A focipályáról jelentjük

Gergőék 15-4-es elsöprő győzelmet arattak! Rájuk fért, mert a múltkori meccs után mindenki nagyon maga alatt volt. Annak ellenére, hogy gyermekem elsősorban védő, a második félidőben kipróbálhatta magát középpályásként is, így legalább nem unatkozott, és labdához is ért.

Mint azt egy szemfüles, feltehetően foci szerető olvasóm jelezte, a liga honlapján a slide show pont vele kezdődik.

Bálintéknak ezúttal nehezebb dolguk volt, de végül 4-2-re hozták a meccset! Ha egy kicsit is szerencsésebbek, akkor jóval több gólt rúgnak, de láthatatlan kezek valahogy az utolsó centiken mindig megvédelmezték az ellenfél kapuját. Hogy mennyire küzdöttek, azt mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy az ő térfelükre ritkán jutott el a labda. Az egyik háló őrük, egy gyönyörű ausztrál kisfiú, olyan békésen üldögélt a kapuban, hogy úgy kellett kiabálni neki, mikor helyzet volt.

A hét szomorú híre, hogy imádott tornatanáruk, Mr.Mike, a jövő évtől a suli pekingi tagozatához igazol.

Pisang Goreng II.

Mielőtt bárkinek is kilyukad az oldala, gyorsan elárulom a Pisang Goreng jelentését. Sült banán. Ez az az étel, amit minden második utcasarkon lehet vásárolni a mozgó árusoktól. Ott sütik helyben, frissen, az orrod előtt, egyéb finomságokkal. Szóval ha eddig azt hitted, hogy a mekis sültkrumplinál nincs lejjebb, akkor bizony gondold át.

Aki esetleg a házi elkészítésére vetemedne, annak itt a recept: Összekevernek némi rizs és sago lisztet, pici sót és vizet, majd olvasztott vajat. Ebbe belemártják a banánt, amit akár apróra, akár félbe (ízlés szerint) vágnak, majd forró olajban aranybarnára sütik.

Azt még megosztom, hogy állítólag e gyümölcsből mintegy 24 fajta létezik Indonéziában. Piros, hosszú- vékony, apró, három oldalú stb. Nem mind ehető, és némelyiknek nagy magjai vannak. Annak ellenére, hogy a világ egyik legnagyobb banántermelői, nem tartoznak a legnagyobb exportőrök közé, sőt. Személyes vallomás: ízre nekem  is leginkább az import jön be.

No de térjünk vissza a sütikhez.

Elsőként íme egy vegyestál:

Középen egy zebra szerű muffin trónol. A hozzávalók tojás, cukor, vanília, liszt, szódabikarbóna, szódavíz és ételszínező. Ha a megfelelő sorrendben összedobtuk a kellékeket, akkor kb. 20 percig kell  magas fokon a gőzölőben főzni, majd újabb 25 percig, míg ilyen szépen ki nem nyílik, folytatni a gőzölést. Az íze leírhatatlan, mert nincs neki, de legalább finom vanília illatú.

A jobb és baloldalán egy-egy adag banánlevélbe csomagolt rizs helyezkedik el. Nem tudom, hogy ki hogyan szereti, de az itteni módi szerint baromira ragadnak, nem véletlen hívják glutinous rice-nak. Ezeket szokták bolondítani egyéb összetevőkkel, például csirke húst rejtenek a közepébe.

Ilyen kicsomagolva:

Vagy a világosbarna, hosszúkás, kókuszlevélbe csomagolt szivar, szintén töltött ragadós rizs, indonéz nevén Lepet Ketan. Ebbe reszelt kókuszt és valamilyen bab félét tesznek, majd így betekerve 1-2 órát főzik, majd kihűlve fogyasztják:

A rózsaszín-sárga-zöld gyönyörűség színének ne dőljünk be. Egyedül a tetejére szórt kókuszreszeléket ismertem fel. Maga a "süti" valami zselészerű izé...

A jobbra tőle helyezkedő a celofántól ilyen fényes, és zöld színét ezúttal nem a banánlevélnek , hanem az ételszínezéknek köszönheti, amit igen nagy előszeretettel használnak. Kedvenceik a minél vadabb árnyalatok. Az összetevői: liszt, kókusztej, cukor, vanília, só. Az íze is kb. ennek megfelelő...

A bal alsó barna neve Risoles Spesial. Létezik belőle Risoles Ayam, azaz csirkés risoles is. Ez a Spesial fantázianevű így fest belülről:

Ne kérdezzétek, hogy mi ez pontosan. Megkóstoltam. Inkább nem akarom tudni. Amúgy frissen, melegen nagyon guszta és a helyiek körében népszerű.

És végül jobb alul egy kis Getuk Lindri. Ez azért jópofa, mert darálón kell kinyomni a tésztát, hogy ilyen "kukacos" legyen. Az összetevői: lágyra gőzölt tápióka, cukor, víz, vanília. A tetején a szokásos kókuszreszelék. Ízre szerintem szintén semmilyen.

És aki ezek után azt kérdezi, hogy és akkor miért is nem tudok lefogyni, annak elárulom, hogy a közeli élelmiszer áruházban működik egy fantasztikus pékség. A főcukrász René, egy francia égi meszelő. Mikor először megláttam tüsténkedni a konyha hatalmas üvegablakán át, még nem sejtettem, hogy szerelem lesz. Legalábbis a keze alól kikerülő süti költeményekkel mindenképpen.

Pisang Goreng és egyéb nyalánkságok I.

Az alábbiakban az indonéz süteményekről fogok értekezni, a teljesség igénye nélkül. Régóta tervezem ezt a postot, de tudván, hogy legalább egy "süti Istennő" is van az olvasóim között, így eddig visszariadtam a feladat nagyságától. Bár most se vagyok teljesen felkészült, legalább elmondhatom, hogy széleskörű kutatást folytattam a témában. Magyarán, baromi sok helyi sütit megkóstoltam. A továbbiakban ismereteimre a koronát, a helyi, éjszakai sütipiac meglátogatásával szeretném feltenni, de eddig egyszerűen nem volt szívem a sofőrünket megkérni, hogy éjféltájban jöjjön értem.

Vágjunk bele!

A helyi sütik egyik jellegzetessége, hogy nem állnak el túl sokáig, mert főzéssel, gőzöléssel vagy olajban sütéssel készülnek. Persze vannak kivételek, a mindenféle keksz féleségek, de attól tartok, hogy azok inkább jövevények, nem igazi indonéz finomságok.

Alap hozzávalók:

- Búzalisztet a legritkább esetben találunk a receptekben. Ha mégis, akkor az megint csak nyugati hatásra van. Helyette  rizsből, illetve számomra totál ismeretlen növényekből (tápióka gyökere, mung bab, sago pálma) készített lisztet használnak.

- friss tápióka: általában lereszelik, gőzölik

- yam: megfőzik kompótnak vagy lehet hozzávaló is

- édesburgonya: nyersen vagy gőzölve használják fel

- kókusz: italokhoz, vagy a sütik töltelékéhez

- kókusztej

Édesítéshez a nálunk is szokásos kristálycukrot használják, de inkább barna cukrot, amit mi pálma cukorként ismerünk, ugyanis ez vagy a kókusz vagy a sago pálma származéka. Ebből van apróbb tömb szerű, illetve kristálycukor jellegű is.

Ízesítéshez illetve színesítéshez:

- vanília

- fahéj

- szegfűszeg

- durián

- jackfruit

- teleng virág: kék színhez

- pandan levél: zöld színhez

- kurkuma: sárga színhez

Csomagoló anyagok:

Igen! Imádják az apró, különféle levelekbe csomagolt falatkákat. Miután betekerték a "belsőséget", azután főzik meg. Persze van amikor csak a szervírozáshoz használják a banán,  pandan, illetve a kókusz levelét, esetleg a kukoricáét. Az elkészült mű sokféle lehet. négyzet, piramis, hosszúkás, hajó, batyu, tölcsér.

Ennyit az alapokról.

Most muszáj mennem esti mesélni, de holnap folytatom!

6:3

Tegnap kezdetét vette a foci szezon. A reggeli 5.30-as óra csörgéskor még kevésbé voltam lelkes és 7-kor, a suliba érkezvén sem ugráltam örömömben a szervezetlenség láttán, de aztán csak beindult minden.

Igen, bizony ez a suli is tud bénázni. Pld. a meccsek időpontjáról valamilyen rejtélyes oknál fogva senki nem kapott e-mailt (állítólag küldtek), így aztán aki nem nézte meg az ajtóra kiplakátolt infokat, vagy a neten a bajnokság honlapját, az bizony lemaradt a szombati meccsről.

Így esett, hogy Bálinték eggyel kevesebb játékossal játszottak, egészen a harmadik negyedig. Akkorra érkezett meg ugyanis az a csapattag, akit legalább telefonon sikerült utolérni. (Az U8-ban 7-7 játékos van egyszerre a pályán, 4*10 percig. Az U10-ben 9-9, 4*12 percig, sokkal nagyobb pályán.) Ennek ellenére sima 3-1-es győzelmet arattak, az állítólag egészen erős Japán Klub ellen. Ahhoz képest, hogy még sosem voltak pályán ilyen összetételben, edzésük sem volt több, mint egy hónapja, nagyszerűek voltak. Meg kell említenem a lelkes szülőket is! Főleg egy magyar anyuka kiabált folyamatosan a pálya széléről, hol ilyen, hol olyan nyelven biztatva a csapatot. Nála hangosabb csak a japán edző volt, aki viszont a hangsúlyokból ítélve kevésbé pozitív üzeneteket ordított, vagy az egy ilyen kemény nyelv lenne?

Gergőék eredménye 6:3 lett. Sajnos nem úgy, mint a Wembley-ben. Ezúttal mi voltunk a gyengébb csapat. A harmadik negyedet még 3:3-al zárták, de a végére nagyon elfáradtak. A kevés ember miatt cserélni sem tudtak, és a 35 fokos tűző napsütés sem hatott frissítőleg. Az ő csapatuk vegyes. Az ausztrál iskolával közösen indultak. Igazi edzőjük sincs, egy lelkes apuka próbálja instruálni őket. Rendes mezt is csak hétfőn kapnak, eddig a mi sulink U16-os cuccában játszottak.

A szombati játék után kirúgtunk a hámból, és elmentünk ebédelni az egyik plázába, ahol Gergő kapott végre egy stoplis cipőt. Én nem tudom, hogy mi lett a lábával, de jelenleg egy pár cipője jó már csak, így jövő héten megint megyünk újabb vadászatra. Igen, vadászat, mert Murphy szerint ugye mindig az a méret hiányzik, ami neked kellene. Jelen esetben a 35-ös. Remek rózsaszín szandi persze van, de talán azt mégse...

Vasárnap hajnali négykor J. balra el, Manilába. A fiúk reggel 6.30-kor már felöltözve próbáltak életet lehelni belém. Nagyon korán bent voltunk a suliban, ahonnan 8.15-kor indult a népes konvoj a meccsek helyszínére. Szerencsére most egy helyen játszott a két csapat, csak éppen egy időben, így rohangásztam a két pálya között. Végül Baliék meccséből csak az első negyedet láttam igazából. Nem nagyon kellett biztatás, mert remekül ment nekik. Végre ott volt mindenki, így remek csapatjátékkal lemosták az ellenfelet 7:1-re. Bali is lőtt egy gólt, ami igen jót tett az egójának. Szélső középpályásként ugyanis főleg az a dolga, hogy a csatárt szolgálja ki, amit igen jól csinál mellesleg. Büszke vagyok na! Olyan, mint egy Duracell nyuszi. Persze jó, hogy klassz a csapat, vérükben van a foci! :-) A csatár  és a kapus egy-egy francia srác, a másik szélső középpályás német, az egyik védő holland, van egy Jolly-Joker brit származék és ugye a magyar "Czibor". (Itt kérek elnézést, ha nem jó a párhuzam, kb. ennyire értek a focihoz.)

A másik pályán elkélt a támogatás. Gergőék kifogták a liga legjobb csapatát. A srácok olyan cseleket csináltak, olyan összjáték volt, hogy csak lestem. Folyamatosan támadtak, egy pillanat szusszanást sem hagytak. Nekünk az utolsó percben sikerült egy szépítő gólt rúgnunk, a kapottak számát pontosan nem is tudom... A honlapon még nem jelent meg, mert a mai meccsek nem a Coca-Cola Ligába számítanak, hanem a Greenfields Kupába, amiért zömében a ligában is küzdő csapatok csapnak össze. A Greenfields Indonesia egy helyi tejipari cég, ami immáron 13 éves múltra tekint vissza. Tejszínt és tejet forgalmaznak, hála a Kelet-Jáva hegyi farmjain élő "boldog és egészséges" teheneknek. Az ő jóvoltukból minden meccsen hideg tejet és kakaót is osztanak.

Amúgy jó idő uralta az egész hétvégét. Szokásától eltérően szikrázó kék volt az ég, egyrészt talán a korai időpont miatt, másrészt, hogy a meccsek Jakarta külsőbb részein vannak, ahol nincs akkora forgalom, így a szmog is kisebb. Ha a továbbiakban is marad a napsütés, akkor pár hét és remek színem lesz.

Képek itt.

Nálatok, laknak-e állatok?

Mi ismét új fajjal szaporodtunk. Ezúttal a termeszek jelentek meg a csöndes gyerekszoba bal felső sarkában. Nem elég,hogy a fehér plafon úgy néz ki, mintha valaki odakakilt volna, még zsizsegnek is. A légkondi sem tudja túlharsogni őket.

Nagyon remélem, hogy az új lakhelyünket gyorsan (de szépen!) kifestik, mert már mehetnékem van. Persze amilyen az én formám, már a jövő héten költözhetünk, mikor J. Manilában lesz. De nem gond, lényeg, hogy mielőbb.

Szombaton kezdődik a Coca-Cola Kupa! Mellesleg ilyen komoly a honlapjuk. Hát, ha ki akartunk volna szúrni magunkkal, akkor se tudom, hogy hogyan lehetett volna ennél jobban. A mérkőzések ugyanis a következő fél évben, minden szombaton és vasárnap, általában reggel 8, 9, jó esetben 10 órakor kezdődnek. Ez azt jelenti, hogy pld. holnap után hajnali 7-re a suliban kell lennünk. Ááááááááááá! És, hogy még kicsit bonyolítsuk a dolgot, a két fiúnak általában két külön helyen lesz meccse. Most azon töröm a fejem, hogy vasárnap mit csináljak, mert J. hajnalban utazik, a fiúk viszont egyidőben játszanak.

Újabb nézegetni való

Ééééééééééés, végre felkerültek a nemzetközi nap képei is!

Vers mindenkinek!

Úszóverseny

Íme az érmek!

Itt pedig a fényképek.

Ez a kedvencem:

Változások

Új év, új cím!

A szemfülesek észrevehették, hogy megváltoztattam a címet a már alant elmondott okból. Ééééééééééés, nem csak a blog címe változik, de a lakcímünk is!

Költözünk!

Nem messze, kb. 5 percnyire a mostani házunktól. Ismét sarokház, kisebb, viszont a medence nagyobb, horgászhatunk is, ha telepítünk halakat a halastóba, de a lényeg, hogy a teraszról ki tudunk menni egy kisebb focipályányi parkba, ami ugyan elvileg közös a környéken lakókkal, viszont egy térdig érő élősövénnyel el van kerítve, csak a szomszédnak, és nekünk van kijáratunk oda. A fiúk már alig várják, hogy ott gyakorolhassanak a hamarosan kezdődő Coca-Cola Liga meccseire, ahol Bali az U8-ban, Gergő pedig az U10-es csapatban fog elkápráztatni mindenkit.

Itthon!

Lassan, de biztosan megérkeztünk! A zsúfolt szingapúri reptéren jó sokat dekkoltunk a gépben, mert valahogy minden repülő egyszerre akart indulni. Az elemelkedésben sem volt sok köszönet, mert olyan légörvények voltak, hogy a röpke másfél órát egy örökkévalóságnak éreztem. Úgy ólálkodtak a rókák körülöttem, hogy még a vizet is csak a fogaim között mertem szürcsölni, nehogy gond legyen. Úgy látszik ahogy öregszem, egyre rosszabb lesz. Jakartában napi szinten attól vagyok rosszul, hogy a sofőr képes úgy szelni a fekvőrendőröket, hogy a hullámvasúton érzem magam, pedig nem hajt gyorsan, akadályból viszont rengeteg van, főleg a mi környékünkön.

Hála a Magasságosnak, a Singapore Airlines-nál nincs "zéró tolerancia". Én nem tudom, hogy a hőtágulástól, vagy mitől, de hiába nem vettünk semmit, csak egy új táskát, a csomagjaink súlya mégis megnőtt. Ezúttal három bőröndöt adtunk fel, amik így is meghaladták a 80 kg-ot, mi pedig mindannyian 1-1 baromi nehéz táskával lavíroztunk. Magamban hallkan fohászkodtam, hogy nehogy lemérjék a kézi poggyászunkat, mert minden becsekkoló helyen öles tábla hirdette, hogy max. 7 kg lehet. Nomost a miénk darabonként kb. 17 kg volt.

Év eleji "túlsúly" kiadásainkat azért csak sikerült tetézni J. telefonjának elhagyásával. Azzal vigasztaltam, hogy szegény mobilnak tuti rossz a karmája, mert eddigi pályafutása során amúgy is többet volt szervizben, mint használatban. Sajnos csak az indulásunk reggelén vettük észre, hogy feltehetően az előző esti taxizás során a kocsiban maradt. Küldtünk rá egy sms-t, de már az sem kézbesítődött. Azért J. elballagott a rendőrségre, mert a céges sim kártya miatt kellett egy hivatalos papír a veszteségről. Itt ismét megerősödött a vágyunk, hogy igen, ebben az országban nagyon tudnánk élni! A továbbiakban lehet érdeklődni, hátha megtalálják az imei alapján. Na ja, és akkor gyorsan ébredjünk, és húzzuk ki a kezünket a biliből.

Hajnali gondolatok

Remélem, hogy sikerül "álomba írnom" magam, mert már nagyon elegem van az időeltolódásos cécóból. Pár óra forgolódás után inkább billentyűzetet ragadtam, hátha ez segít. Csapongani fogok, nézzétek el!

A blog címe hamarosan megváltozik, mert most már biztos tovább maradunk 10 hónapnál. Anno babonából írtam kérdőjellel az időpontot, remélve, hogy több lesz. És lőn! Hogy mennyivel, azt nem tudjuk. Fél évre lehet előre tervezni.

Holnap indulunk vissza Jakartába. Sikerült elintézni a vízumot, amivel beléphetünk Indonéziába, de a hosszabb tartózkodáshoz ismét le kell futni a Bevándárlási Hivatalnál a köröket, mintha az elmúlt közel egy évben nem is ott éltünk volna.

A cég gondoskodik róla, hogy nehogy kijöjjek a csomagolásból, mert úgy tűnik, hogy költöznünk kell. Két napja J. kapott egy telefont, hogy a házunk bérlete lejár márciusban, viszont nemrégiben két ház is megürült (haza települtek a lakók), így anyagi megfontolásból azok közül kellene választanunk. Itt ugyanis az a szokás, hogy a bérleti szerződést minimum egy, de méginkább két évre kötik, közben nem lehet felmondani, mert akkor a bérlő bukja a pénzt. Egyelőre reménykedünk, hogy jobbakat mutatnak! :-)

Bőrönd ügyben óriási a happy end! Két újat kaptunk. A nagy ugyanolyan Samsonite, csak más színű, a kicsi pedig egy csinos fekete. Elkerülendő az újabb túlsúlyt, nekem is vettünk egy gurulós táskát, így a könyvek a három kabincsomagban fognak lapulni. Még jó, hogy mindnek van kereke, mert különben kicsit feltűnő lenne, ahogy próbáljuk magunk után vonszolni a "kis, könnyű" kézi poggyászt. Remélem a blogot nem olvassák a légitársaság képviselői, mert nem akarom, hogy a következő postban a pofára esésünkről kelljen írnom.

Jelenlegi szingapúri tartózkodásunk kevésbé volt zsúfolt, mint az őszi. A város is csendesebb, mint akkor, a Forma 1 idején. Sentosán a Luge-nál (go-kart szerűség) nem kellett sorban állni, így a fiúk a 8 csúszást, vissza libegőzést az induláshoz, bő két óra alatt abszolválták.

A városnéző kétéltű kacsával szeptemberben azért nem tudtunk menni, mert napokra előre eladták a jegyeket. Most azonnal indulhattunk, még sorban sem kellett állni.

Hála az esti álmatlanságunknak, az éjszakai szafarit is nagyon élveztük, nem voltunk fáradtak.

A fiúk már várják, hogy Jakartában legyünk, mert még egy hétig nincs iskola. Egyelőre nem veszik komolyan anyjuk figyelmeztetését, hogy azért a magyar tanulás megkezdődik.

Suli:
Bármilyen áradozásom a nemzetközi iskoláról nem a magyar intézmények, tanárok ellen van!!! Egyszerűen örülök, hogy a fiúk egy más, számukra nagyon tetsző környezetbe kerültek.

Az úszóverseny eredményeivel pedig még nem is dicsekedtem! Bali szerzett egy első, két második és egy harmadik helyet is!
A bizonyító erejű érmeket hamarosan lefotózom és beteszem.

Újra itthon...

... legalábbis Ázsiában.

Két hete még éppen csak megérkeztünk Pestre, és igyekeztünk aklimatizálódni, aztán a napok olyan gyorsan teltek, hogy mire felocsúdtunk, már a Szingapúrba tartó repülőn ültünk.

A „Pestre utat” úgy terveztük, hogy egy éjszakát Frankfurtban töltünk, hogy frissen és kipihenten érkezzünk a családhoz. Ehhez képest annyira megviselt mindenkit a 40 fokos hőmérséklet különbség és az időeltolódás, hogy majd egy hét kellett, míg helyre jöttünk. Balinak a torka fájt, életem párján kitört az allergia, nekem az orrom fojt a konstans fáradtságon kívül.

Néhány baráttal sikerült találkoznunk, bár ezek inkább villámlátogatások voltak, többeket még felhívni se tudtunk. Ezúton is bocsánat! A fiúk is barátoztak kicsit, de az influenza miatt nagy összejövetelt végül nem tartottunk.

Apropó influenza. Az interneten olvasott hírek ellenére semmi vészeset nem tapasztaltunk, sőt, igazából jelét sem láttuk a fenyegetettségnek. Minden tömve volt emberekkel.

Érkezésünk másnapján már kora reggel útlevelet intéztünk. Kicsit sokkolt az információ, hogy 5 munkanap alatt készül el, de a biztonsági őr megsúgta, hogy hogyan lehet gyorsítani az ügymenetet. Otthon, édes otthon! Mikor lehet majd valamit kiskapu nélkül normálisan elintézni?

A karácsonyi vacsorára szokás szerint nálunk került sor. Se időm, se kedvem nem volt főzni, így úgy határoztunk, hogy hozunk valahonnan egy-két finomságot. A Bagolyvár lett a kiválasztott, ahonnan a halászlén és a halon kívül bármit lehetett rendelni az étlapról. J. kedvéért azért csak csináltam két gyors fogást (baconos-fetás csirkemellet és hagymás-mustáros sonkát), mert azok tuti gluténmentesek. A vacsi végén megszavaztattam a vendégsereget, hogy vajon mit készítettem én, és nem kis büszkeséggel írom, hogy „lefőztem” az éttermet.

Ha már Bagolyvár, akkor még meg kell említenem a Gundelt is, illetve egy ezzel kapcsolatos momentumot. December elején az egyik svéd kollégánál volt egy vacsora, akinek a felesége amúgy indonéz. Milyen kép volt az étkezőjükben? Egy nagy Gundel plakát. Kérdeztem a lányt, hogy tudja-e, hogy mi az a Gundel? És igen! Tudta! Mesélte, hogy a férje hozta az egyik pesti útjáról, azzal, hogy ez a legjobb magyar étterem, ezért is került az étkező falára. Ott és akkor nagyon jó volt magyarnak lenni!

Visszatérve az otthon létre.

Az idő igencsak kibabrált velünk, mert a nagy hó akkor volt, mikor mi Pesten próbáltunk magunkhoz térni az út fáradalmaiból, és mire lementünk vidékre, ahol remekül lehetett volna szánkózni, addigra elolvadt mind. És milyen a mi formánk? Mire ezeket a sorokat írom, otthon újra havazik.

A vissza út sem telt izgalmak nélkül.

Optimisták voltunk, és azt hittük, hogy személyenként 5 kiló túlsúlyt elnéznek, főleg, hogy kézi poggyászunk nem nagyon volt. Hát nem, a Lufthansánál „zéro tolerancia” van, mint mondták. Hála ennek, szegényebbek lettünk 600 Euroval (azért nem forintban írom, mert így kevésbé sokkoló). Tanulság: a kultúra baromi drága, ugyanis a könyvek voltak a nehezek a csomagban. Sebaj, mind a négyünknek venni fogunk 1-1 kabinbőröndöt, és így legközelebb akár 50 kiló pluszt is hozhatunk!

És, hogy még kicsit szidjam a „Lufit”, nem volt elég a túlsúly fizetés, a Frankfurt-Szingapúr útra nem tudtak beszállókártyát adni Pesten, mondván, hogy gond van a kapcsolattal. Ez annyira még nem lett volna baj, főleg, hogy az az út nem Lufthansa, hanem Singapore Airlines volt (egy nagy családban vannak), viszont annyit közölt a kedvesnek egyáltalán nem nevezhető hölgy, hogy nem fogunk tudni egymás mellett ülni, mert azt már látja, hogy nincs hely, max. kettesével, de még csak nem is egymás mögött. Így aztán nem voltunk túl boldogok. (Akkor már két napja próbálkoztunk a neten foglalással, de valamiért nem működött az sem.) Végül Frankfurtban, a felszállás előtt két órával sikerült remek helyeket szereznünk, egymás mellé!!! Mondtam már, hogy utálom a Lufthansát?

Az út azon része viszont remek volt. A fiúk kaptak gyerek menüt, tudtak játszani, filmet nézni és aludni is.

A csomagjaink azonban kissé megviselődtek. Az egyik bőrőndnek letört a kereke, amit még a reptéren gyorsan meg is reklamáltunk, a másiknak viszont, „speciális törhetetlen” Samsonite, mésigcsak sikerült betörni az oldalát, amit a fólia miatt csak a szállodában vettünk észre. Egyelőre mind a kettőt elvitték, meglátjuk mi lesz.

Visszatérve a kultúrára.

Neten rendeltünk színházjegyeket. A Caveman-ről sajnos jól lemaradtunk, mert még olyan szinten halódtunk, hogy képtelenek voltunk elvonszolni magunkat az előadásra. Bezzeg a Spamelotot nem mulasztottuk el, pedig... Akkor csalódás volt, hogy az első felvonás után csak azért nem hagytuk ott, mert azt gondoltuk, hogy ennél csak jobb jöhet.

Félre értés ne essék, a színészek mindent megtesznek, ők jók! De a darab... Csak hardcore Month Python rajongóknak ajánlom.