Tavaszi szünet

Hétfőn kitört a kéthetes tavaszi szünet. Az elmúlt napokban a fiúkkal öltük egymás idegeit tanultunk. Sikerült lezárni mindenből egy-egy újabb fejezetet, írtak dolgozatot és végül egyiket se nyúztam meg, bár közel voltunk hozzá.

Fentiek örömére holnap megkezdjük jól megérdemelt pihenésünket. Április elején jövök! Addig is minden kedves olvasómnak kellemes húsvéti ünnepeket kívánok! (Egyetek helyettem is sonkát, kaláccsal és retekkel, a locsolóknak pedig fessetek tojást.)

Aktív nyelvtanulás ...

... legalábbis ezzel áltatom magam, amikor a fiúk tévéznek. Ráadásul én is rákattantam.

Talán még nem írtam, hogy anno a költözésünkkor kapott tájékoztatóban hosszan ecsetelték, hogy semmilyen felvett, másolt cd-t, dvd-t ne hozzunk, mert elkobozzák. Ehhez képest itt legálisan lehet venni bármilyen filmet, wii játékot, fillérekért, persze hamisat. Lehet, hogy ezen kereskedőket védik a szigorú szabályozással. :-)

Szóval rákattantam a tévére. Egy dvd 6000 Rúpia, azaz kb. 120 Ft. Ez igen jutányos ár a legújabb mozifilmekért, vagy egy sorozat 3-4 részéért. Így eredetiben élvezem a Lostot, a Mentalistát és másokat. Ha szerencsém van, akkor az angol felirat is jó, bár az esetek  kb. 30 %-ban angdonézre sikeredik a szöveg.

Kíváncsi vagyok, ha haza költözünk, akkor vajon vihetjük-e őket. Az egyik fórumon ugyanis pont azon panaszkodott egy itt élő brit, hogy karácsonykor a Heathrow-n jól elkobozták tőle az ajándékba vett dvd-ket.

Kaki Lima

Nem, nem csúnyán beszélek. A kaki jelentése láb, a lima pedig öt. Az alant látható guruló árusító alkalmatosságot hívják így.

Jakarta utcái tele vannak ilyen, és hasonló árusokkal. A külföldi lakosokat az őrületbe lehet kergetni a hajnali és késő esti csilingeléssel, tok-tok-ozással, ami a különféle finomságok érkezését hivatott jelezni. Kb. olyan, mint otthon a Family Frost, csak mindenki képzelje hozzá, hogy naponta jönnek, többször, és többen, különböző hanghatásokat hallatva.

Persze nemcsak ételeket lehet vásárolni a házhoz jövő standokról. Ruha, háztartási eszközök, gyógyszerek, játékok színesítik a palettát. A kedvencem a guruló varrógép! Képzeljétek el a fenti alkalmatosságot egy biciklivel összeszerelve, úgy, hogy a doboz részén nem kaják vannak, hanem egy varrógép. Megáll a ház előtt, a kuncsaft kiviszi a varrnivalót, és fillérekért, pillanatok alatt megvarrja. Majd teszek be fényképet, ha sikerül elkapnom egyet.

 

Aztán azok, akinek nem telik járműre, csak simán kosárból illetve a nők hatalmas, batikolt kendőkből, amit a hátukon hordoznak, árulnak.

Vannak akik a dugókat használják ki. Az álló autók között újságot, vizet, rágcsálni valókat, apróságokat kínálnak. Rendszerint hajnalban szerzik be, majd némi haszonnal a nap folyamán tovább értékesítik.

Az 1997-es gazdasági válság fordította az embereket a megélhetés e formája felé, ami úgy tűnik, hogy igencsak bevált, tekintve az azóta is virágzó üzletágat. Azt azért még megemlíteném, hogy nem lehet ám csak úgy jönni-menni és árusítani akárhol. A terület biztonsági őrei illetve takarítói bizony leszedik a maguk hasznát a kereskedőktől.

Nézegetni való

Gergőék március 20-i meccse.
Baliék február végi meccse a hollandok ellen a Greenfield kupában.
Bali, a sziget, ősszel.

Pondok Indah

Mindenki azt kérdezgeti, hogy "Na és milyen az új ház?"

Klassz. Nem is lehetne más, hiszen a címben szereplő Pondok Indah részében van Jakartának, aminek a jelentése gyönyörű kunyhó. :-) És tényleg, az itt álló házak mind szépek. No jó, igyekeznek azzá tenni őket. Van aki kissé túlzásba viszi az antik szobrokkal, de általában impozánsak. Kertvárosi hangulat van. A saját zöldterület ugyan minimális, de az utcák fákkal szegélyezettek.  Kisebb-nagyobb füves-bokros résszel tagoltak. Nekünk szerencsénk van, hogy mellettünk egy nagy kert terpeszkedik, amit ráadásul központilag gondoznak. 

Jakarta zöldterületei a rohamos fejlődésnek, építkezéseknek köszönhetően, az elmúlt 40 évben 10% alá csökkentek. A 2010-2030 közötti tervekben a 30% elérését tűzték ki, ami 20 % közterület, 10% privát. A szakértők kongatják a harangokat. Igyekeznek felhívni a figyelmet, hogy ez a probléma legalább olyan súlyú, mint a város túlnépesedése, az áradások vagy a katasztrofális forgalmi helyzet.

A megoldás nem egyszerű. A város saját területei fogynak, azokból képtelenség elegendőt felszabadítani, és sajnos a magánkézben lévőket a tulajdonosok inkább beépítik, mert abból van hasznuk. Az ötletelés azért folyik. Hajrá!

Itt egy érdekes cikk a város jövőjével kapcsolatban.

A boldogság kék madara

A boldogság kék madara itt repked, pontosabban gurul Indonéziában. Sőt, több is van belőle! A Blue Bird Group ugyanis egy taxitársaság.

Ha valaki erre jár, akkor melegen ajánlott az ő szolgáltatásaikat igénybe venni! Olyannyira, hogy például egyes nemzetközi iskolák nem is engedik más társaság autóit behajtani. Az utcán könnyen felismerhetőek világoskék színükről. A prémium kategóriás járműveik ellenben általában szürkék vagy feketék. Nevük is eltér: Silver Bird.

A taxizás nem túl drága. Egyik reggel a suliból velük jöttem haza. Az út kb. 20 perc, viszont 9.30-ra már totál dugó volt, így 40 percig araszoltunk. Borravalóval 800 Ft-ot fizettem.

Ha már az autók színeinél tartunk, akkor muszáj megemlítenem az itteni egyhangúságot. Szinte mindenkinek fekete vagy szürke kocsija van. Elvétve feltűnik 1-1 piros. Kéket, a taxikon kívül, zöldet, esetleg sárgát szerintem még nem is láttam az elmúlt 10 hónapban.

Lefagyva

Az utóbbi két heti hallgatásom oka "technikai" jellegű. Egyszerűen lefagytam. 

Amint már utaltam rá, jelenleg hatalmas átszervezések folynak a cégnél. Bennünket eddig annyiban érint, hogy J. csoportjának éves költségvetését megfelezték. A részleteket, hogy ezután hogyan működnek, egyelőre homály fedi. Eredetileg 3 éves tervvel indultak. Sajnos a szerződések mindig csak 1 évre szólnak, aztán lehet izgulni, hogy lesz-e folytatás. Anno a prágai egy évből így lett 5, ami után végül mi döntöttünk a haza menetel mellett. Most még nagyon maradnánk. Egyrészt a fiúk angolja sehol nincs. Még egy tanév viszont nagyon sokat jelentene. Aztán ki tudja, hogy J. otthon mit tudna csinálni, tekintve, hogy ott is dúl az átalakítás. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy én eddig két olyan lehetőségről mondtam le, amik sajnos ha mégis haza megyünk, már elillantak. Nem is biztos, hogy vissza tudok majd menni a munkahelyemre.

Aztán a másik dolog, ami roppant dühít, az a foci. Gergőék sajnos csak harmadikok lehetnek már a csoportjukban, hacsak csoda nem történik. És ki lesz a két tovább jutó? Az egyik az óvós csapat. Azzal nyugtattak, hogy ez Ázsia... Az egy helyi suli. Nekik bármit megér a győzelem. És sajnos hibáztunk. Az egyik gyerek neve mellé rossz mezszámot írtunk. Ez lett az óvás alapja. Végül a felelős szülőt leállították, hogy ne küzdjön, hagyjuk a fenébe. Nagyon-nagyon bánt! A másik csapatot szintén megvertük, 2-1 volt, jobbak voltunk, mikor a bíró tizenegyest ítélt ellenünk. Állítólag kezezésért. Sajnos berúgták, így egál lett. Kb. ezzel úszott el a második hely reménye.

Szóval ezeken rágódtam mostanában...

Az indonéz jellem

Az elmúlt napokban olyan személyes tapasztalatokat sikerült szerezni, hogy nem állom meg, muszáj egy-két szót vesztegetnem az indonéz emberek hozzáállására.

Szombaton történt ugye a torta incidens. A leginkább azon mérgesedtem fel, hogy eszük ágába se jutott azt mondani, hogy bocsánat, hibáztunk. Egyszerűen érdektelenek voltak. Nekik mindegy.

Többen panaszkodtak, nehezen viselik, hogy az alkalmazottak csak akkor dolgoznak, ha ott van a főnök. A mi segítségünk is előszeretettel szorítkozik az alap munkavégzésre. Ha kifejezetten nem kérem, hogy ugyan ezt vagy azt is csinálja meg, mert poros, koszos, stb. akkor magától biztos nem jut az eszébe. A munkaidő végén felöltözve, startra készen van, ami azt jelenti, hogy előtte egy órával már nem csinál semmit, mert mosakszik, kávézik egy utolsót.

A sofőrünk szombaton még dolgozott, aztán küldött egy sms-t, hogy hétfőn más jön, mert beteg az anyukája. Ehhez képest ma reggelre kiderült, hogy felmondott az autós cégnél, sose látjuk már. Ez állítólag általános. Egyik napról a másikra simán nem mész be, kész, vége. Ugyanakkor ez áll a munkáltatói oldalra is. Reggel közlik veled, hogy köszi, mehetsz, nincs rád többet szükség.

Nem tudom mi történt, valószínűleg sose fogom megtudni. Az esik rosszul, hogy úgy érzem, mi  rendesek voltunk. Akárhányszor kért kölcsön, mi adtunk, mondván ledolgozza túlórában. Karácsonykor, mert keresztény volt, kapott ajándékot (persze pénzt). Tekintettel voltunk a templomba járásaira. Azt gondolom, talán egy viszlátot érdemeltünk volna.

Azért ez messze nincs olyan rossz, mint az az eset, amikor valaki az üzletében alkalmazott helyieket. Tanította őket, fiaiként bánt velük, aztán egyik reggel arra ment be, hogy se alkalmazottak, se berendezés...

Ilyenek a kulturális különbségek.