. Aztán erőteljesen törtem a fejem, hogy mit ültessünk, hogy végre leszokjanak a környéken kóricálók a házunk előtti üldögélésről és szemetelésről. J. a kaktusz mellett kardoskodott, én naivan azt hittem, hogy elég lesz valami bujább virágféle a szélére.
Biztos azért mert sarokház, és este is remek a világítás, a helyiek imádnak itt letelepedni, az utcai árusoktól vásárolt élelmiszert elfogyasztani, majd a zacskókat eldobni. Még egy kukát is vettem, hogy nevelő célzattal kihelyezzük, de a sofőr és az őrök egyöntetűen lebeszéltek, mondván, hogy hamar lába kélne. Így maradtunk a járda felvirágoztatása mellett, hátha a szépérzékük győzedelmeskedik és nem szórnak semmit a pázsitra, illetve nem ülnek a növényekre. Hááááááááááááát. Túlbecsültem őket. Vagy inkább alá? A kis kreatívak a zöldre nem szemetelnek, csak közvetlen mellé, és a feneküket is a padkára helyezik, nem törődve azzal, hogy a szorosan oda ültetett növény esetleg utálja, ha neki dőlnek és letörik.
No de, ilyen lett!
Míg Balin voltunk, addig a kertészek szorgosan dolgoztak, és a kiválasztottakat a megadott helyekre ültették. Igen büszke voltam magamra, és persze rájuk is, mert indonézül és kézzel-lábbal magyaráztam el, hogy mit hova szeretnék, és végül csak egyetlen dolgot tévesztettek el, ami azért túlélhető.
A bő egy hónapos tapasztalatok alapján, már látom, hogy hova fogok kaktuszt venni. :-)




És ha már növények, itt egy kis rejtvény! Na mi ez?

Állatok

Jakarta utcáin, legalábbis az olyan kertvárosi környezetben, mint ahol mi lakunk, néha feltűnik egy-egy állat. Nem, nem a jeep-ben ülő fajtára gondoltam. :-)

Tőlünk nem messze, a toronyházaktól csak egy ugrásra, van egy foghíj telek, ahol a gyerekek focizni szoktak, a munkások üldögélni, a kecskék pedig legelészni. Komolyan!

Aztán néha látok kutyákat is. Nagyon jól ápoltak, és általában egy-egy háztartási alkalmazott sétáltatja őket. J. egyik kollégájának is van egy szépséges ebe, aki Horvátországban látta meg a napvilágot, majd Bangladesben élt 3 évet, és most az indonéz életet szokja.
Balin állandóan kutyákba botlottunk. Állítólag a balinézek nem nagyon kedvelik, de a vallásuk miatt nem is bántják őket. Így gyakorta kényszerültünk dudálásra, lassításra, mert őkelmék kényelmesen terpeszkedtek az út kellős közepén, vagy nyugodtan, szép lassan cammogtak át egyik oldalról a másikra, tudván, hogy nem esik bajuk.

Mikor még nem edzőteremben, hanem este, az utcán futkorásztam, akkor bizony volt, hogy nem egyedül szaladtam. Egy-egy patkány keresztezte utamat.

És végül a macskák. Szegények iszonyatos lestrapáltak, vékonyak, és még farkuk sincs, illetve csonka. Különböző teóriákat hallottam, hogy miért ilyenek. Az egyik szerint genetika, már így születnek, a másik szerint kiskorukban vágják le nekik és talizmánként őrzik. A legátfogóbb és legviccesebb összefoglalót a miértekről itt olvashatjátok.

És beszél!

Mármint kisebb gyermekünk! És angolul! Legalábbis az alábbi oklevél ezt bizonyítja:

Csapongok

Többen a szememre hányták, hogy ellustultam és keveset írok.

Valóban, közel 4 hónap itt tartózkodás után már nem ér minden nap olyan új impulzus, ami közérdeklődésre tartana számot. A suli beindultával pedig tényleg elfoglaltabb és fáradékonyabb lettem. Ja kérem, én is öregszem, legalább olyan gyorsan, mint Anyukám, akinek már tegnaptól nem kell BKV bérletet sem vennie, amihez még egyszer gratulálunk! :-)

Ha már suli.
Érdeklődő anyaként ugye jelentkeztem a szülői munkaközösségbe. Ez kb. heti szinten egy megbeszélést jelent. Az iskolai események, ünnepségek gyakorisága miatt azonban ez néha több is. Olyannyira, hogy a nemzetközi napon a munkaközösség anyáinak előadásaként az is felvetődött, hogy nem éneklünk vagy táncolunk, hanem egyszerűen felvonulunk a színpadra a székeinkkel és meetingelünk egy jót. Mert ez már úgyis nagyon megy, nem kell újabb találkozó a begyakorlásához.

Fénykép ügyben még mindig hatalmas elmaradásaim vannak Balit illetőleg. Addig is, a lelkiismeretemet megnyugtatandó, mesélek egy kicsit.

A képen egy közönséges pálmasodró, indonéz nevén luwak látható. Igen-igen, kávé ínyenceknél már harangoznak! Ez az a kis állat, amely nélkül a Kopi Luwak, azaz a híres Luwak kávé nem lenne az, ami. Wikipédia barátunk a következőket mondja:

"A pálmasodró nyersen fogyasztja el a kávébabot, amikor az még vörös színű. Csak a puha héját emészti meg; a többi áthalad bélrendszerén, majd az állat kiüríti. A különleges kávészemeket kereső dolgozók kézzel válogatják ki az aranyat érő végterméket az ürülékből (amit előbb persze meg is kell találni). A Kopi Luwak rajongói szerint ez a nem túl szalonképes, ám annál természetesebb gyártási folyamat adja a kávé különleges zamatát. Egy kiló ebből az indonéz csodából 1320 dollárba kerül, és ahol lefőzve kaphatunk ilyen különlegességet, ott egy csésze Kopi Luwak ára minimum 50 dollár."

Hát őszintén nem emlékszem, hogy Balin, ahol a fenti kis állatot fényképeztük egy fűszerkertben, mennyiért vesztegették cseppjét, de valahogy ott és akkor nem is nagyon akartam megkóstolni. Ellenben ittam gyömbéres kávét, ami valami álom volt. Annyira selymes, kellemes tejeskávé ízű volt, hogy rákérdeztem, hogy tejet is tettek-e bele, de biztosítottak róla, hogy nem.

Földrengés

Itteni idő szerint 14.55-kor 7.3-as erősségű, tenger alatti rengés rázta meg Indonéziát.

Bővebb hírek itt és itt.

Mi jól vagyunk, nem éreztünk semmit.

Éppen a suliból autóztunk haza, amikor feltűnt, hogy az egyik bevásárlóközpont előtt sokan állnak. Azt hittem, hogy bombariadó. Ezek szerint nem az volt.