Vásárlás

Én igazán szeretek vásárolni, de ezek a drága kis indonézek nagyon el bírják venni a kedvem.

A boltok többségében az a szokás, hogy millió eladó sertepertél a polcok között, és ha meglátják, hogy valahol leállsz, akkor rögtön ugranak és segíteni akarnak.

Van, hogy elég az ő részlegük mellett elmenni, és szinte kiugranak az áru mögül a szokásos mosollyal, köszönéssel, és kérdő tekintettel.

Higgyétek el, hogy egy idő után roppant idegesítővé válik, hogy nem bírsz megtenni három métert az egyik dologtól a másikig, hogy legalább egy, de néha több eladó ne lihegne a nyakadba.

Tegnap törülközőt akartam venni a Carrefourban. Ez olyan bolt, mint nálunk a Cora vagy az Auchan. Otthon ha akarsz se nagyon bírsz eladót fogni. Na itt más a helyzet. Kézbe vettem egy nekem tetsző darabot, erre rögtön oda jött az illetékes. Basszus max. fél méterre volt tőlem és hiába mondtam, hogy köszönöm, boldogulok, mosolyogtam, intettem, minden... nem tágított. Ráadásul még beteg is volt, szájmaszk is volt rajta. Az aurám hangosan sikoltozott, hogy lépjen már ki belőle, de süket fülekre talált. Végül a kezébe nyomtam a türcsit, így nyertem egy kis időt amíg összehajtogatta és visszatette, én pedig elszaladtam egy másik polchoz, ahol levettem egy hasonlót, majd mentem fizetni.

folyt. köv.

Just call me Lara, Lara Croft

Tegnap teljesült egy álmom. Na jó, az első fele. :-) Beiratkoztam egy fitness centerbe. Nincs több kifogás, itt igazán lesz időm a testedzésre. Rengeteg jópofa mozgásforma közül lehet választani, a latin salsa-tól, a hastáncon át a gyilkosabb spinning-ig.

A beiratkozásnál megtudakolták, hogy mi a célom (have fun! he-he) és mennyi idő alatt akarom elérni. Lesz majd egy mini orvosi vizsgálat az első alkalom előtt, és kétszer ingyenesen konzultálhatok egy személyi trénerrel. Jópénzért akár minden alkalommal lelkesít és instruál.

Az utolsó kérdések egyike az volt, hogy milyen becenevet használok, mert akkor azt írják a tagsági kártyámra. Elsőre eszembe ötlött, hogy bemondom, szólítsanak csak Larának, Lara Croftnak, de aztán visszafogtam magam. Pedig a copfom már megvan hozzá. :-) Állítólag fél év és a testem is olyan lesz.

Úgy legyen!

A világjáró dvd lejátszó és egyéb bosszúságok

Tegnap kaptunk egy e-mailt, hogy a dvd lejátszót tévedésből egy másik szállítmányba csomagolták, így jelenleg Tashkentben, Üzbegisztánban van. Akár örülhetnénk is, mert így futárral küldik ide, ami feltehetően gyors lesz, azonban nézni úgysem tudunk rajta semmit.

Ennek kapcsán rákérdeztünk, hogy a többi cuccunkra mikor számíthatunk, mert ugye június elejére ígérték, a hajó viszont még nem jött meg, és onnantól még két hét a vámolás.

Na itt kezdődik a dolog bosszúság része.

A hajó csak május 25-én, kedden indult el!!! Azaz egy hónapot a kikötőben pihent mindenünk. Megérkezni június 28-án fognak, így mi legkorábban július közepén kapjuk meg. Ez a 1,5 hónap késés enyhén szólva szíven ütött... Mert két hetet még ki lehet bírni sok minden nélkül, na de két hónapot! Oké, sokan leélnek egy életet a számunkra fontos dolgok nélkül... lehet, hogy így kell egy kis együttérzést tanulnunk.

Fogszabályzás

G-nek fogszabályozásra van szüksége. Igen, már ilyen korán, és nem, nem pusztán esztétikai okból. Emlékezvén gyermekkorom rémes kötelező iskolai fogászatára, úgy határoztunk, hogy csak olyanhoz megyünk, akit ajánl valaki. Így jutottunk el a belváros egyik magánklinikájára.

Tavaly ősszel még nem lehetett elkezdeni a kezelést, mert a kellő fogak még nem jöttek ki, de idén év elején ez a pillanat is elérkezett. Elmentünk szépen a dokinénihez, aki első körben egy kezelési tervet és árajánlatot adott. Akkor már tudtuk, hogy max. a fogszabályzóra lesz szükségünk, mert feltehetőleg az állítgatásokra már itt kerül sor, de sebaj, így is vállalják. Az összeg láttán viszont mi döntöttünk úgy, hogy kösz, a gyerek egészsége minden pénzt megér, de azért vannak racionális határok. Két évre szólt a kalkuláció, így mondjuk kb. az összeg fele rögtön nem volt érdekes, mert az a 24 havi konzultáció volt. Summa summarum, a teljes költségvetés 1 millió forintra rúgott.

Hab a tortán, hogy G. utál a belvárosba utazni...

A következő választásunk, így egy "helyi", kertvárosi orvosra esett. Hála Istennek! (Doktornő! A következőket ne olvassa! :-) )

Amellett, hogy kedves, fiatal, nagyon ért a gyerekekhez, így G. imádja. Csuda szép, kék készüléket csinált, ráadásul gyorsan, tekintettel az utazásunkra. G. olyan lelkesen járt a kezelésekre, mintha a legszuperebb dolog történne vele. A dokinéni számára, természetes volt, hogy angolul is elkészítsen minden dokumentációt, kezelési tervet. Megtanította az állítgatást is, így minden tudással felvértezve indultunk útnak.

Itt ma voltunk a klinikán. (A helyről majd külön postban fogok értekezni.) Egy fiatal, szimpatikus indonéz pasi fogja kezelni G-t. Havonta egyszer szeretné látni.

Mindenki boldog és elégedett, csak a fogszabályzó állítóját ne vesztettük volna el. :-)

Vízum és tartózkodási engedély

Mielőtt valaki azt hiszi, hogy olyan könnyű Indonéziában elnyerni a hosszabb tartózkodás jogát, hadd ábrándítsak ki mindenkit.

30 napot nem meghaladó út esetén lehetőség van a reptéren, érkezéskor vízumot váltani. Ebből két fajta van. A max. 7 és a max. 30 napos tartózkodásra jogosító fajták. A vicces az, hogy a rövidebb időre szóló csak 10 USD, míg a hosszabbra, az 25 USD. 8-14 nap között nem lehet két 7 napra szólót venni.

Aki tovább szeretne maradni, annak első körben szüksége van egy meghívó levélre. (Ezt mi megkaptuk a cégtől.) Ennek birtokában be kell ballagni egy MKB bankba, és be kell fizetni a vízum díját, ami a típusától függ. A meghívólevéllel és a fizetési bizonylattal felszerelkezve jön a követségi látogatás, ahol ki kell tölteni egy 4 oldalas kérelmet és mellékelni kell 2 db fotót. A repjegyekről fénymásolatot készítenek, és ha nincs vissza útra szóló, akkor problémáznak. Biztos attól félnek, hogy valaki csak úgy ott marad, ezért J-nek utólag kellett foglalnia haza felé is jegyet, amiről ugye még fogalmunk sincs, hogy mikor lesz. (Nekünk rutinosan már retúrt vettünk.) Ezt követően max. 5 napon belül vissza is lehet menni az útlevelekért, amiben ott díszeleg az egyszeri belépésre jogosító vízum.

Megérkezés után az útlevelet el kell juttatni a bevándorlási hivatalnak. (Hogy mit kell mellékelni a kb. 12 db különböző méretű fotón kívül, azt nem tudom, mert ezt szerencsére a cég intézte.) Onnan egyszercsak érkezik egy telefonhívás, hogy lehet befáradni. No ez a befáradás számunkra ma volt.

Itt ismét lefotóztak bennünket, a szokásos vörös háttérrel. (Egy kis várakozás azért volt, mert újra kellett indítani a programot. :-) ) Majd alá is írtunk elektronikusan, végül ujjlenyomatot is vettek. Ez volt a legizgibb. Mind a 10 ujj kellett, viszont nem a régi nyomdázós módszer volt, hanem ez is gépesítetten folyt.

Ha minden jól megy, akkor hamarosan mi is boldog Kitas tulajdonosok leszünk.

Szafari 2.

A forgalom kiszámíthatatlansága miatt azt a tanácsot kaptuk, hogy induljunk korán reggel. A-t 8-ra hívtuk, végül 8.30-kor indultunk. Maga a park csak 9-kor nyit, így sokkal előbb nem érdemes oda érni. Mi 10-kor érkeztünk.

Az autópályán nem volt nagy forgalom, ellenben a letérő után volt kb. 2 km, amit lépésben tettünk meg, árusok és kéregetők sorfala között. Ismét a Gettomilliomos elevenedett meg előttem. A gyümölcs, újság, mogyoró stb. árusok mellett rengeteg vak vagy mozgássérült koldus volt, akiket vagy társuk vezetett a kígyózó kocsisor mellett, vagy egyszerűen az út szélén ültek, és úgy kéregettek. A városban, és itt is találkoztunk olyan gyerekekkel, akik egy szál minigitár kísérete mellett énekelgettek, így próbálva pénzhez jutni.

Talán egyszer lesz erőm róluk is fényképet készíteni, de a bensőm egyelőre tiltakozik, hogy nincs jogom hozzá...

Egy idő után a sor kettévált, és mi a szerencsésebbikbe kerültünk. Később rájöttünk, hogy a sűrű autófolyam feltehetőleg a vidámparkba ment, ami szintén itt van.

A belépésnél kiderült, hogy J. otthon hagyta a Kitasát (ez a tartózkodási engedély, a gyerekek és én még nem kaptuk meg), ami csak azért baj, mert azzal a helyi belépők, utazások, stb. olcsóbbak. A pénztáros rendes volt, mert hitt a sofőrünknek és a céges belépőkártyának, így mindössze 5100 Ft volt a családi jegy.

Kaptunk két térképet is, amit a fotóalbum legvégén találtok, és indult a móka.

Mi így elsőre az autós útvonalat választottuk, de lehetőség van kétféle gyalogos túrára, sőt éjszakai szafarira is!

Ahogy a képeim is mutatják, az autóút mellett, sok esetben magán az úton lehet az állatokkal találkozni. Vannak, akiket lehet etetni, de több helyen ki van írva, hogy saját érdekedben ne szállj ki a kocsiból. Persze a növényevők is tartogatnak meglepetéseket! J. görög kollégája is pórul járt. Kíváncsi vagyok, hogy otthon mit szólnának a biztosító emberei, ha a kárbejelentőn azt olvasnák, hogy a napellenzőt egy zebra bontotta le. :-)

Az út végül egy mini vidámpark szerűségbe torkollott. Itt a körhintától a go-kartig van minden. A fiúk az óriáskereket próbálták ki, illetve mentünk egy menetet a kisvasúton, ami bevitt egy alagútba is, ahol mozgó dínók voltak, mindenféle hanghatásokkal. Voltunk a Baby Zoo-ban is, ahol állatokkal lehetett fényképezkedni. Amint az az albumból kiderül, G. nagyon bátor volt! Végül az ajándékboltot is útba ejtettük, ahol jó üzletet kötöttem. Azzal a feltétellel szaporodott a család két vadállattal, hogy szünet ide vagy oda, minden nap tanulunk egy kicsit.

A haza út annyiból volt kalandos, hogy az autópályára felvezető utat hétvégenként 1-1 irányban lezárják a városban, és kiszámíthatatlan, hogy mikor engedik az egyik vagy másik oldalt. Szerencsénk volt, mert kb. 25 perces várakozással megúsztuk. Ezalatt legalább tudtam néhány képet csinálni azokról a zöldségárusokról, akiktől az állatoknak szánt csomagokat lehet venni.

A fényképek sokszor sajnos nem olyan minőségüek amilyennek szerettem volna, de egyrészt halódik a gépem, másrészt több esetben a felhúzott ablak mögül mertem csak kattingatni. Pld. az árusoknál is...

Háromra értünk vissza Jakartába, ahol ömlött az eső. A PIM-ben, az ausztrál étteremben ebédeltünk a fiúk legnagyobb megelégedésére. Egy gyenge pillanatomban megengedtem B-nek, hogy colát igyon. Az ezzel kapcsolatos bohóckodást szintén az albumban láthatjátok. A nap lezárásaként fagyiztunk egyet, aztán jöttünk haza.

Szafari

Ma kirándulni voltunk a Jakartától kb. 70 km-re északra fekvő Taman Safari nevezetű állatparkban.

Már hulla vagyok, így egyelőre beszéljenek helyettem a képek.

Taman Safari képei

Az igazi férfi avagy Tom-Jerry: 1-0

CSAK ERŐS IDEGZETŰ OLVASÓIMNAK!

Három nappal ezelőtt szóltam J-nek, hogy ne tegye a banánt a hűtőbe, mert nem tesz jót neki. (Mármint a banánnak :-) ) Erre mintegy mellékesen közölte, hogy csak az egér miatt pakolta el.

Áááááááááááááá! Miiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii? Egér???????

Igen, mikor beköltözött, látta átszaladni a nappalin, de már be van izzítva az egérfogó.

Remek. Kár volt mondani...

Tegnap este az egér ismét megjelent. Ezúttal azonban nem volt szerencséje. Szegény a vendégszobába rohant be. J. pedig gyorsan rázárta az ajtót, majd bevitte az egérfogót is. Egy nagy fém ketrecet képzeljetek el, aminek a végében van a csali.

Ezután jött a várakozás, mialatt J. egérfogós történetekkel szórakoztatott. Megtudtam, hogy apósom anno légpuskát használt. Jelenlegi főnöke pedig, aki egy vérbeli viking, vidéken nőtt fel, és a magtárukban nyíllal rémisztgette a rágcsálókat. Náluk itt nem egér, hanem egyenesen patkány volt a házban, amit elfogott a csapda, de ugye ez életben hagyja a delikvenst. Oda adta az őröknek, hogy csináljanak vele valamit, akik kissé betojtak, majd elkezdtek vizet forralni, hogy ha megfőzik, akkor tuti elpusztul. Erre T., a főnök, mondta, hogy ez így nem lesz jó, így végül elvitték jó messzire az állatot, majd elengedték.

J. biztosított róla, hogy ő nem lesz ilyen humánus, a kis szürke veszélyezteti a család egészségét, ő bizony nem kegyelmez. Majd levonult az egérhez.

Lélegzet visszafojtva vártam az események további alakulását. Egyszer még le is merészkedtem, de csak a zárt ajtót láttam. Gondoltam férfiasan megküzdenek egymással, csak ketten, szemtől szembe. Visszalopakodtam a szobánkba és vártam. Ekkor tompa puffanások következtek. A csata eldőlni látszott.

És megjelent a férfi, egy igazi férfi! Arcán diadalittas mosollyal. Tudtam, hogy ő győzött! Szerencsére a trófeát nem hozta magával, bár azért megkérdezte, hogy akarom-e látni. Nem, nem akartam!

A harc nem volt egyszerű. Szegény állat annyira félhetett, hogy még a csapdához se ment oda, csak elbújt a szekrény mögé. Aztán mikor megjelent az üldözője, akkor először az íróasztalnál keresett menedéket, majd felszaladt a függönyre. Onnan azonban J. hamar lerázta, ekkor kezdődött a végső hajsza. Jobb híján a papucsával próbálta leütni a halálra rémült egeret, ami végül sikerrel járt. A tetemet betette egy nagy műanyag palackba, majd kidobta. Ma el is vitték a hullát.

Ünnepek

Ahhoz képest, hogy Indonézia muszlim ország, nagyon helyesen, szép számmal ünnepelnek keresztény ünnepeket is.

Ma is munkaszüneti nap van, mert Nagypéntek és Húsvét után Jézus mennybemenetelére is emlékeznek.

Az összes munkaszüneti nap itt található.

Sofőr, kertész, házvezetőnő

Indonéziában általános gyakorlat, hogy a gazdagabb családok, illetve az itt élő külföldiek különböző háztartási segéderőket alkalmaznak. Ennek feltehetően nemcsak a kényelem az oka, hanem a szegényebb rétegek munkához juttatása is.

J. cége fizeti a házat őrzők bérét. Jelenlétük üzenet, hogy itt vigyázzák az értékeket, ne törj be! Volt aki azt mondta, hogy minek ez a bohóckodás, neki nem kellenek. Na őt meg is látogatták... Szép egyenruhában vannak, rajta a nevük. Fegyverük nincs.

A céges autóhoz sofőr is jár. Egyrészt itt baloldali közlekedés van, másrészt iszonyat forgalom, millió robogóval. Ember legyen a talpán, aki itt biztonsággal tud menni. A mi gépkocsivezetőnk egy 50-es éveiben járó, aranyos "bácsi", A. Ha felhatalmaz, akkor majd teszek be róla képet. Minimál angolt beszél, de megértjük egymást. Az érdekesség, hogy buzgó katolikus. Erre a programjaink tervezésénél figyelemmel is vagyunk, hogy mindenképpen tudjon misére menni. Alapban heti 6 napot dolgozik. Reggel elviszi J-t munkába, meg ha lesz iskola, akkor a gyerekeket is, napközben pedig engem hurcolász, már ha kell. Délután és este pedig haza hozza a fiúkat. Az állás időkben itthon a biztonsági emberkékkel kvaterkázik, a cégnél vagy vendégség esetén a többi sofőrrel.

A kertünk mérete ugyan minimális, de ezt is rendben kell tartani. Ez már a mi költségünk és felelősségünk. A házvezetőnőnk fia fogja ellátni ezt a feladatot, de még nem találkoztunk vele.

Végül az életemet bearanyozó Sz.! Takarít, mos, vasal. Még soha nem tapasztaltam, hogy a kidobott szennyes két napon belül kimosva, kivasalva megjelenik a szekrényemben, anélkül, hogy bármit tettem volna. Isteni érzés! Félek is a rászokástól! Activity képességeim nagyban fejlődtek, mert Sz. még annyira sem tud angolul, mint A. Az ő bérét is mi álljuk, de hogy lássátok, hogy ez itt mennyire nem luxus, nézzétek meg a lenti linket.

Akit nem érdekel ennyire részletesen annak elárulom, hogy a mi házvezetőnőnk havi 26 ezer forintot kap és évi egy havi bónuszt. Ezen felül szeret menni ő vásárolni mosóport, háztartási dolgokat, mert olyankor magát is meglepi egy zacskó kávéval, vagy egyéb aprósággal, ami teljesen oké. Ja, és nem vagyunk ám ronda kizsákmányolók, ez totál jó fizetés!

Fentieken kívül van aki alkalmaz szakácsot vagy baby-sittert is. A nanny-ket általában a plázákban lehet látni, ahogy a kisebb gyerekekkel követik a vásárló anyukát, apukát. Mindenféle csinos egyenruhában vannak, így még véletlenül se lehet összetéveszteni őket a szülőkkel.

Itt olvashatjátok a fizetésekről szóló felmérést.

Legyen Ön is milliomos!

Ha szeretnél milliomos lenni, akkor vegyél egy repjegyet, és látogass meg bennünket.

Nem viccelek!

A helyi rúpia ugyanis igencsak gyenge pénz. Az átváltása forintra úgy a legegyszerűbb, ha az adott összeget elosztod százzal, majd megszorzod kettővel. Azaz 1 M rúpia kb. 20 ezer forint.

Krokodil a medencében

A mai bevásárlóközpontozás nem jöhetett volna létre, ha nincs a krokodil. :-)

Az elmúlt két napban nem nagyon lehetett a fiúkat kicsalni a vízből. Ma reggelre azonban beköltözött egy nagy, úszó állat a medencébe, aminek láttán inukba szállt a bátorságuk.

Izgatottan jöttek be reggel, két perccel azután, hogy éppen kimentek, hogy jöjjek gyorsan, helyzet van, egy nagy állat úszik a medencében. El nem tudtam képzelni, hogy mi lehet az. Amikor megláttam, akkor viszont nagyon kellett nevetnem. Egy max. 10 centis, sok lábbal rendelkező bogártetem hevert a medence alján, közvetlenül a szűrő mellett.

Kihalászni persze nem lehetett, mert a két méter mély vízben még én is nehezen mozgattam a hálót. Próbáltam meggyőzni őket, hogy szegény állat, már rég megmurdelt, csak a víz mozgatja kicsit, ráadásul a szűrőnél van, és csak azért nem szippantódott még be, mert túl nagy. Bőven van hely mellette, és a vízmélység miatt még csak rá se fognak lépni.

Az érveim hatástalanok maradtak, viszont egyszerű volt elindulni a PIM-be. :-)

Délutánra, csodák-csodája, eltűnt a lény, így a napi betevő vízi csata is megvolt.

Főzés

Nálunk igencsak központi kérdés a főzés. Nem azért mintha akkora gourmand-ok lennénk, hanem J. lisztérzékeny, így a diéta betartása akkor a legegyszerűbb, ha főzök neki. Szerencsénkre imádok főzni.

Eszközök nélkül viszont szenvedek.

Ma ebédre egy sima bolognait csináltam a fiúknak, úgy, hogy a szószból J. is ehet, neki hoztam gluténmentes tésztát. Igen ám, de a kétféle tészta főzéséhez legalább két lábas kell. Aztán a maradék tésztákat el kell tenni valamibe. Mellesleg vettem gyönyörű csirkemelleket is, amiket a sütőben akartam elkészíteni. És akkor a salátáról még nem is beszéltem.

Ehhez képest volt egy lábasom, egy nyeles edényem, 4 db tányérom, egy szűrőm és egy nagy műanyag tálam.

Hála Istennek, ma mindenképpen el kellett menni a PIM-be, mert a tartózkodási engedélyhez egy halom képet kellett csináltatni. Nem ám bármilyet! Piros háttérrel, három extra méretben. A legkisebb olyan pici, hogy ekkorát még nem is láttam...

Lényeg a lényeg, hogy ha már bevásárlóközpont, akkor én addig haza nem megyek, amíg nem veszek pár edényt!

A fiúk szerencséjére J. is oda jött a fotózásra, így kibulizták, hogy vigye őket haza, amíg én vásárolok. Így is lőn. Ők itthon megnézték a Kutyaszállót mialatt én tobzódtam az edényekben.

Vettem egy nagyobb nyeles edényt, egy újabb szuper lábast, egy nagy jénait, 6 db kis kerámia tálat, ami salátának, fagyinak, bárminek jó és légmentesen le lehet zárni egy kis tetővel, 2 nagy fedeles műanyag edényt, illetve négy kicsit. És olyan szépek!

Haza érve rögtön neki is álltam a sütés-főzésnek! Lett finom saláta, kétféle husi, és J-nek is kifőztem a tésztát a bolognaihoz.

És a plusz meglepetés, hogy találtam gluténmentes rizskekszeket sőt kenyérport is, így tudok kenyeret sütni!

Toiletteológia

Ezt a postot feltétlenül fogom képekkel is bővíteni a könnyebb érthetőség kedvéért, de már annyira kikívánkozik belőlem, hogy egyelőre így, képek nélkül teszem közzé.

Szóval, mint azt a cím is sejteti, a wc-ről lesz szó.

Régebben már említettem, hogy az itteni mellékhelyiségek szinte megszólalnak, olyan gusztusosak. Tisztaság, illatfelhő stb. A kezelésük viszont tartogat kihívásokat!

Egyrészt van a guggolós típus, másik nevén balkán wc. Itt a delikvens ráhelyezi tappancsait a kialakított területre, majd próbál célozni. Nem tudom, hogy milyen kulturális indíttatásból, de az angol wc mellett minden pisildében megtalálható ez a fajta is.

A nálunk megszokott toiletteről azt gondolná az ember, hogy nem okozhat meglepetést. Ó, dehogynem! Egyrészt a lehúzók nagyon változatos helyen vannak, másrészt nem minden lehúzónak látszó kar az, ami. Ha el akarjuk kerülni a meglepetéseket, akkor a legbiztosabb módszer, hogy az öblítéskor a wc mellett helyezkedünk el.

Itt a mosdók többsége bidé funkcióval is rendelkezik. Ez kétféle lehet. Vagy a wc melletti falból tekereg egy mini tusoló szerűség, vagy pedig a wc ülőkéje alatt, középről áll ki egy kis csap. Nomármost, ha ilyen csap van, akkor ha tekerős kart látunk, eszünk ágába se jusson azzal próbálni öblíteni, mert ha nem a megfelelő helyen állunk, akkor bizony úgy lespricceli a lábunkat, hogy ciki lesz távozni. Ilyenkor le kell hajtani a tetőt, és mögötte rejtőzik egy lenyomható izé. Na azt kell nyomni.

Szegény B. annak esett áldozatul, hogy az itthoni wc-n pont ott van oldalt egy nyomógomb az öblítésre, ahol a plázás tekerős kar van. Hát lábat mosott. :-) Szerencsére rövid naci volt rajta és amúgy is meleg van, így bár vizes lett, hamar száradt.

Végezetül vannak olyan helyek, ahol egy szenzor érzékeli, ha végeztél, és automatikusan öblít, illetve láttam már olyat is, ahol a földön lévő gombra kellett taposni.

Remélem fenti kis értekezésem mindenkit hozzásegít a meglepetések elkerüléséhez.

Az első nap

A fiúknak esze ágában sem volt sehova menni, ők medencézni akartak. Így apa maradt velük, én meg mentem vásárolni.

Mikor kettőre haza értem, akkor már egy éhes csapat várt. Egyedül a szúnyogoknak volt tele a hasa, szegény G. vérével. Hát igen, nem kellett volna annyit a medence széléről prédikálni. B-t ugyanis ugyan úgy szeretik, rajta még sincs egy csípés sem. Szerencsére azonban hősként viseli a sérüléseket.

Szóval felkerekedtünk, és elmentünk a közeli PIM-be. Nem, nem az itteni Petőfi Irodalmi Múzeumba, hanem a Pondok Indah Mall nevű bevásárlóközpontba.

Első dolgunk természetesen a vizipuska vásárlás volt. :-) Eztán ebédeltünk, vettünk néhány nélkülözhetetlen háztartási eszközt, majd a fiúk haza mentek, hogy kipróbálják az új szerzeményeket, én pedig még maradtam újabb bevásárló expedícióra.

Mire hazaértem, addigra G-nek már a szeme alatt is dagadt volt, mert mint kiderült, elsőre kicsit szorosra állítva vette fel az úszószemüveget. Mialatt pakoltam és főztem, szerencsére lenyugodott a bőre, így a vacsinál már nem volt rémisztő, csak kicsit pöttyös a csípésektől.

Ma szerencsére sikerült őket korábban lefektetni. G. megjegyezte, hogy ez egy nagyszerű nap volt. Akik őt jobban ismerik, azok tudják, hogy ez az ő szájából nagyon nagy dolog!

Azt az aranyos momentumot még elmesélem, hogy bár ragaszkodnak a külön szobához, azért ma is együtt alszanak. Imádnivalóak!

Az első éjszaka

Jakartai idő szerint 19.30-ra értünk haza (magyar idő szerint: 14.30). Én megkezdtem a kipakolást, a gyerekek pedig a ház felfedezését.

Szerencsére nagyon tetszett nekik, csak a szobaválasztás körül volt némi nézet eltérés, de B. szokás szerint beletörődött G. akaratába.

A gyerekek ettek, aztán mindenki ment aludni. G-t mivel hulla volt, gyorsan elnyomta az állom, de B. végül még éjfélig szórakoztatott bennünket. Szegény J-nek megette a vacsoráját is, pótvacsi gyanánt. Mire őt is sikerült rávenni az alvásra, már éjfél volt. Ekkor J. megjegyezte, hogy gyorsan kellene nekünk is aludni, mert kb. 4 nyugodt óránk van. Ha-ha, gondoltam, mi zavarhatna ezen a csendes környéken?

Sorrendben a következők:

- 4.30 müezin imára hívó éneke
- madarak (a pesti kertvárosban ehhez képest némák a madarak)
- motorosok
- apuka aki a nyílt utcán, pont előttünk tanítja pattintva passzolni a gyerekét a kosárlabdával

A müezin és a madarak még oké volt, gyorsan visszaaludtam, de, hogy a motorosok zaja ennyire behallatszik, az nagyon szíven ütött. Többször voltunk a háznál, és mindig olyan csendes volt minden. A kosarazó apa-fia duót pedig egyszerűen nem értettem. Eljöttek otthonról, hogy anyát ne zavarják? Vagy mi?

7-8-ig agonizáltam és gondolatban különböző módszereket találtam ki a labdázók elzavarására, kezdve attól, hogy megdobálom őket a pálmafánk (igen, van az is!) termésével (nem, nem kókusz, annyira nem vagyok vadállat).

Végül visszaaludtam, és 12-kor sikerült felkelnem a fiúkkal együtt.

A probléma csak ott volt, hogy sofőrünket is 12-re hívtuk, hogy elmenjünk vásárolni néhány dolgot, és ebédeljünk.

Repülünk?!

A kérdőjel azért, mert a történelem majdnem ismételte önmagát. A csomagfeladásnál még azt mondták, hogy pontosan indulunk, majd a felszállás előtt fél órával már egy órás késést írtak ki. Az, hogy nem voltam túl boldog, az enyhe kifejezés, tekintve, hogy így tuti buktuk volna az átszállást. Hála Istennek azonban sikerült 30 percre leszorítani az egy órát, és tekintve, hogy a mi gépünkről 11 utas folytatta az útját a Singapore-Jakarta járattal, így megvártak minket!

Frankfurtban a leszállásnál persze még az volt kiírva, hogy pontosan indul a gép, és bár tudtam, hogy megvárnak, azért siettünk. Mondanom sem kell, hogy a reptér másik végébe kellett eljutnunk, beiktatva egy pisilést is. Aztán a rohanás során felbukkanó újabb tájékoztató táblán már láttam, hogy hivatalosan is később indítják a repcsit, így lassítottunk.

Még a jegyvételnél sikerült előre foglalni helyet, így egy remek, hármas ülésen utaztunk. A kaja egész jó volt, B. szerencsére a vacsi és a reggeli között aludt. G. nagyon rosszul bírta, de végül ő is bealudt egy kicsit.

A jakartai belépés nem volt olyan egyszerű, mert bár volt vízumunk, azért ki kellett tölteni fejenként egy belépőpapírt, egy egészségügyi nyilatkozatot (az új influenza miatt) és egy vámnyilatkozatot. A végére már rendesen görcsölt a kezem.

Szegény J. már két órája várt bennünket, mert annyira izgult, hogy a forgalom miatt esetleg sokára ér ki, hogy jó korán elindult. Megvolt a nagy összeborulás, legalábbis a gyerekek rohantak a nyakába. Én kicsit lassabban, a hordárt irányítva érkeztem.

Gyerekek

Azt muszáj megosztanom, hogy mennyire meghatott G. osztálytársainak búcsúzkodása. Amikor ma hoztam el, akkor szinte az összes gyerek oda jött, még tőlem is elköszöntek, kapott apró ajándékokat, éreztem a szeretetüket. Köszönöm!

Aztán itthon jött némi feketeleves. Az utolsó órák már nehezen telnek, így átjött a szomszéd kisfiú. Persze három gyerekből kettő biztos a harmadik ellen fordul, így először némi bunyó és kergetőzés volt. Végül G. bevonult a házba. Az én kis kreatív gyerekem, B.pedig elkezdett a szomszéddal cseresznyeszörpöt készíteni, mert az idióta anyja, aki szeretne pakolni ugye, mit adott nekik, cseresznyét. Mondanom sem kell, hogy B-t tetőtől talpig át kell öltöztetni és megpróbálom róla a cseresznyét is lesikálni még így búcsúzóul.

Szóval most már tényleg viszlát!

Még mindig itthonról

Nem tudok tőletek elszakadni Kedves Olvasóim!

Az utolsó órákat is igyekszem izgalmasan tölteni. Nem bírtam magammal és felhívtam a Lufthansát, hogy egy bőröndnél ugye 30 kg a súlyhatár, és hogy mennyi túlsúlyt kell fizetni a pluszért. A válaszokat hallva kissé ideges lettem, majd elkértem a szomszédtól a mérleget.

Kiderült, hogy náluk egy bőrönd max. 20 kg lehet, és, hogy Jakartába a túlsúly 8600 Ft-ot kóstál kg-ként.

Ehhez képest a mi cuccaink összesen 95 kg-t nyomnak. És a két nagy bőrönd 25 és 30 kg.

Remek!

Megkezdtem a szelektálást, és az átpakolást. És hurrá! Végül csak a két nagy bőröndöt adjuk fel, amiket sikerült 20-22 kg körül tartanom, és egy sporttáskát, ami 15 kg. Ellenben a kis cseles utazó visz magával kézipoggyászt. Hárman ugye három táskát vihetünk fel. No az egyik kabinbőrönd ( benne a HP összes, 15 kg), a másik egy sporttáska, ami szintén felvihető méret, majd a laptop táskám, amibe igazán nem köthetnek bele. Kompromisszumként csak néhány ruhát vettem ki. (Azért ez majd jó érv lesz, hogy miért is van szükségünk néhány új darabra. :-) )

Az utolsó nap

Régen nem írtam.

No nem azért mert nem lett volna miről, egyszerűen csak sodortak az események, és estére általában hulla fáradt voltam.

Két napja egy idézet kattog a fejemben. Ez adja vissza legjobban a jelenlegi lelki állapotomat:

"Je suis plus isolé qu'un naufrage sur une radeau, au milieu de l'océan."

Nem árulom el, hogy mit jelent, akit érdekel, az kicsit küzdjön, aki pedig megmondja, hogy honnan idéztem, az a következő nyereményosztáskor meglepetésre számíthat! :-)

Szóval a jó hírek:

1. Az iskolából megkaptam a pedagógiai véleményeket. OFI (Orsz. Ford. Ir.)
hitelesen lefordította. Első körben 48.500 Forintot kellett fizetnem, DE! mikor kész lett, akkor visszaadtak 13.000 Ft-ot. A fordító biztos olyan jól szórakozott a "G. kiegyensúlyozott, rendezett családi körülmények között nevelkedő kisfiú" és hasonló mondatokon, hogy gondolta, ezt olcsóbban is megcsinálja. :-)

2. Az Apeh-ból megjött az értesítés, hogy befogadták J. kérelmét, x. dátumtól fizetheti magának az eü. járulékot. Ráadásul annyira alaposak, hogy hiába jeleztem, hogy átutalással fizetünk, egy héttel az első levelük után, biztos ami biztos, küldtek csekkeket is. :-)

3. A T-Home se jobb...
Februárban vége lett a jó világnak, és már nem J. cége fizette az internetet, hanem újra a dolgozók. Kb. 5 telefonhívással sikeresen el is intéztük, hogy igen, akarjuk, fizetjük. Aztán március végén átirattuk az én nevemre, mondván, hogy én még kicsit itt vagyok, tudok ügyintézni, ha bármi kell, amúgy ezt is átutalással rendezzük. Május elején a régi szomszédaink (három éve elköltöztünk) jelezték, hogy kaptunk két levelet a T-Home-tól. Megállapodtunk, hogy majd találkozunk úgy is egy búcsúzás erejéig, és akkor oda adják, mert biztos csak valami reklám anyag.
Sajnos azonban ők lebetegedtek (innen is jobbulást!) így végül bedobták a postaládánkba. Tegnap (utazás előtti napon) ki is bontottam, és infarktáltam. Egy internet számla volt benne, J. nevére, a régi címünkre. Mi vaaaaaaaaaaaaaaan?
Berobogtam egy T-Pontba, ahol egy nagyon szimpatikus ügyintézővel sikerült tisztázni, hogy igen, ez arra az egy hónapra, márciusra szól, amit már nem a cég fizetett, de még nem is az én nevemen volt, viszont véletlenül nem a számlánkról vonták le (amúgy tényleg!), hanem csekket küldtek, ráadásul rossz címre. Mindenki hibázhat, oké, na de akkorát? :-O

4. Posta
Ez is egy szép menet volt! Ahhoz, hogy a távollétünkben valaki átvehesse az ajánlott leveleinket, két lehetőség van. Vagy a mi lakcímünkre be kell jelenteni (felejtős) vagy meghatalmazást kell adni. Igen ám, de a meghatalmazónak a postás szeme előtt kell aláírnia a formanyomtatványt. Ez ugye J. esetében már kizárt.
Nosza, akkor nyissunk postafiókot! Ez sem nyert, mert az itteni postán kb. fél év múlva lesz szabad hely.
Így érkeztünk el a legkényelmesebb megoldáshoz, amit persze véletlenül sem mondtak volna maguktól... mégpedig, hogy irányíttassuk át a leveleinket. Ehhez elég volt az én aláírásom, és így minden levelünk anyósoméknál landol. Köszönjük Anyuci!

5. A cégemnél volt egy kis búcsúbuli
Kollégáim nagyon aranyosak voltak. Az eszem-iszom mellett zene is volt, és ismét énekelhettem! Nagyon szerethetnek, ha ezt is elviselik tőlem. :-) Sőt, meglepetésként egy kis karaoke magnót kaptam.

6. A költöztködés egyik legjobb hozadéka, hogy lehet selejtezni! Nagyon visszafogott voltam, így csak két kukát és egy hatalmas zsákot töltöttem meg. No nem baj, majd ha haza jöttünk!

7. Sikeresen bepakoltam a bőröndökbe
Nem mondom, kicsit szaporodtak, mert a két nagy és egy kicsi mellé be kellett izzítani egy sporttáskát is, de legalább nem kellett ugrálnom rajtuk, hogy bezáródjanak. Attól azért tartok, hogy a nagyok nehezebbek lesznek 30 kg-nál, és ez esetleg probléma lehet, de hátha nem. Pedig a Harry Potter 5-7-ig a legkisebben van, mert iszonyat nehéz. És akkor egy kis dicsekvés: Nem gondoltam volna, hogy G. 4-5 nap alatt elolvas 1-1 kötetet, és el akarja majd olvasni az egész sorozatot. Hála Istennek, azonban így lett. Eredetileg csak az első hármat vettem meg (azok a vékonyabbak), és a harmadik éppen Jakarta felé hajózik. Ezért kell az új szerzeményeket a bőröndben vinni, amiből a negyedik a kézitáskában jön, mert éppen olvasás alatt áll.

Most még kicsit pakolgatok, aztán délben megyek a fiúkért. Irány a reptér és huss Apához. Már mindenki nagyon be van sózva!

A következő bejegyzés Jakartából lesz!

Még mindig költözés...

Már éppen kezdtem jól érezni magam, és azt hittem, hogy a költözésből csak a bőröndök bepakolása maradt, mikor J-től jött egy e-mail... csatolmányként egy kétoldalas papír, a levélben egyetlen kérdés:

Ki tudjuk ezt tölteni?

Imádom az ilyen kétségbeesett segélykiáltásokat, amelyeknek jelentése:

Légy szíves csináld meg!

Persze gyanús volt nekem, hogy a felmérő emberek nem kértek részletes listát a holmikról, érték megjelöléssel együtt, mint 2000-ben, de gondoltam, hátha már más szokások vannak.

No ennek ittam a levét ma délelőtt...

Nem mondom, kicsit kellett törni a fejemet, míg kitaláltam, hogy kb. miket pakoltattam be, és azok vajon mennyibe kerülhetnek ha elsüllyed a hajó és Indonéziában újra meg kell venni.
Annyi szabadságom volt, hogy választhattam USD-ben, EUR-ban, vagy SEK-ben számolok. :-)

Szerencsére a költöztetők egy olyan listát azért hátra hagytak, amin fel volt sorolva a 29 doboz, és 1-1 szóban mellette, hogy kb. mit tartalmaz és a lakás melyik részébe való.

Bő egy óra alatt végeztem, és hála A-nak, rögtön el is küldtük a papírt J-nek aláírásra, aki azóta már továbbította is a Biztosítóhoz.

Fohászkodjunk, hogy elnyerje tetszésüket!