A, B, C ...

A suliban nem jegyekkel, hanem betűkkel honorálják a munkát. A-tól F-ig terjed a skála. Gergő szerint az A jelentése nekünk awesome (nagyszerű), a koreai családokban average (átlagos). A D (kb. kettes), nekünk dumb (buta), nekik death (halál). Való igaz, az ázsiaiak sokkal többet várnak a gyerekeiktől.

Gergő ellenőrzőjében is megjelentek az első jegyek. Hát... első gondolatom az volt, hogy jé, van ilyen betű is az ABC-ben? :-) Nem tudom, hogy otthon mennyire szigorúak, de itt valahogy így osztályoznak:

100-90% A

  89-80% B

  79-70% C

  69-60% D

  59-50% E

  49-       F

Én egy kicsit szigorúnak gondolom, hogy 60 % alatt lényegében egyes a teljesítmény, de hát ez van.

Jelenleg ötpercenként kattintok a virtuális ellenőrzőre, és nézem, hogy megjelent-e G. első matekdolgozatának eredménye. Lehet, hogy csak hétfőn teszik fel, hogy még legyen egy jó hétvégéjük? :-) A tanár amúgy tök rendes, mert a fejezetből két 5 kérdéses röpdolit is íratott, illetve a felmérés előtt egy próba tesztet is, és ezek nem számítanak be a félévi jegybe, csak tájékoztató jellegűek. Mikor megláttam az utóbbit, akkor majdnem infarktust kaptam. D lett. No nem ez a gond, mert ha nem matekzseni a gyerek, hát istenem, nem tragédia, de nálunk másról van szó. Ok., a zsenitől távol áll, de az összes feladatot jól oldotta meg. Akkor miért lett D? A következőkkel veszített pontot: nem ellenőrizte az eredményeket, lefelejtette a mértékegységet, jól kiszámolta a részeredményt, majd rosszul másolta le, így rossz végeredményt kapott, átsiklott a B. feladaton, csak az A-t csinálta meg. Fentiek mentő körülménynek számítanak, ha mégiscsak agyon ütöm?

Jockey, de nem a Ewing

A jakartai forgalom katasztrofális és évről-évre csak rosszabb lesz. Állítólag naponta 236 új autó, illetve 891 új motor tűnik fel az utakon, ezzel évente 9,5 %-al növelve a járművek számát. A város egyik eszköze a forgalom csökkentésére, hogy reggel 7-10 között, illetve délután 4-7 között (vagy valahogy így), a belváros felé vezető utakon csak olyan autók közlekedhetnek, amiben legalább hárman ülnek.

Fenti intézkedés hatására, bő 10 éve, kialakult egy új szakma, a hivatásos utas. Őket hívják jockey-nak. Az érintett időszakban az út szélén álldogálnak fuvarra várva. Egyes üzletembereknek, akiket naponta a belvárosba szólít a munka, állandó "alkalmazottaik" vannak. A paletta nagyon széles. Sok gyerek suli után ezzel keres pénzt, de van anyuka kisgyerekkel, fiatal nő, férfi. A tarifa 2-300 Ft egy útra.

Hétvége

Az elmúlt napok ismét sportosan teltek.

Gergő, az atlétika szezon lezárásaként pénteken részt vett egy iskolák közötti versenyben, ahol a 100 méteres síkfutásban első lett a futamában. Ez azért különösen szép eredmény, mert régebben kifejezetten utált futni, illetve a többi induló legalább egy évvel idősebb volt nála. Mondjuk ez külsőre nem látszott, mert iszonyat langaléta lett. Olyan jól áll neki a mez, hogy majd teszek be fényképet. Nemcsak nyúlánk, de már látszanak rajta az izomkezdemények is. :-)

Ma délután választják ki a kosárcsapat tagjait. Gergő is jelentkezett... Nagyon kíváncsi vagyok, mert a csapat U13-as, azaz ő az egyik legfiatalabb, ráadásul ha itthon Balival játszottunk, akkor ő sosem állt be, mondván nem érdekli.

A szombat délutánt ismét a focipályán töltöttük. Mindkét fiú csapata nyert, Bálinték meccse különösen izgalmas volt, 3-2 lett a vége. Az utolsó gólt ismét kisebbik sarjunk rúgta. Íme egy rövid idézet a játék összefoglalójából:

"With Gonzalo and Noel stretching the defence, Balint was left unmarked and he had time to shift the ball to his favourite left foot, to slot the ball home and extend the lead again."

Ezzel lett 3-1, és végül az utolsó percben az ellenfél bevágott egy szépítőt, de olyat, hogy az akár kettőt is érhetett volna. :-)

Marci is kitesz magáért. Ha a hízást sportteljesítményként nézzük, akkor simán olimpiai aranyra esélyes, mert már 4 kg felett van.

A hétvége kevésbé kellemes része tanulással telt. Elsősorban Gergő nyúzás volt. Szívemnek kedves megjegyzése: "Anya, neked kellene tanítanod a spanyolt." Mindezt úgy, hogy nem is tudok spanyolul, de ha így haladunk, akkor tuti megtanulok. Kb. ezerszer átkoztam el magam, hogy nem a francia felé terelgettem anno, de valljuk be, a spanyol talán hasznosabb lehet.

Szomorú, csalódott, dühös

Gergő erősen a kamaszodás, én pedig ezzel egyenesen arányosan az öregedés jeleit mutatom. Olyan laza, mint a riga lánc. Mindent kimagyaráz. Nem érzi semminek a súlyát. :-( 

Azzal nyugtatom magam, hogy ha türelmes vagyok és nem ütöm agyon, akkor lehet, hogy idővel változik. Ugye? És akkor most lehet elárasztani a biztató levelekkel! :-)

Marci cipőt kap

Múlt héten hivatalos voltam a szezon első, céges feleség kávézására. Vittem Marcit is, mert egyrészt nélküle nem megyek sehova, másrészt illendő ugye bemutatni a társaságnak. Természetesen mindenki olvadozott, ráadásul kapott némi ajándékot is, vásárlási utalvány formában, mondván én jobban tudom, hogy mire van szüksége a gyereknek.

Úgy döntöttem, hogy cipőt kap.

No nem őrültem meg, tudom, hogy 6 hetesen messze van még a járástól. Én viszont cipelem eleget a kis popsiját, így tulajdonképpen ha magamnak veszek egy cipőt, akkor az majdnem olyan, mintha neki venném, nem? :-) Amúgy is szülinapom volt.

Ideiglenes útlevél juhééééééé!

Marci mától kezdve nyugodtan aludhat, nem fogják az indonézek kitoloncolni. Hála  D-nek, a követség 3.titkárának, ma megkaptuk az ideiglenes útlevelet, amibe bepecsételik a vízumot, így Márk legálisan fog itt tartózkodni, illetve nyugodtan vehetünk decemberre repjegyet, tuti haza tudunk menni együtt. A dolog akkor lenne tökéletes, ha a rendes útlevél is megérkezne dec. 17-ig, merthogy végül megigényeltük. D. megígérte, hogy követni fogja a papírok útján, és ha nincs esély arra, hogy időben itt legyen, akkor átirányíttatja a központi okmányirodába, és majd ott felvehetjük. (Ezzel megspóroljuk az otthoni ügyintézést.) A probléma ugyanis az, hogy az ideiglenest a határon elveszik, tehát visszahozni már nem tudjuk vele a gyermeket. Még azon kell valahogy túllendülni, hogy az indonézek viszont húzzák a szájukat, mondván miért nem tudjuk megtartani azt az útlevelet, amibe most adják a vízumot. Én meg azt nem értem, hogy mi van ha valaki elveszti a passportot, érvényes vízummal? Akkor többet nem is jöhet ide, vagy mi?

Marci megismerkedett a nagykövettel is (velem együtt), sőt, az a megtiszteltetés is érte, hogy hazánk képviselője még a vállára is vette egy kicsit, mondhatni megszeretgette. A fiatalember nem zavartatta magát, végigaludta az eseményt.

Fényképek

Akinek ellenállhatatlan késztetése van Marci fotókat nézegetni (igen Anyukám, rád gondoltam :-) ), az jobb oldalon, a Fényképeim között, a Marci mappában keresgélhet.

Családomnak

Jelentés Marciról:

- 5 hetesen 3.6 kg, 54 cm
- végre nem lógnak rajta a legkisebb ruhái sem
- naponta kb. tízszer eszik, jó hosszan
- reggelente 30 percet napozik, forgatom, mint a grillcsirkét, 15-15 perc elölről, hátulról
- most fordult elő harmadszorra, hogy csak egyszer kelt fel éjszaka
- tegnap olyan nyűgös volt, hogy felmerült a cumi beszerzésének gondolata
- ma ismét angyal (cumi vásárlás elnapolva)
- esténként imád fürdeni
- tegnap a kádba tétel előtt, mikor pucéran J. vállán volt, arra biztattam, hogy most lehet jót pisilni
J. mondta, hogy csak nyugodtan, de ezt a poént a bátyók már ellőtték. Erre jól lekakilta. :-)

Toka, pocak:

Foci életre-halálra

Mondtam én, hogy jó csapata van mindkét gyereknek, de azt azért nem gondolom, hogy ilyen véresen komolyan kell venni a játékot ezen a szinten. Baliék edzője egy hölgy, kb. 150 cm magas, vékony, de izmos, olyan futó alkat, hatalmas hanggal és lelkesedéssel. Úgy instruálja a fiúkat, hogy csak lesek, tényleg ért a focihoz.

A múlt heti találkozón is nyertünk, 4-1-re, pedig az elején kiegyenlítettebbnek látszott a küzdelem. Ennek eredményeként a keményebb csoportba sorolták a csapatot.

Meglepődésem oka, hogy holnap reggel 9-kor lesz meccsük, a fenti okokból egy erős csapattal. Ezért az edző kvázi letiltotta a ma esti Bingo játékról a fiúkat, amit a suliban szerveznek. Elhiszem, hogy fontos a pihenés, de a buli 5-7-ig tart, azaz Bali 8-kor már simán aludhat. Így aztán renitens szülőként én megengedem, hogy elmenjen. Tésztát azért nem adok neki! :-)

Amúgy meg a három sportból kettőre felvették, így hétfőnként tollas, szerdánként pedig kosár edzése lesz a heti két foci mellett.

Gergőék is nyertek szombaton, ezúttal valami 7-1-re. A labda kergetés mellett ő ugye atletizál heti háromszor, és jövő pénteken lesz egy iskolák közötti verseny is. Tök kíváncsi lennék, hogy hogy szerepel, de Marci miatt letiltott minden nyilvános megjelenéstől, értsd, egyedül mehetek, de bébivel nem. :-(

Útlevél

Gergő és Bálint többek között azért nem Prágában született, mert már akkor tudtam, hogy az ilyetén hivatalos ügyintézés elvesz pár évet az ember életéből. Jakarta viszont nem csak egy ugrásra van Pesttől, így csak a remény maradt...

Már februárban jeleztük a konzulnak, hogy szeptemberben gyarapodik a család, így majd segítség kell a magyar anyakönyvi kivonat és útlevél ügyintézéshez. Nyáron, mielőtt haza mentünk, ismét jelentkeztem, kérdezve, hogy esetleg otthonról kell-e valami papírt hoznunk, mondván itt a lehetőség. Kiderült, hogy minden szükséges irat nálunk van, majd csak az indonéz anyakönyvi kell, az viszont hitelesítve.

Marci születésekor ezt megkaptuk a kórháztól, majd némi pénz ellenében intéztek egy hivatalos, pecsétes, angol verziót is. Ezt beszkenneltem, követségnek elküldtem, hogy ugye ez kell? Igen. Időpont egyeztetés, mikor vihetjük be a papírokat? Szerencsénk volt, mert a konzul éppen készült haza, így ő ajánlotta, hogy futárként elviszi a dolgainkat, ezzel is gyorsítva az ügymenetet.

Gyerekkel be a bevásárlóközpontba útlevél képet csináltatni. Kellett egy kicsit bolyongani, mire felébredt, csukott szemű kép ugyanis nem jó.

Követségen családilag megjelentünk, mindent leadtunk, reménykedés indult.

Két nap múlva jött a mail, hogy hiba csúszott a gépezetbe. Az anyakönyvi jó, de nincs hitelesítve. Az az aláírás és pecsét, amit mi elegendőnek véltünk, az nem az. Az igazi hitelesítést két minisztérium végzi. Egyébként meg még ki kell töltenünk egy útlevélkérőt is, amit az aktuális futár hoz otthonról. Így aztán lecsúsztunk a konzul szállítási segítségéről.

Szerencsére a cég elintézte a szükséges pecsétek beszerzését, kitöltöttük az útlevélkérőt (amit egyébként mi is hozhattunk volna otthonról), majd J. bevitte új kontakt emberünknek.

Közben kiderült, hogy ne örüljünk annyira, az indonézeknek max. 3 hónapon belül kell a gyerek útlevele. Nohát erre nincs sok esély, egyáltalán hálásak lehetünk, ha december közepére meglesz, mikor haza szeretnénk utazni.

Megoldás? Ideglenes útlevél. Azt már akkor ki tudja állítani a követség, ha a magyar anyakönyvi kivonat intézése elkezdődött, azaz szinte azonnal. Hurrá! De! Azt a határon majd jól elveszik tőlünk, így első dolgunk az okmányirodába fog vezetni, és Marci karácsonyi ajándékba útlevelet kap. A magyar anyakönyvit anyósomékhoz kértük postázni. Reméljük nem fog elveszni a karácsonyi levéldömpingben! Aztán ha jövünk vissza, akkor meg kell állnunk Szingapúrban, ott két nap alatt intéznek neki vízumot is, és már be is hozhatjuk hivatalosan, nem kell a bőröndbe dugni.

Így visszaolvasva, nem is bonyolult, de mire az egész körvonalazódott, addig futottunk pár kört, és begyűjtöttünk néhány ősz hajszálat, mert senki az ég világon nem tudott semmi konkrétumot mondani előre.

Még mindig a kórház

A kellemes kórházi körülményeket taglaló írásomban csak pont a lényeget nem említettem, a szakszerű orvosi ellátást és a szuper felszereltséget.

A klinikán ahova járunk, és a kórházban is, a legmodernebb berendezések állnak rendelkezésre. Rossz nyelvek szerint persze, ez így van, csak éppen a személyzet idióta általában és nem tudja kezelni. Szerencsére esetünkben nem így volt! Az orvosi hozzáértést nyilván csak a saját tapasztalataim alapján tudom megítélni, és azt is csak úgy, hogy vészhelyzet volt, az orvos felismerte, cselekedett és mindenki egészségesen jött ki a dologból, ergo jók. A nőgyógyászom egy fiatal, kínai származású nő, szerintem nagyon profi. Mondjuk mindig siet, viszont alapos, és ha kérdésem van, akkor szán időt a magyarázatra. Azon túl, hogy sikeresen világra segítette Marcit, a vágásom is gyönyörű és fájdalommentes. A gyerekorvos szintén körültekintő, és ami különösen tetszik nekem, hogy nem akar rögtön gyógyszert felírni, mint itt általában. Nemcsak ők, hanem a nővérek is mind kedvesek, és  többé-kevésbé beszélnek angolul is, emellett rendesen tudtak vért venni, meg infúziót bekötni, stb. Üdítő volt, hogy műszakváltásnál mindig bejött a főnéni az új gárdát bemutatni. A legnagyobb meglepetést viszont az altató orvos okozta, akit első blikkre beteghordó fiúnak néztem. Totál fiatal, iszonyat jóképű (no ilyet se mondtam még indonézre :-) ), tökéletesen beszélt angolul és az epidurált is remekül szúrta a hátamba.

Valaki kérdezte az árakat. Ez bizony nagyon szórt. A sofőrünk barátjának felesége, azaz a kevéssé tehetős, mondhatni szegényebb rétegből való lány az állami kórházban 6 M Rp-át fizetett egy császáros szülésért. Ez a havi fizetésének háromszorosa. A követségen dolgozó indonéz hölgy szülése 17 M-ba került. Ő mondjuk a középosztályhoz sorolható. Egy itteni mérnök fizuja 25 M-nál kezdődik, azaz nekik kb. egy havi keresetük. Az én biztosítómnak 45 M-ról szólt a kiállított számla.

Érdekességek

1. Az egyik dolog, amivel már terhességem alatt állandóan megleptek, hogy, mikor kiderült, hogy a 3. gyerek is fiú lesz, akkor rögtön mondták, hogy de legalább így én maradok a legszebb a családban. ??? Nyilván nem látták még a fiúkat...

2. Szülés után azzal sokkoltak bennünket, hogy hoztak egy szép cserépedényt, hogy tessék, ez a miénk. No mi volt benne? Hát a méhlepény. Látnotok kellett volna az arcunkat! Én mondtam J-nek, hogy hallottam már arról, hogy van aki megeszi, mert állítólag jótékony hatása van, de ezt inkább elvetettük. Kiderült, hogy itt az a szokás, hogy haza viszik, és elássák a szülőfalujukban. 

Ezt találtam erről a cotcot.hu-n: "Ennél azért jóval elterjedtebb a méhlepény egyéb felhasználási módja, ami a nálunk is gyakori faültetési szokást veszi alapul, csak a baba érkezésének tiszteletére ültetett csemete alá a placentát is elhelyezik. Széles körben gyakorolják ezt Ausztráliában, Új-Zélandon, Hawaiion vagy éppen Malajziában, sokszor a kórház maga teszi fel a kérdést a nőnek, óhajtja-e hazaszállítmányozni a funkcióját vesztett szervet. Maori nyelven egy ember otthonát ugyanaz a szó jelöli, mint magát a méhlepényt, ezzel is jelezvén, az ember ott van otthon, ahol az egykor őt tápláló szervből egy másik élőlény hajtott ki."

3. Az LLL (La Leche Liga) aktivistáknak Indonézia maga a Kánaán. Nyilván egészségügyi okokból, de baromira favorizálják a szoptatást. Az összes terhes anyáknak szóló kiadványban kiemelten foglalkoznak vele, a nők szinte első kérdése a kisgyerek láttán, hogy szoptatod-e. Úgy tűnik, hogy a nyugati nőkről az a sztereotípia, hogy ők inkább tápszereznek, mert amint válaszolok, hogy persze, anyatejes a gyerek, akkor olyan elismerő megjegyzéseket kapok, mintha valami nagy dolgot tennék.

4. A babakocsi nem annyira divat, főleg, hogy ugye sétálgatni nem igazán lehet. A többség kendőben hordoz. Többség alatt értsétek a szegényebbeket, illetve a gazdagok dadusait. A kendőt általában félvállra veszik, ami szerintem baromi kényelmetlen lehet, főleg egy nagyobb gyerek esetében. Én baromi béna vagyok a hordozókendők megkötésében, így maradtam egy jó kis kengurunál. Sikerült egy olyan modellt  találni, amibe nem izzadunk bele a gyerekkel, és totál kényelmes. Már kétszer teszteltem, és Marcinak is tetszett, annyira, hogy pillanatokon belül elaludt benne.

Reggeli rendelés

A gyerekosztályon ugyanúgy választani kellett a menük közül, mint a szülészeten. Itt viszont Márk volt a páciens, így ő rendelhetett. Nagylelkűen persze átengedte nekem a reggeliét, ő beérte tejjel.

Íme élete első rendelése:

Tartozás

Többen aggódtak, hogy jaj, hogy merek itt szülni, stb. Én végig magabiztos voltam, és nem is kellett csalódnom.

Maga a kórház kifejezetten nőkre és gyerekekre specializálódott. Különböző árfekvésű szobák vannak, a hatágyastól egészen a hatalmas "lakosztályig", 8 kategória. Érkezéskor letétet kell fizetni, függően a beavatkozástól és az ellátástól. Távozáskor ennek megfelelően visszatérítenek, esetleg rá kell fizetni. A biztosítónk elmehet a sunyiba, mert utólag derült ki, hogy elvileg csak kétágyas szobát fizetnek, és mi, kis rutintalanok, nem félemlítettük meg őket előre, hogy családostul megyek Szingapúrba szülni (ami min. ötször annyiba került volna nekik), így aztán tényleg kifizettették velünk az egyágyas felárát, ellentétben az "öreg róka" svéd kollégával, aki belengette a szingapúri variációt, így neki önként és dalolva inkább fizettek mindent. Mondjuk így is jól jártunk, de azért...

A kaja remek volt, naponta három menüből lehetett választani. Itt is mindig jött valaki, mint otthon, de nem úgy, hogy kivágódik a kórterem ajtaja hajnalban, és felkapcsolják a villanyokat, hanem kopogással indítottak. Naponta kaptam friss újságot, ami remek volt, csak kár, hogy indonéz nyelvű. A szoba árában benne volt egy csomó ajándék is, pld. fotó a gyerekről és rólam egy szép tokban, pelenkázótáska, sminktáska, törölköző szett, peluscsomag. A legjobb az ágy volt, még a fiúk is élvezték. Lehetett állítani a magasságát és a hát illetve lábrész dőlésszögét. Ez főleg a műtét után jött jól, amikor még kicsit darabosan tudtam csak felülni.

Szerencsénkre a választott gyerekorvosunk (Dr. Johnny) is ebben a kórházban dolgozik a rendelő mellett, így már a szülésre ő jött be, és így az első pillanattól ő látta, látja el Marcit. Mellesleg nem semmi a pasi, mert 7 nyelven beszél (szó szerint), ebben benne van a mandarin és a koreai is, és úgy néz ki, mint egy nagy panda maci. Angyali türelme van, képes volt röhögés nélkül hallgatni Gergőt is, mikor szörnyű lábfájásra panaszkodott, és előadta a haldokló hattyút.

Itt sem tartják azért bent feleslegesen a népeket. Szerda este szültem, és szombaton mehettem haza. Hétfőn aztán újra a kórházban kötöttünk ki, de már a gyerek részen. A vércsoport összeférhetetlenség miatt Marci sárgább volt a helyieknél is, így aztán az orvos némi "fényezést" írt elő. Egy tök aranyos papagájos szobába kerültünk, ahol én ismét élvezhettem az állíthatós ágyat, Márk pedig a mellette lévő "szoláriumot". Távozásunk dátumául a szerdát tűztük ki, mondván az ünnepnap, együtt lehet a család. Ennek érdekében a nővérke biztatására, a fény alatt szoptattam, hogy még azzal se legyen holtidő. Célunkat elértük, mert Márk bilirubin szintje látványosan esett, az én dekoltázsom viszont a melegtől olyan pöttyös lett, mintha bárányhimlős lettem volna. Erre tett rá egy lapáttal, mikor másnap felvettem a kórházban kapott haskötőt, hogy szépen visszarendeződjön minden a helyére, ugyanis annak anyagára meg allergiás vagyok, mint kiderült, így estére nyaktól fenékig már úgy néztem ki, mint akit belöktek a csalánba, és úgy is éreztem magam... Így aztán úgy döntöttem, hogy legfeljebb maradok kövér, de legalább nem viszketek.

Elkezdődött!

Mármint a foci szezon.

Gergő a német U13-ba, Bali az ausztrál U11-be került, azaz mindketten kb. a legfiatalabbak a csapatukban. A játékosok mellett az edzők is nagyon lelkesek, és már az első gyakorlás komoly munkával telt. Szombaton G-ék 7-2-re, B-ék 2-0-ra nyertek. Kisebbik gólt is rúgott!

A hét eseménye, hogy J. Colomboban, Srí Lankán van, így megtapasztalom, hogy milyen három gyerekkel egyedül. Hát... Mondjuk egy szót sem szólhatok, mert nem kell dolgoznom, és a takarítást, mosást, vasalást is más csinálja. Marci angyali arca mögül tegnap előbukkant egy nyűgösebb változat, kezdve azzal, hogy már éjszaka bulizott szinte végig, majd egész nap evett, illetve ha le mertem tenni, akkor vonyított. Úgy tűnik azonban, hogy kitombolta magát (egyelőre), mert most éjszaka már jobb volt, és jelenleg is édesen alszik a szokásos helyén, a teraszon, a halak mellett.

Új suli

Az iskolakezdés nem egészen a tervek szerint sikerült, tekintve, hogy Marci 10-én este érkezett, a suli pedig 11-én kezdődött. Még szerencse, hogy a felsőtagozat 9-én rendezett ismerkedő délelőttjére legalább én is el tudtam még menni, 10-én J. már egyedül hallgatta az alsótagozat bemutatkozását. Az iskola amúgy 4 részből, campusból áll. Van két alsó, azaz Elementary, itt ovitól vannak 5-ig. A felső, itteni nevén Middle School 6-8. osztályig, illetve a High School, a mi középiskolánk. Több, mint 2000 gyerek. Mindez egy területen, egymás mellett, de külön tanári gárdával, saját vezetéssel, adminisztrációval, illetve felszerelésekkel, értsd. könyvtár, sportpályák, tantermek.

Az egyik legjobb a folyamatos információ áramlás. Az új szülőknek és diákoknak még ugye a tanévkezdés előtt volt "eligazítás". Ezen felül heti, internetes hírlevélben tájékoztatnak az aktuális eseményekről. A tanárok emailben küldtek bemutatkozó leveleket. A házi feladatot felsőben szintén az interneten lehet megnézni, ha esetleg a gyermek nem írta le pontosan. A hatodikosok, azaz Gergőék saját MacBook-ot kaptak, amit naponta hurcolnak, és bizonyos órákon használják is. Az alsósoknak az ebédet is elektronikusan lehet megrendelni, a felsősök a helyszínen válogathatnak a kb. 6 különböző konyha kínálatából. Pénzzel nem kell szórakozni, ugyanis mindenkinek chipes karkötője van, amit a gondos szülők, szintén interneten keresztül, feltölthetnek pénzzel. Ugyanitt követni lehet, hogy a csemete adott nap mit vett, és mennyit költött. Ha esetleg személyesen megyünk be a suliba, akkor a belépőnkkel mi is vásárolhatunk a cafeteriában, vagy az éttermek egyikében. Az ellenőrző sem papíralapú, azaz nem lehet sumákolni vele.

Bálint jelenleg negyedikes. A tanítónénije egy idősebb amerikai hölgy, lehengerlő lelkesedéssel és energiával. Már a második nap után "behivatott" bennünket, amitől rögtön frászt kaptunk, és találgatással telt a hétvégénk, hogy mit akarhat. Kiderült, hogy a gyermek angolon elejtett egy fél mondatot arról, hogy ő nem szeret olvasni, és ezt szerette volna kideríteni, hogy ez miért van így. Huhh, jól megnyugodtunk, mert, hogy ez nincs így, csak egyszerűen azt gondolja, hogy olvasni inkább ciki, mint trendi... Ez kamaszodó bátyja hatása, aki mellesleg állandóan olvas :-) A probléma csak az, hogy ezt G-nek adminisztrálnia is kellene, mert így mérik fel, hogy mit és mennyit haladnak, de ő olyan lusta, hogy sikerült elérnie, hogy már velünk kell naponta aláíratnia a naplóját, ugyanis jól nem vezette.

A legjobb, hogy bár a tanulásért és házi feladat írásért annyira nem lelkesednek, az összes tanárukat kedvelik és jó fejnek tartják. Sajnos én személyesen még csak Bali ofőjével találkoztam, mert mikor a nagy szülőik voltak már Marciztam javából, de annyi érdekességet még meg tudok osztani, hogy Gergő spanyoltanára egy magyar pasi. :-)

Persze itt se megy mindig minden tökéletesen. Pld. a sportokra való jelentkezésről technikai probléma miatt jól lecsúsztunk, de szerencsére nem helyrehozhatatlanul, így Gergő heti háromszor atletizál, Bali pedig remélhetőleg bejut szintén a heti három megjelölt sportra. Ezen felül a héten kezdődik a 8 hetes foci szezon is, edzésekkel, illetve hétvégi meccsekkel.