Költöztetők

Hétfő délelőtt a megbeszélt időpontban megjelentek a költöztetők. Egy kicsit Stan és Pan jutott eszembe, mert az egyik magas, nagydarab volt, a másik pedig bár nem olyan alacsony, de nagyon vékony. Utóbbi volt a főnök. Megmutogattam nekik, hogy mit kell csomagolniuk és hozzá is láttak.

Arról volt szó, hogy 7 köbméter cuccot vihetünk. Na ez annyiban módosult, hogy kiderült, hogy az a konténer nagysága, amibe kb. 6 köbméter fér bele, feltéve ha nem vizet viszünk, mert abból lehet 7 is. :-)

Szerencsére leendő házunk teljesen berendezett, így a bútorral nem kellett számolni. Azért két nélkülözhetetlen darab csak bekerült a csomagba: a tévé és a csocsóasztal.

Előző este a gardrobban szépen szétválogattam, hogy mi az a pár darab ruha ami itt marad velem, és mit lehet vinni. Direkt külön részbe akasztottam őket, hogy egyszerű legyen megmutatni a szállítóknak.

Na mi maradt ki a csomagból?
Bingo! Az akasztós rucik. Elfelejtettem ugyanis kinyitni a szekrényajtót.

Hála Istennek nem olyan nagy darabok. J. ingei, nekem néhány szoknya és blúz. Gyorsan kipróbáltam, hogy mennyi helyet foglalnak a bőröndben, és szerencsére a nagyobba bele is fér mind, sőt még majd mehet mellé más is.

Stan és Pan 4,5 óra alatt végzett. Becsomagoltak, lemértek, bepakoltak és adminisztráltak 29 darab dobozt, amelynek összsúlya 570 kg.

Műszaki ismeretekből felsőbb osztályba léphet!

Tegnap itt voltak a költöztetők. (Erről később bővebben.)
Elvitték a kedvenc tévénket is, így megkértem őket, hogy a másikat, ami marad, legyenek szívesek behozni a szobámba, mert én nem bírom el. Megtették. Ez persze nem elég az élvezethez, mert a készülék ugyan szép formás, és a videóval színben is harmonizálnak, de azért mégis csak az adás érdekelne.

Életemben nem kötöttem még össze tévét, videót és antennát. És láss csodát! Elsőre sikerült! Ennek örömére jól nem is néztem semmit, mert amit akartam volna, az túl későn kezdődött és elaludtam.

Ma újabb kihívások vártak rám! Ignácom (Suzuki Ignis) lámpáját elfelejtettem lekapcsolni a suliból haza jövet, és mire két óra múltán újra útra keltem volna, lemerült az aksija. Nem tudom figyelitek-e, de szerintem már a tény felismerése is szép teljesítmény! :-) Gyorsan felhívtam J-t, hogy telefonon supportálja a feltöltést. Már egész jól haladtunk, mikor a szemben lakó autószerelő felesége meglátott, és szólt a férjének, hogy jöjjön segíteni. Nem mondom, kicsit meglepődött, hogy már ilyen jól állok. (Már a sarukat is levettem, mert az én csipeszeim kicsik, tényleg csak a rákötés volt hátra....) Persze végül nem töltötte, hanem bikázott. Hálás lehet a kis Ignác, hogy ilyen jó partit hoztam neki össze! Egy Audi A8-as bikázta!

Este J. rábeszélt, hogy kössem rá azért a töltőt, biztos ami biztos.
Jelentem sikerült!

Anyám! Mi jöhet még?
A cirkóhoz nem nyúlok, akkor se ha a maradék két hétben hideg vízben kell fürdenünk!

A magyar bürokrácia útvesztőiben II.

Említettem már, hogy a jakartai iskola egy csomó papírt kér a jelentkezéskor. Ezek beadási határideje június 1. tekintettel arra, hogy ott augusztusban kezdődik a tanév.

Mielőtt most kimentem volna, kértem a fiúk jelenlegi iskoláját, hogy állítsanak ki számomra egy papírt, amin rajta van, hogy a gyerekek az x.y.z tantárgyakból megfeleltek a 2008/2009-es tanévben. Az igazgató-helyettessel beszéltem, akivel abban maradtunk, hogy azt a szöveget, amire nekem szükségem van, majd az ő angoltanáruk lefordítja, és vihetem is az igazolást.

Az utazásom napján be is mentem a papírért, ahol felvilágosítottak, hogy ők csak magyar nyelvű igazolást állíthatnak ki, és egyébként is, még csak április eleje van, így csak az első félévet igazolhatják.

Két dolog miatt borult el az agyam:
1. Ha ez ilyen egyértelmű, hogy angolul nem állíthatnak ki papírt, akkor azt az igazgató-helyettes, hogyhogy nem tudja?
2. Mindkét gyerekem alsós, ahol nem lehet buktatni, ráadásul nagyon jó tanulók. Az utolsó napjuk május 15-e lesz az iskolában. Miért nem tudják április 8-án igazolni a teljes tanévet? Nem jegyekkel, nem értékeléssel, csak egy egyszerű felsorolással, hogy megfeleltek matekból, olvasásból, írásból, környezetből stb. ?

Jakartában kaptam a suliban egy kétoldalas kérdőívet, amit a gyermeket legjobban ismerő pedagógusnak kell kitölteni. Természetesen angol nyelven. Néhány dolgot be kell x-elni, és van kb. két kérdés, amire két mondatban kell válaszolni. Arra mennek rá, hogy a gyereknek nincs-e bármilyen jellegű tanulási nehézsége vagy viselkedési zavara. Tekintettel arra, hogy június 1-ig bizonyítványt nem fogunk tudni prezentálni, mert azt csak a hivatalos bizonyítványosztáskor adhatják ki (ezt amúgy szintén nem értem, mert ha május 15. és június 15. között a gyerekek már nem lesznek itt, akkor gondolom az értékelést akár május 15-el is el lehet végezni...), így ez a papír elengedhetetlen a jelentkezéshez. Anyuka tanítónénikhez be, akik vállalják, hogy kitöltik. Nem kell rá semmilyen pecsét! Egyszerűen csak a tanár véleménye! Másnap egyik tanítónéni szabadkozva felhív, hogy sajnos az igazgató nem engedi, hogy kiállítsa a papírt, mert csak magyar nyelvű pedagógiai véleményt adhatnak ki.

Dühömben felhívtam az önkormányzat művelődési osztályának közoktatási ügyintézőjét. Vázoltam a helyzetet, majd azt a választ kaptam, hogy szerinte semmi akadálya az angol nyelvű papír kitöltésének.

Másnap suliba be, igazgatóhoz fel, információ megoszt.

Rendben, akkor ő felhívja a referenst, várjak.

Vártam.

A beszélgetésüket sajnos nem hallottam, mert én a folyosón voltam, de az eredmény most érdekes módon az igazgató javára dőlt el. "Biztos félre értettük egymást tegnap az ügyinétézővel mert sajnos nem állíthatnak ki ...."

Könyörgöm! Nem kell pecsét! Nem kell aláírás! Csak a tanár véleménye, hogy elhiggyék, hogy nem debill a gyerek!

Nem lehet! A tanár akkor fegyelmit kap, ha az igazgató aláírása nélkül ad ki véleményt, és a véleményt csak magyarul lehet.

Ennél a pontnál őszinte részvétemet nyilvánítottam a bürokrácia miatt, kölcsönösen sajnálkoztunk, majd megállapodtunk abban, hogy kapok 1-1 magyar nyelvű pedagógiai véleményt (az angolnyelvű kérdőív kérdései alapján), amit elviszek a Bajza utcába, ahol jó pénzért hivatalos fordítást készítenek.

XXI.század, Európai Unió, Magyarország

A magyar bürokrácia útvesztőiben I.

Egy ilyen kis laza külföldre költözésnek rengeteg "hivatalos-ügyintézős" része van. Az alábbiakban felvillantom az elsőt a kedvenceimből.

J. és én is fizetésnélküli szabin vagyunk a kiküldetés alatt. Ilyenkor magunknak kell fizetni az egészségügyi szolgáltatási járulékot. Ehhez az APEH színe elé kell járulni, kitölteni a formanyomtatványokat, majd havonta perkálni. A bejelentésre 15 nap áll rendelkezésre. J. már Jakartában, így én meghatalmazással felszerelkezve irány az APEH-ba. Még szerencse, hogy tőlünk 5 perc autókázásnyira van, remek parkolóhelyekkel a reggeli órákban. Az én papírjaimat sitty-sutty elintézzük, no problem. Magamban már fogalmazgatom, hogy milyen kedves szavakat írok a "vásárlók könyvébe", mert az ügyintéző annyira segítőkész és rendes volt, hogy megérdemelte volna.

És ekkor beütött a krach. Kiderült, hogy J. nincs a rendszerükben. Mi vaaaaaaaaaaaaaaaaaaaan?
2005. jan. 1. óta ismét itthon dolgozik, adózik, a cége fizeti utána az eü. járulékot.

A válasz:
Lehet, hogy így van, de 2007-ig az OEP-nél volt a nyilvántartása az Eü. járulékok fizetésének, ha akkor J. valamiért nem került át az APEH adatbázisába, akkor bizony neki kell bizonyítani, hogy helyette fizetett eddig is a cége, mert csak így tudják átvezetni, hogy eztán maga fizet.

A megoldás:
J. cégétől hozzak egy T-10-es nyomtatványt, amely igazolja a bejelentést.

A cégnél nagyon rendesek voltak. Gyorsan kiállították a papírokat, lemásolták az akkori bejelentést és egy kolléga még el is hozta nekem. Szökellő léptekkel igyekeztem a Gvadányi útra, és a várakozás közben velem beszédbe elegyedő fiatalembernek hosszú percekig áradoztam a múltkori ügyintézés nagyszerűségéről.

Hiba volt.

Ezúttal egy másik ügyintézőhöz kerültem.

Oda adtam az összes papírt, és vártam. Ekkor kezdődött a vesszőfutásom.

- Az úr nincs benne a rendszerben.
- Tudom, itt voltam hétfőn, akkor a kolléganője azt mondta, hogy hozzak a cégétől egy T-10-es nyomtatványt, és rendben lesz.
- Hát ez így nem lesz jó!
- Miért? A kolléganő azt mondta, hogy ez elég lesz. Mit kellene még hoznom?
- Hát ez így akkor se lesz jó! Ne kötözködjön!
- Bocsánat, nincs szándékomban!
- Ebből az átjelentőből amúgy sem elég 1 pld.! Látja, itt van, hogy kettő kell?!
- Elnézést, de hétfőn a kolléganője azt mondta, hogy elég egy, és lefénymásolta az eredetit.
- Látja, megint kötözködik! Az úgy nem jó.
- Rendben, akkor kitöltök még egyet.
- Hagyja, most már mindegy. Egyébként is, maga nem intézheti a férje helyett.
- Ott van csatolva a meghatalmazás.
- Ez így nem jó, írja rá, hogy minden ügyben eljárhat helyette.
- Elnézést, de az van ráírva, hogy teljeskörűen eljárhatok.
- Az nem ugyanaz. Már megint kötözködik.

Belemerül a papírokba, majd közli, hogy a beszerzett papír nem megfelelő, és írjak egy pár soros kérvényt az Apehnak.

- Rendben, írok, de kérem akkor diktálja, hogy mi legyen benne.
- Én nem diktálhatom le. Maga tudja, hogy mit akar!
- Ne haragudjon, de Ön kéri, hogy írjak, én úgy gondolom, hogy a hozott papírok kellőképpen bizonyítják, hogy az eü. járulék fizetése folyamatos 2005. jan. 1-től, így nem értem, hogy mit kellene pontosan írnom.
- Most miért kötözködik már megint?
- (És itt már felemeltem a hangom!) Ne haragudjon asszonyom, de Ön ahelyett, hogy megmondaná, hogy mit kell tennem ahhoz, hogy sikerüljön elintéznem, hogy a férjem maga fizethesse az eü. járulékot, folyamatosan csak azt mondja, hogy semmi sem jó amit hoztam, és, hogy kötözködöm. Legyen szíves árulja el, hogy mit tegyek, és azt fogom tenni.
- Írjon kérvényt!

Anyád! - gondoltam magamban majd elkezdtem írni. Láss csodát, nem volt hiábavaló befektetés az a sok év tanulás! Sikerült egy neki tetsző kérvényt írnom. Hozzá csaptam az összes papírt amit hoztam, ő átvette, majd közölte, hogy értesítenek.

Azóta én már megkaptam a csekkjeimet tőlük. Remélem J. is hamarosan kap...

Köszönet

Hálás köszönet annak a két angyalnak, akik összeállították, és ma reggelre házhoz is szállították a gyerekek tankönyveit és egyéb meglepi könyveket! Sok és nehéz. Nagyon jó, hogy a szállítók fogják hozni.

Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm!

Ház

Az úgy kezdődött, hogy nekem a lakások sokkal szimpatikusabbak voltak.

Nézegettem a neten a potenciális lakóhelyeket:

www.golfhillapartment.com
www2.somerset.com/en/indonesia/jakarta/somerset_berlian.html

és arra jutottam, hogy egy lakás talán sokkal praktikusabb lenne, mint egy ház.
Minden szolgáltatás ott van a közelben. Full berendezett. Nem kell semmilyen személyzet.

Ellenben J-nek azt mondták, hogy nagyon nem szokás lakást bérelni, extra indokok kellenek, jellemzőbb a ház. Aztán mikor már megérkezett Jakartába, és szólt, hogy én mikor megyek, és szervezzenek "háztűznézést", akkor "megnyugtatták", hogy arra már nem lesz gondunk, mert megvan a házunk. :-O

Még J. főnöke is leszidta kicsit az ügyintézőt, hogy hát legalább adjanak lehetőséget a választásra, tekintve, hogy nem pusztán lakhelyről, hanem egy otthon kialakításáról van szó.

Azért J. elment megnézni a házat, csinált fényképeket, és már nem is akartunk másikat látni. :-)

Mikor kint voltam, kétszer is megnéztük együtt, másodjára a tulajjal, aki egy szimpatikus kínai kereskedő. Eredetileg magának építtette, de mivel a lánya a város másik végébe ment férjhez, így ő is inkább a közelükbe költözött, így ezt kiadja.

És akkor lássuk a medvét, egyelőre kívülről:

Költözés

Tegnap végre felkerestek a költöztető cég emberei. Ketten jöttek helyszíni szemlét tartani, felmérni, hogy milyen és mennyi dobozzal készüljenek, stb.

Nagyon kis ügyes voltam (a rutin ugye), mert szépen szobáról szobára haladva soroltam, hogy mit viszünk, sőt listám is volt.

Úgy tűnik, hogy az engedélyezett 7 köbméterbe simán belefér minden.

Roppantul örültünk mindahányan, mígnem elhangzott a költözés dátuma: Hétfő.
Melyik hétfő???????? :-O
Hát 27-e, 4 nap múlva.

Ennél a résznél kicsit rosszul lettem, tekintve, hogy szombaton bulit tartunk G-nek, bár előre látóan nem itthonra szerveztük. És ugye akkor marad a vasárnap, amikor is össze kell mindent készítenem. Végülis ez még oké lenne, de! A szállítmány nem ér ám oda május 16-ra, mikorra mi, hanem csak június 1-re. Ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá!

Így aztán a vasárnapi pakolás a következőképpen fog kinézni:

Összekészítek mindent, amit vinni akarunk, szép kupacokat képezve a lakás adott pontjain. Ezután előveszem a három bőröndöt amit a repcsivel viszünk, és a kupacokból beleteszem azokat a dolgokat, amikre szükségünk lehet a következő 3 hétben itthon, illetve az azt követő 2 hétben Jakartában, és gondolatban elhelyezem azokat a cuccokat is, amiket még be kell szereznem, de hétfőig már nem fog menni. Végül addig ugrálok a bőröndök tetején, míg minden be nem fér. :-) A maradékot lehet hétfőn pakolni.

És akkor az akadályok:
- ok, hogy a ház be van rendezve, de nincsenek ágyneműk, türcsik, konyhai cuccok, tehát az első két hét kibekkelésére elvileg ezekből is kell vinnünk a repcsin
- a jövő évi tankönyveket is a bőröndben kell vinni, mert hétfő délelőttre még nem lesznek meg
- a beígért lego is csak velünk tud majd jönni, bár ott még a beszerzés is érdekes lesz (Aki tudja, hogy hol lehet Harry Potteres legot venni, az sürgősen szóljon!)

És a jó hír:
A drága cég fizet némi berendezkedési hozzájárulást, azaz pld. tányérokat, evőeszközt, néhány lábast, takarót, párnát egyáltalán nem kell vinnünk, hanem szépen ott megvesszük.

Szóval költözésre fel!
"Always look on the bright side of life!"

Iskola

Jelenlegi utazásunk egyik fő motiválója gyermekeink jövőjének megalapozása. (azta de gyönyörű mondat :-) ) Azt gondolom, hogy más kultúrák megismerése, egy idegen nyelv korai, nyelvi környezetben való elsajátítása fantasztikus lehetőség.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy B. és G. is elsőre így látták... Beletelt néhány hónapba, míg pozitívan és várakozás teljesen álltak az utazáshoz.

Félelmeik persze még így is vannak, elsősorban a nyelv miatt. Mindenki mondja ugyan, hogy ebben a korban még szivacs az agyuk, és hamar belejönnek, de azért még engem is kísértenek a prágai ovis emlékek.

Rövid jakartai tartózkodásom egyik fő célja a leendő suli kiválasztása volt. Háááááááááááááát... Hosszas előtanulmányokat folytattam az interneten. Minden szóba jöhető isi honlapját megnéztem, és elolvastam az expatok különböző fórumokba beírt megjegyzéseit. Gondoltam, hogy ezek után csak megnevezzük a nyertes iskolát, és megy minden, mint a karikacsapás. Hát tévedtem!

Több dologgal nem számoltam:

Első probléma: a gyerekek még alig beszélnek angolul, nem mindenhol van nyelvi felzárkóztatás.
Második probléma: van olyan suli, ahol januárban kezdődik a tanév, tehát a gyerkőknek félévkor kellene csatlakozni.
Harmadik probléma: a közlekedés miatt nagyon nem mindegy, hogy melyik sulit választjuk, mert nem biztos, hogy jó ötlet napi 2*1-2 órát az utazással tölteni.
Negyedik, talán a legnagyobb probléma: nem mi vagyunk az egyetlenek, akik szeretnénk bejutni, azaz csak várólistára tudnak tenni. Pedig minden olyan angolszász filmben, ahol magánsulikról van szó, kiderül, hogy már jó előre be kell jelentkezni, hogy mire a gyerek iskolás korba ér, akkor felvegyék. Hát ezt jól elfelejtettem.

A haza utazásom előtti napon sikerült bejutnunk a fő kiszemelt intézmény (JIS=Jakarta International School) felvételi igazgatónőjéhez. Előzőleg J. főnöke megnyugtatott bennünket, hogy lazultak a szabályok, sok expatot haza hívtak a válság miatt, így kevesebb a gyerek, fel fogják venni őket.

Ehhez képest a felvételhez a következőket kell kitölteni illetve beadni:
- egy négy oldalas űrlapot, aminek az egyik része egészségügyi vonatkozású és orvosnak kell aláírnia
- az eddigi suliból az osztályfőnök által szignált két oldalas, a gyermeket jellemző kérdéseket tartalmazó kérdőív
- az eddigi bizonyítványok hiteles fordítása
- útlevél és tartózkodási engedély másolata
- oltási könyv

Ezeken felül minden gyereknek felvételi vizsgát kell tennie! Az ovisoknak is, bár az inkább csak megfigyelés játék közben.

És ha mindez nem elég elrettentő, akkor elárulják a tandíj összegét is. :-)

Szóval most várunk és remélünk.

Talán jó pont, hogy nyáron lesz egy négyhetes nyelvi felkészítő tábor, ahova gyorsan jelentkeztünk, illetve J. cége elég nagy partnere a sulinak, most nyáron még 3 diákot is fogadnak onnan gyakorlatra.

Please! Mindenki drukkoljon, hogy felvegyék őket!

Plázák

Ha már az előbb szóba kerültek a bevásárló központok, akkor még mesélnék egy kicsit róluk.

Eddig azt hittem, hogy ha a Westendben vagy az Aréna Plázában tudok tájékozódni, akkor nem vagyok elveszett ember. Hát... ez megdőlni látszik.

Nem elég, hogy a jakartai példányok hatalmasak és zegzugosak, de általában több részből is állnak. A boltok sokszínűsége elképesztő. A jobb intézményekben a Prada, Louis Vuitton, Bulgari üzletek (és egyéb nagy márkák, amiket átlag földi halandó a sztárokon lát) egymás mellett szépen sorjáznak, és valamiből megélnek...

Egy záporos délután kijőve igencsak elszorult a szívem, amikor a vásárlókat mezítlábas gyerekek hada várta kint, felajánlva esernyőiket, hogy némi fizettség reményében elkísérik őket autóikhoz, vagy a közelben levő irodájukhoz. Rögtön a Gettó milliomos c. film jutott eszembe. (Aki még nem látta, az sürgősen pótolja!) Igen, ez is Jakarta egyik arca...

És a tisztaság! Könyörgöm, az Árkád managementje jöjjön már el egy "pláza mosdó üzemeltetési" tanulmányútra ide!(Komolyan alhatnak nálunk, és enni is kapnak.)

A mosdó:

1. ingyenes
2. olyan tiszta, hogy vetekszik egy jól tartott házi wc-vel
3. illatos, mint a Brise reklámban

Az ott dolgozók szinte minden használat után kitakarítják az egyes mellékhelyiségeket! Pótolják az esetleges papírhiányt, letörlik a deszkát, stb.
Arról már ne is beszéljünk, hogy bizonyos helyeken automata öblítés van, és a fenékmosó funkció szintén általános.

A plázák elengedhetetlen tartozékai a gyorséttermek. (bocs a kissé bizar váltásért :-) )
Aki itt nem tud választani, az megérdemli, hogy éhen haljon. A világ minden konyhája képviselteti magát, az ausztráltól, az olaszon és japánon át a vietnami különlegességekig. És ne papírtányéros, műanyagvillás kiszolgálásra gondoljatok. És az árak ebben az esetben sem drágábbak, mint egy McDo. menünél Budapesten.

Még itt említeném meg az öltözködést, mert lényegében emberek nagyon tömegével csak itt találkoztam.
A burkámat, de még a kendőimet is otthon hagyhatom. Mindenki saját vallásának, ízlésének és vérmérsékletének megfelelően öltözködik. Mindenféle náció van, egyelőre sajnos még nem nagyon tudok megkülönböztetni egy koreait egy vietnamitól, de igyekszem. Szóval láttam néhány talpig befedett nőt, de csak a reptéren. Kendősökből többet, de általában hasonló öltözékekben vannak, mint mi. A miniszoknya, és feszülős póló a fiatal lányok által itt is kedvelt, és egyet se láttam, hogy megköveztek volna ezért. Lényeg a lényeg, hogy semmi extrára nem kell figyelni ez ügyben.

Biztonság

Egyik ismerősöm mikor meghallotta, hogy J. Indonéziában készül állást vállalni, rögtön azt tanácsolta, hogy kössünk rá nagy értékű biztosítást, hogy legalább gazdag özvegy legyek.

No a helyzet azért nem ilyen rossz, sőt...

Pont most, hogy kint voltam, zajlottak a választások. Komolyan mondom, hogy nyugodtabb a helyzet, mint itthon...

Már említettem, hogy Indonézia a legnépesebb muzulmán többségű ország. Ez az egyik oka a lehetséges terrorfenyegetettségnek. Utoljára 2005-ben volt Balin egy tengerparti étteremnél bombarobbantás, ahol 20 ember vesztette életét. Ilyen alapon kb. sehova se menjünk ugye a világon...

Családunk tagjai az alábbi sorokat ne olvassák!
Én személy szerint sokkal nagyobb kockázatot látok a természeti csapásokban. Az áradások és földrengések arra felé elég gyakoriak. De ugye akit akasztásra ítéltek, az nem fog vízbe fulladni.

Aztán itt van a madárinfluenza, ami az országot nagyon súlyosan érintette... meg is mondtam J-nek, hogy kerülje a helyi pipiket! :-)

Szóval!

Leendő otthonunk biztonságáról annyit, hogy Dél-Jakartában, J. cégétől 5 perc autókázásnyira van. A munkahelytől való lakó távolságot egyébként a vállalat határozta meg. Max. 5 km-es sugarú körben kell házat találni. Ennek az egyik oka az, hogy anno volt aki ragaszkodott a tengerparthoz, azonban a cégvezetés nem kapott éppen röhögő görcsöt, amikor helikopterrel kellett menekíteni az embereket az áradás miatt. A másik indok a közlekedés nehézsége dugó esetén, ami sajnos mindennapos, de erre majd máskor térek ki.

Minden házhoz alapfelszereltség az őrség, amit a cég fizet. Nekünk is lesz három őrünk, csini egyenruhában, akik ráadásul a házban laknak. Szóval Jakartában még az ajtót sem kell bezárni. Íme a kertben álló kis bódéjuk:



Nem csak otthon, de az utcán is biztonság van. Nem, nincsenek rendőrök vagy ilyesmi. Egyszerűen nincs gyalogos forgalom. Mindenki tömegközlekedéssel (ami elég hiányos), motorral vagy autóval közlekedik. Ha valakinek a városban sétálni támad kedve a 35 fokos, 100 %-os páratartalom mellett, akkor az először vizsgáltassa meg magát, aztán bizony küzdenie kell egy kicsit. Hogy miért? Mert nincsenek járdák. Igen, jól olvastátok! Akinek mehetnékje van, az menjen egy plázába, vagy vitesse magát valami park félébe.

Ha megérkeztünk a bevásárló központhoz, akkor ne lepődjünk meg. Tényleg mindenki autóval érkezik, amelyeket egyesével megállítanak egy ellenörző pontnál, és átvizsgálnak. Autókereskedők figyelem! Indonéziában csak olyan autót tudtok eladni, aminek belülről nyitható a csomagtartója, ugyanis oda is mindig bekukkantanak. Néha kinyitják az ajtót és az utastérbe is benyúlnak egy bombakeresővel. Ami még az alap, hogy egy szép tányér alakú tükörrel benéznek az autó alá is. Ez a procedúra mindennapos és általános. Így van a hoteleknél, az irodaházaknál, sőt még az iskoláknál is. (utóbbiről szintén később írok még)

Fenti biztonsági intézkedések ellenére egyáltalán nincs fennakadás a bejutásnál!

Ja, és ha kiszálltál a kocsiból, akkor biztos ami biztos, egy reptéri csilingelős kapu szerűségen kell átmenned, és az ott álló őröknek egy pillantás erejéig mutasd meg szépen a táskádat.

Megfejtés

A blogba sajnos nem írt senki tippet, csak e-mailben kaptam megoldásokat. Így azonban nem tudom elfogadni a megfejtést, ami a következő:

a nyíl Mekka felé mutat, ezzel segítve a vendégeket a helyes ima pozíció felvételében.

Kénytelen leszek az alábbi doboz csokit, amit a nyertesnek vittem volna, egyedül befalni.



Így jártatok! :-)

Nem utolsó sorban pedig szeretettel üdvözlöm első (egyelőre titokzatos) bejelentkezett olvasómat!

Rejtvény! Rejtvény! Rejtvény! Rejtvény! Rejtvény!

Aki elsőnek kitalálja és beírja a blogba megjegyzésként, hogy mit jelez a plafonon lévő zöld nyíl, annak viszek jövő héten egy kis indonéz meglepetést.

Hogyan mérgezzük meg férjünket?

Tuti tippre ne számítson senki, mert szerencsére nekem nem sikerült!

Már egy kicsit elegem volt az éttermekből, így elindultunk némi alapanyagot vásárolni a hétfői vacsihoz. J. talált magának valami fagyasztott, töltött rizsgolyó félét, amit csak meg kell főzni, mint a gombócot. Ok. mondom, ez az apartman villanyplatniján még meg is valósítható, így vettünk rögtön két fajtát.



Hipp-hopp kész is lettem vele, és bár külsőre inkább nyers birkaszemre hajazott, állítólag finom volt, csak kevés. Ezért aztán kénytelenek voltunk még némi pótvacsit rendelni a szobaszervíztől, de sebaj.



És akkor elhangzott a nagy kérdés: "Milyen vízben főzted a gombócokat?"

Öööööö.... izé, ne haragudj! Elfelejtettem!

Igen, igen, tapasztalt utazók már sejthetik a végkifejletet. Csapvízben.

Sok országban, így itt Indonéziában is alap, hogy nemhogy nem iszunk csapvizet, de még fogmosásra, pláne főzésre nem használjuk. Főleg, ha párunk gyomra ilyen érzékeny...

A szállodai szobákban, a kiadó házakban, az irodákban, szóval kb. mindenütt vannak vízgépek. Aki egy pohár hideg vízre vagy meleg teára vágyik, gyorsan szomját tudja oltani. Nem mondom, egy lábast teleereszteni vele nem olyan praktikus, de inkább ez, mint egy hét hasmenés.

Tekintettel arra, hogy a vizet felforraltam mielőtt a gombócot beletettem volna, és jól le is szűrtem őket, így feltehetőleg nem sok baci maradt benne. Mindenesetre az elmúlt 24 óra "eseménytelenül" telt. :-)

A 77 pláza városa

A melegtől és járkálástól kitikkadva és megéhezve, megszavaztunk magunknak egy kis pihenést.



Ebédnek már késő volt, vacsorának még korán, de ez mindegy is a szinte non-stop nyitva tartó plázák városában. Állítólag 77 bevásárlóközpont van a 10 milliós Jakartában.

Szállodánkhoz legközelebb a Pondok Indah Mall esik. Próbálnám hasonlítani valamilyen budapesti műintézményhez, de nem igazán lehet. Hatalmas, exkluzív, csili-vili. Evés fronton nem csak önkiszolgáló éttermekből lehet választani, de rengeteg kávézó és étterem is rendelkezésre áll. Némi unszolásra (mármint engem kellett unszolni) egy vietnámi mellett döntöttünk. Szerencsére nem csalódtam, finom volt. Talán nem árulok el titkot, ha elmondom, hogy az étterem választás nem éppen zökkenőmentes számunkra. J. imádja az egzotikus ételeket, ellenben lisztérzékenysége miatt nagyon meg kell néznie, hogy mit eszik és hol. Én kevésbé vagyok élharcosa a helyi ízek kipróbálásának, de a pizza, hamburger és rántott csirke ugye J-nél nem játszik. Még szerencse, hogy imádok főzni, így ha már nem szállodában lakunk, azért egyszerűbb lesz.

Egy kis vallás

Az Emlékművet fényképezvén két dolog ragadta meg a figyelmünket. A távolban közel egymás mellett egy mecset és egy katolikus templom tornyai látszottak. Úgy döntöttünk, hogy ezek lesznek városnézésünk következő állomásai.

Indonézia a világ legnépesebb muszlim többségű országa, így nem lepődtünk meg, hogy az előttünk álló Istiqlal mecset Dél-Kelet Ázsia legnagyobbika. Cipőnket levéve és kaftánt öltve követtük fiatal idegenvezetőnket.

A mecset történetén kívül leckét kaptunk az iszlám alapjaiból is, és ha arab tudásunk nemcsak a köszönömre korlátozódna, akkor a prédikációból is okulhattunk volna.



Kísérőnk a minaretnél is megörökített bennünket, és roppant módon csodálkozott, hogy tisztában vagyunk a nevével és funkciójával. Eldicsekedtünk, hogy Magyarországon is van ilyen, hála a 150 éves török uralomnak.

Sétánk befejeztével kedvesen felhívta figyelmünket a szomszédos katolikus templomra, ahova némi keringés után sikerült eljutnunk.



A jelenlegi épület 1901-ben épült. Kívülről nagyon impozáns, bár éppen felújítás alatt áll. Belülről főleg az átható virágillat ragadott meg. Húsvét alkalmával nagyon szépen feldíszítették.

Kate Winslet a Nemzeti Emlékműnél

Miután pénteken sikerült kialudni magam, szombaton városnézésre indultunk. Valljuk be, Jakarta nem éppen Indonézia elsődleges turista célpontja, de azért van néhány látnivaló. A szálloda információs könyvében 11-et sorolnak fel. A Lonely Planet majd 1000 oldalas Indonézia útikönyve kb. 3 oldalt szentel a főváros látnivalóinak.

Úgy döntöttünk, hogy az Állatkertet, a Safari Parkot, a helyi "Disneyland" -et és Akváriumot inkább a gyerekekkel együtt fedezzük fel, így számunkra maradt a Nemzeti Emlékmű, amit "Sukarno utolsó erekciója"-ként aposztrofálnak. Hm. Hát ez tényleg felnőtt program. :-)

Taxival mentünk a Nemzeti Múzeumhoz, ahova nem volt sok kedvünk bemenni, de itt van az Emlékmű is. Egy hatalmas bekerített park közepén magasodik a 132 méter magas márvány oszlop, ami egy aranyozott lángformában végződik.


Rómában tégy úgy mint a rómaiak, mint tudjuk... így nem kezdtük el keresgetni a park bejáratát, hanem követtük a helyieket, akik a rácsok között bújtak be. Nem mondom, először kicsit féltem, hiszen az ázsiaiak ugye lényegesen kisebbek, mint én, de láss csodát, befértem.
És rögtön meg is válaszoltuk az egyik kérdésünket: igen, hozunk a fiúknak biciklit! Ha csak egyszer körbe akarnak tekerni a parkban, már az is egy fél napos program.

A hasonló magas építményekben az a jó, hogy fel lehet menni a tetejükre, és remek kilátás nyílik a városra. No ezt majd egy hétköznap fogjuk ellenőrizni, mert a hétvégi sor hosszúsága meggondolásra késztetett bennünket. Így hát lepihentünk egy padra, és előkaptuk az útikönyvet, hogy kiválasszuk a merre továbbot.

Nem telt el két perc, mikor egy parkőr megszólított bennünket. Tolmácsolta egy Közép-Jáváról érkezett család leghőbb vágyát. Szeretnének velünk egy közös fényképet. Szó szerint azt mondta, hogy én olyan vagyok számukra, mint Kate Winslet. No igen, nekem az ázsiaiak tűnnek egyformának... :-)

Megérkezteeeeeeeeeeeeeeeeeem!

Nem mondom, hogy frissen és kipihenten, de péntek reggel megérkeztem Jakartába. J. a reptéren várt és nagyon csodálkozott, hogy kb. 20 perccel a leszállás után megjelentem. Szerencsém volt. A mi gépünk érkezett egyedül, így a csomagok pillanatokon belül előkerültek. A vízumot gyorsan beragasztották, és a bevándorlási emberkék is gyorsan átengedtek.

Taxival mentünk a szállodába, mert sofőrünk, A. családi programozott, és előre szólt, hogy ezen a napon szabit kér.

Alig hittük el, de szinte nem volt forgalom. Biztos a nemzeti ünnep miatt. Mindenesetre fél óra alatt a szállodába értünk.

Úgy terveztük, hogy a kipakolás és felfrissülés után elmegyünk ebédelni a közeli bevásárló központba. Ám ekkor csengett a telefon...

J-t behívták dolgozni (ja kérem, a nagyság átka :-) ), így én némi pihenés mellett döntöttem.

A leheveredésből kómás alvás lett... délután 5-kor keltem, arra, hogy J. haza jött.

Singapore Airlines always and forever!

Lehet, hogy fél napot vesztettem, de, hogy kényelmesen utaztam, az tuti!
A gép nagy és kényelmes volt. A stewardesek kedvesek. Előttem, mögöttem, mellettem senki nem ült, így elfeküdhettem, ha kedvem volt. Választhattam számtalan film közül, hogy mit nézzek. A kaja isteni volt!

Szóval köszönöm Lufthansa! Nem lehetne, hogy május 15-én, a gyerekekkel is így jöjjek? :-)

Indulás

Mikor véglegessé vált, hogy költözünk, J-vel abban maradtunk, hogy a tavaszi szünet alatt meglátogatom és együtt választunk házat, illetve felmérem, hogy mire lesz szükségünk, stb.

És eljött a nagy nap!

Április 8-án elhoztam a fiúkat a suliból, akik mentek húsvétolni a nagyszülőkhöz, engem pedig kedvenc nagybátyám kifuvarozott a reptérre. Még bőven volt időnk, így hosszasan búcsúzkodtunk. Mikor végre kitették a táblára a gépemet (2 órával az indulás előtt), odabattyogtam a check in pulthoz. Amikor a kislány számára világossá vált, hogy hova is megyek, elirányított a Lufthansa kirendeltséghez. No ekkor kicsit aggódni kezdtem... Félelmem nem volt alaptalan. Kiderült, hogy a gépem annyit fog késni, hogy már nem érem el Frankfurtban a csatlakozást.

Választhattam:

1. Másnap este ugyanezzel a konstrukcióval újra próbálkozom. Így egy napot vesztek.
2. Felszállok gyorsan a 20 perc múlva induló Malév gépre, és akkor nem kések, viszont a csomagom egy nap múlva jön utánam. Persze gyorsan kiszedhetem belőle a flakonokat, és akkor mégis jöhet a fedélzeten velem, de a jól befóliázott bőröndött látva a személyzet is rájött, hogy ez nem opció.
3. Az eredeti géppel elmegyek Frankfurtba, ahol a Lufi költségén alszom, majd egy másnap délben induló (Singapore Airlines) géppel tovább megyek.
4. Otthon alszom, hajnalban kijövök a reptérre, elutazom Frankfurtba, és a fenti Singapore Airlines-al repülök. Ezzel csak fél napot vesztve.

Ha J. lennék, akkor boldogan a 3. variációt választottam volna. De én, én vagyok, így maradt a 4.

Készülődés

J. április 1-el kezdett Jakartában dolgozni. Sajnos nem mehetett együtt a család, mert a fiúknak (G. és B.) a bizonyítvány megszerzéséhez május 15-ig még suliba kell járni. Én szabin vagyok, ami rohangászással telik. Oltások több részletben, vízum, Apeh, közművek, bank, költöztetők, és ez csak pár dolog, ami hirtelen eszembe jutott. Lassan kezdem felfogni, hogy tényleg elmegyünk...

Előzmények

Párommal (J.) imádunk utazni.
Az igazi kaland azonban a hosszabb táv, egy másik országban.
Bemelegítésként 2000-2005-ig Prágában éltünk.
Ezalatt születtek a fiaink.
Négy év otthon tartózkodás (Budapest) után, újra lehetőségünk adódott felkerekedni.
Ezúttal kicsit messzebb mentünk. A cél: Indonézia, Jakarta.