Kína 6.

Utolsó állomásunk Sanghaj volt. Elvileg egy kellemes két órás repülőút után, este 7-re érkeztünk volna meg, ha a mostoha időjárási körülmények miatt nem kellett volna 6 órát várnunk a felszállásra. Még szerencse, hogy az étteremben, ahova behúzódtunk, és kétszer is megvacsoráztunk, volt konnektor, így legalább a gyerekek kényelmesen tudtak játszani a laptopon, mikor a kártyázást már nagyon untuk. A szállodában hajnali kettő körül a recepcióson kívül nem volt más, csendes volt minden. A becsekkolás után felküzdöttük a bőröndöket a szobába. A berendezés modern volt és úgy tűnt, mintha még senki nem lakott volna ott. Aztán a szekrényben  megláttunk valamit, és arra gondoltunk, hogy lehet, hogy azért ilyen kihalt minden, mert a többi vendég nem fedezte fel ezt:

Másnap reggel még alig indultunk el az autóval, már sajnáltam, hogy csak két napot töltünk itt. Egyrészt így kimaradt a Világkiállítás, másrészt a jó kis sétálgatós, szemlélődős városnézés is. Utóbbi főleg azért, mert a második nap egész nap esett. Nem mondom, elszántak voltunk, és nem törődtünk az időjárással, de más lett volna szép időben...
A Sanghaj Múzeumban kezdtünk, aminek már az épülete is érdekes. Az alsó része egy négyzet, ami a földet szimbolizálja, felette pedig egy korong alakú emelet van, a menny jelképe.

A kiállítások felölelik az egész kínai kultúrát. A több ezer éves bronztárgyaktól kezdve, a kerámiákon, pecséteken, festményeken, pénzeken, bútorokon keresztül, egészen az ország területén élő 56 különböző etnikai csoport népviseletéig, rengeteg minden látható. Mindez olyan formán tálalva, hogy a gyerekek is nagyon élvezték.

 

 

 

Innen a Yu Yuan kertbe mentünk, amit egy bazárrengeteg vesz körül. A porított kígyótól a turistáknak szánt bóvlikig itt minden megtalálható.

 

 

A kert nagyon pici, viszont baromi zegzugos, a bazár épületei pedig érdekesek, viszont a tömeget nagyon utáltuk, így hamar menekülőre fogtuk.

 

 

 

A kínai konyhát illetően nekem itt tudtak a leginkább a kedvemben járni. Állítólag az északi részre az jellemző, hogy sok húst esznek, délebbre pedig a zöldségek dominálnak. Nem tudom, hogy ez-e az ok, de mindenesetre a padlizsánt istenien készítik.

 

 

Délután megnéztük a leghíresebb helyi templomot, a Jade Buddháét. A névadó két szobor Burmából származik, és persze fényképezni nem lehet őket. A helyet 1980-ban nyitották meg, 30 év szünet után. Jelenleg 100 szerzetes szolgál itt. Szeretem az ilyen kis oázisokat a nagyváros közepén.

 

Este egy akrobata show-ra mentünk, ami végül egy komplett cirkuszi produkciónak felelt meg. A bűvésztől a légtornászig volt minden, fantasztikus látvánnyal, zenével, kosztümökkel. A fiúknak azt hiszem ez az előadás volt az egyik kedvencük.

Kína 5.

A késő esti órákban érkeztünk Xian-ba, így a szállodai szoba elfoglalása után rögtön lepihentünk. Helen, az ottani idegenvezető volt az eddigi legfantasztikusabb guide, akivel valaha találkoztam. Olyan jól beszélt angolul, hogy azt hittük, hogy kint élt valahol, pedig nem. Árasztotta ránk az érdekességeket, a fiúk néha már egy kicsit túlzásnak is találták. Leste a kívánságainkat, és a programokat teljesen ránk szabta, akár az utolsó pillanatban is változtatott.

Másnap délelőtt frissen, kipihenten indultunk az Agyaghadsereg megtekintésére.
Ez csak egy részük:

Nini, egy ismerős arc:

Hihetetlenül részletesen kidolgozottak, és nem egyformák!:

A sebesültek elkülönítve várják a kezelést:

Addig gyönyörködtünk a katonákban, míg jól elment az idő, így a programot másnap folytattuk. Szerencsénk volt, mert mikor reggel panda lesre indultunk a Zhouzhi Nemzeti Parkba, az idő kellemesen hűvös volt, némi szemetelő esővel. Ez azért volt jó, mert a pandák amúgy is baromi lusták, de melegben aztán végképp nem mutatkoznak. Az etetésre értünk oda, ami egy elkerített részben történik, így várnunk kellett, míg méltóztatnak kifáradni. Helen bepróbálkozott, hogy engedjenek be bennünket, de az ápolók hajthatatlannak mutatkoztak. Bezzeg mikor távoztunk, éppen kiengedtek két embert. Vezetőnk úgy feldühödött, hogy azt hittük, hogy keresztbe lenyeli az alkalmazottakat. Bár nem beszélünk kínaiul, de tuti nem tették zsebre, amit Helentől kaptak.

És akkor lássuk a medvét!

Ezután Donghan-ba mentünk, ami a helyi festészetéről és papírkép készítéséről híres. Gondolom mindenki csinált gyerekkorában ollóval papírterítőt. Hát ez is hasonló, bár egy kicsit magasabb színvonalú. :-) Naptár, a kínai állatövi jegyekkel:

Ebbe a faluba rengeteg turista jár. Külföldi diákcsoportoknak tartanak művészeti foglalkozásokat, míg ők cserébe angolul oktatják a helyieket.

Délután egy kicsit elmentünk önállóan bóklászni. Bár a szállásunk remek volt, a környéke viszont nagyon lepukkant. Az egy dolog, hogy semmi izgalmasat nem láttunk, viszont olyan szennyezett volt a levegő, hogy az egy órás séta alatt nagyon nehezen vettem a levegőt, szabályosan éreztem, hogy port  nyelek. Este aztán egy fantasztikus, látványos show-ban volt részünk. Zenés, táncos műsor keretében mutatták be a Tang dinasztia életét. Az ő uralkodásuk idején élte Kína aranykorát.

Ezután hivatalosan egy speciális dumpling étterembe mentünk volna, merthogy híresek a töltött gombóckáikról. Ellenben egy lisztérzékenynek ez nem túl nyerő vacsora, nem beszélve arról, hogy a család többi része sincs oda érte. Így maradtunk a svédasztalos megoldásnál.
Azért íme egy kis ízelítő:

Az utolsó nap bóklásztunk a városfalon,

megnéztük Xian egyik jelképének számító Fehér Liba Pagodát, illetve az ottani híres mecsetet és muszlim utcát. Nem gondoltam volna, hogy itt is élnek muzulmánok, pedig de.

A xiani tartózkodásunk lezárásaként elmentünk enni egy "főzz magad" étterembe. Mindenki mellett volt egy kis "tűzhely", lábassal, alapanyagok középen. Egy nagy asztalon mindenféle fűszerek, ízesítők. Lehetett alkotni. A fiúk mindhárman finom levest főztek, és egészen jól is laktak, nem mellesleg baromira élvezték. Én inkább fényképeztem, és reménykedtem, hogy este, Sanghajban majd valami finom pótvacsorát ehetek.

Kína 4.

Az utolsó fővárosban töltött napunkon megnéztük a császár nyári palotáját, ahova kiruccanhatott a Tiltott Városból. Nagy része egy hatalmas tó, amit hajóval szeltünk át. Hegyek veszik körül, és a területén különböző épületek vannak. Eredetileg nagyon csendes, békés, felfrissülésre remek hely lehetett, de így nyáridőben a turisták tömött sorokban tapossák egymást.

Ezután következett a tradicionális lakónegyed, a Hutong meglátogatása. Riksára pattantunk,

és elvittek egy helyi családhoz, ahol elmagyarázták a hagyományos házak felépítését. Oké, hogy totál figyelembe vették a feng shui alapelveit az építésnél, például a rossz szellemeket ilyen fal állítja meg a bejárat után:

de majdnem infarktust kaptam, amikor elárulták, hogy 1-1 ilyen épület ára 2o M jüan körül mozog, ami kb. 8oo M  Forint. Hát ha fizetnének, akkor esetleg hajlandó lennék beköltözni, de csak igen rövid időre. Wc például csak közös van, az utcán. (Bár van ahol már beépítették.) Ki is próbáltam, remek volt. A három guggolóst nem választja el semmi, még egy függöny sem, így remekül lehet társadalmi életet élni székelés közben.

Felmentünk a Dobtoronyba is, aminek időjelző szerepe volt anno. A reggeli és délutáni dobszó a munka kezdetét és végét jelezte. Szerencsénk volt:

Az út során természetesen nem maradhattak ki a különböző bemutatók sem, ahol a turista elsődleges célja ugyan a kultúra mélyebb megismerése, a helyiek viszont eladni szeretnének.

A teaház izgalmas volt, sok finomságot kóstoltunk, majd horror áron vásároltunk is egy keveset.

Kína a világ selyemtermelésének 72%-át adja, így megismerkedtünk a Bombyx mori csodálatos átalakulásával is. Sajnos nem vettünk selyempaplant, pedig az egyik szállodában azzal takaróztunk, és valóban isteni. Szóval ezért még vissza kell mennünk. :-) Itt Gergő segít a nyújtásban:

Ilyet sem hoztunk, pedig mondtam, hogy akár a kék, akár a zöld, de még a barna is tetszik:

Voltunk bútorkészítő műhelyben. Hát igen, ezek is a gyengéim:

Aztán megtanultuk az édesvízi és tengeri gyöngyök közötti különbséget, és itt el is csábultunk.(-tam) :-)

Pekingből Xi An-ba mentünk tovább, belföldi járattal. Életem eddigi legszigorúbb ellenőrzésén estem át. Annak ellenére, hogy nem sípolt a kapu, a vámos csaj teljesen letapizott. Olyan szinten simogatta végig az egész testemet, hogy tuti belepirultam. J. se úszta meg, de legalább elmondhatja, hogy egy helyes kínai csajjal került szoros közelségbe. :-)
Mindenkitől elkoboztak minden folyadékot, még a mini kiszerelést is. Nekem a bent felejtett naptejem bánta a szigort. A váróterembe mögöttem amerikaiak ültek, akik nagyon ki voltak akadva, mert tőlük is elkoboztak valamit, szerintük igazságtalanul. Ja kérem, Kína nem az emberi jogok respektálásáról híres.

Újra itt!

Mindenkitől elnézést kérek, de az elmúlt időszak ismét elég sűrű volt. Igyekszem folytatni a blogot, főleg, hogy rengeteg mesélni valóm van, de a 18. év alatti generáció rendre elbitorolja a gépem. :-)

Szóval Kínánál hagytam abba, és egyelőre ott is fogom folytatni, mint az már látszik is, de azért még szabadkozok egy kicsit. :-)

Szóval az történt, hogy szeptember elején haza ugrottunk két hétre, hogy a fiúk levizsgázzanak a suliban. Erre készülvén ugye, július második fele és augusztus kemény ismétlésekkel telt. Nem beszélve arról, hogy az itteni iskola is elkezdődött. Ha az olvasók közül még van aki esetleg nem tudja, büszkén jelentem, hogy a srácok nagyon ügyesek voltak, mindenből szépen teljesítettek. Gergő ugyan a második vizsga napon már alig látott a náthától, de szerencsésen megküzdött többek között a környezettel is, pedig tudatlan anyja olyanokat tanított neki, hogy a mókus nem alszik téli álmot, aztán a vizsgán kiderült, hogy pedig de, csak nem egyhuzamban, hanem szakaszosan. Az ilyen apróbb bakiktól eltekintve minden rendben ment. Olyannyira, hogy bár én azzal a szent elhatározással mentem haza, hogy Bálinttal jövőre csak az olvasást és az írást gyakoroltatom majd, és lényegében így halaszt, a tanító néni meggyőzött, hogy kár lenne. Így amióta visszajöttünk, ismét belevetettük magunkat a tanulmányokba. Tök jó, mert Bali tankönyvei nem teljesen ugyan azok, mint tavaly Gergőé, így abszolút nem unatkozom, nem beszélve a negyedikes környezetismeret állította kihívásokról. :-)

Aztán kb. február óta izgultam, hogy a cégnél végre mondjanak valamit a jövőt illetően. J. csoportja szerencsésen túlélte a leépítést, csak éppen az átszervezések és egyéni döntések következtében két főre redukálódtak, azzal, hogy december végéig van munkájuk. Eddig arra vártunk, én nem kis idegeskedés közepette, hogy kiderül valami a 2011-es évre vonatkozólag is, mert ugye nekünk a gyerekek miatt nagyon nem mindegy, hogy maradunk, vagy megyünk. És lőn! Ma reggel telefonon! mondta a főnök, hogy ne aggódjunk, J. szerepel a távlati tervekben is. Remek! De, hogy mik a tervek, és mennyire távlatiak, azt persze még nem sejtjük. De ne akarjunk mindent egyszerre ugye! :-)

Ja és, hogy addig se unatkozzam, ismét költözünk! A mostani házunknak hónap végével lejár a bérlete, és találtunk egy jobbat, így nem hosszabbítják ezt meg. Nagyon közel van, nagyobb, újabb, szebb!

És ha már új ház, akkor új élet. Tegnaptól J-nek  (szinte)új, rövid hajú felesége van. Én pedig elmondhatom, hogy rapid fogyókúrába kezdtem. Egy óra alatt ledobtam vagy két kilót, és mindezt úgy, hogy csak üldögéltem és olvastam. :-)

Kína 3.

Peking

A szálloda klassz volt, közvetlen a régi városfal mellett, viszonylag közel a fő látványosságokhoz. Az első nap maratoni volt. (Aztán a többi is.)  Igazából csak három dolgot néztünk meg, de a látvány és információ dömping, kombinálva a szolid negyven fokkal, eléggé lefárasztott mindannyiunkat. Az esti kung-fu showt J-vel leeresztett pillákkal élveztük.
Így persze könnyű elviselni a hőséget:

Első állomásunk a Tienanmen tér volt, majd a Tiltott város, végül a Mennyei Béke temploma.

A téren érdekes volt, hogy ahányszor megálltunk, míg mesélt az idegenvezető, mindig odacsapódott egy-egy helyi hallgatózni. Azt találgattuk, hogy vajon rögtön jelentenek a pártnak vagy csak kíváncsiak? Ezen kívül rengeteg árus volt, zászlókkal, kitűzőkkel, képeslapokkal.

No ki van az alábbi képen, középen a falon?

A szokásos fotózkodás is megvolt, sőt végig kísért az egész úton. Bali bizonyult a legérdekesebbnek, vele akartak a legtöbben megörökítődni. A tér másik meglepetése, a Mao mauzóleuma előtt kígyózó sor volt.
A képre kattintva látszik az embertömeg:

Rengeteg iskolás és felnőtt csoport, családok, kihasználva a nyári szünetet, jöttek a fővárosba.
Kis hazafiak:

A Tiltott város az uralkodó család lakhelye volt. Szép nagy területen van, egy egységes palotarendszer, de ha itt kellene leélnem az életem, akkor lehet, hogy kicsit unatkoznék.

A sok helyen látott anya és apaoroszlán (ki tudja, hogy melyik melyik?)

Kínában a mezőgazdaságnak mindig kiemelt szerepe volt. A császár évente kétszer a Mennyei Béke templomában imádkozott jó termésért.

Este igazi pekingi kacsavacsorában volt részünk. Ez volt utunk során az egyetlen olyan étel, amit mindannyian örömmel faltunk, olyannyira, hogy kevésnek is bizonyult. Persze, ha a hagyományos módon ettük volna, akkor lehet, hogy gyorsabban eltömít, de mi nem hagytuk elnyomni a finom hús ízét. Vékony, palacsintához hasonló, csak éppen papír ízű tésztába kell a falatokat csomagolni, egy kis szósz és hagyma kíséretében. Ehelyett mi inkább csak natúr ettük, némi salátával. Volt egy kicsit csípős, de édes gyümölcs sali, ami nekem nagyon bejött. Érdekes, hogy amióta itt élünk, megszerettem a csípős szószokat, legyen akár zöldséghez, gyümölcshöz vagy húshoz.

Második nap ismét sokat mentünk, de inkább kellemes kirándulás jelleggel. Délelőtt a Ming sírokat néztük meg, majd ebéd után a Nagy Falat hódítottuk meg.

A Ming sírokat egy hatalmas kertként képzeljétek el. Gyönyörű, békés helyen van. A XV. században kezdték építeni, végül a XVII. század közepén fejezték be. A trükk az egészben, hogy kívülről nem látszanak a nyughelyek, mert a föld alá rejtették őket. Olyannyira, hogy az eltemetett 13 császárból eddig egynek fedezték fel a "föld alatti palotáját", azt is szinte véletlenül, mondhatni az egyik korabeli építész által  szándékosan hagyott jelző kő alapján. Az építmény valóban mélyen a felszín alatt van, és igen tágas, mintegy 1200 nm. Magas falai kővel vannak kirakva, több helyiségből áll. A márvány trónszékeken kívül, jelenleg Zhu Yijun császárnak és két hitvesének nagyon egyszerű, piros koporsóját láthatjuk lent, de eredetileg rengetek ruha, ékszer, edény is pihent az uralkodóval.
Ez itt tényleg a föld alatt van:

Isten út:

Az ebédnél némi kihívás elé állítottuk vezetőnket, mert az iroda által előre megrendelt kaja csak J. tetszését nyerte el. Ráadásul még a víz is olyan nagy kincs volt ott, hogy négyünknek fél litert voltak hajlandók adni. (Később megtudtuk, hogy a kínaiak nem nagyon isznak evés közben, folyadékbevitelre ott a leves.) Bezzeg ebéd közben lehetett bambulni a színpadot, ahol hastáncosok, majd egy bűvész lépett fel. Végül én fogtam a gyerekeket és mondtam, hogy akkor irány a szomszéd McDonalds, mert üres hassal nem lehet falat mászni. Sonny (az idegenvezető) nem engedte, hogy én fizessek, de mikor visszament begyűjteni J-t, akkor még gyorsan vettem magunknak némi fagyit is. Szerintem alapvetően kételkedett abban, hogy képes vagyok megértetni magam, pedig azért egy gyorséttermi rendelés, ahol képekre kell mutogatni, nem olyan nehéz.

A Nagy Fal fantasztikus. Nem a teljesen elturistásodott Badaling részre mentünk, hanem a csendesebb, de állítólag a legszebben helyreállított Mutianyura. Ahogy a képeken is látszik, a táj hegyes-völgyes. Anno, ha engem küldenek Kína támadására, nem kellett volna fal, már a magas hegyek látványa visszarettentett volna. Nem véletlen sorolták a világ hét csodája közé. Lenyűgöző! Libegővel mentünk fel az egyik pontjára, majd onnan sétáltunk egy jót ahhoz a részéhez, ahonnan bobbal lehet leszáguldani egy 1800 méter hosszú pályán. A fiúk természetesen még csúsztak volna párat.

Az egyik nem várt, de remek meglepetés, hogy végre falhattunk cseresznyét, szilvát és igazi barackot is! Jakartában ezeket horror áron kapni, ráadásul nem is biztos, hogy sikerül olyat venni, aminek íze is van. Itt viszont az út mentén, a frissen szedett gyümölcsökből válogathattunk. (Később volt a reptéren is, több,  mint ötszörös áron.)