Szombat este a fiúkat hosszas könyörgés után sikerült a szobájukba evakuálni, elvileg lefeküdtek aludni. Marcit megfürdettük, apja vállán várta a vacsit. Én végre beálltam a zuhany alá, hogy kiélvezzem a napi 5 perc magányomat, mikor hangos kiabálás hallatszott a szoba felől. Tigrisugrással bevetődtem a hálóba, miközben magam köré csavartam az első, kezembe kerülő törülközőt.
A következő látvány fogadott: Marci üvölt az apja kezében, amúgy mindenki más is üvölt. Gergő felhúzott pizsifelsővel áll a szoba közepén, a hasából csorog a vér. Totál, mint Jézusnak, miután mellkason döfték a dárdával. Elég rémült arcot vág mindenki, és egyszerre beszélnek. Én is kiabálni kezdek, egyrészt az ijedtségtől, másrészt, hogy hallgassanak el, és mondja el valaki, hogy mi történt.
Drága fiaim nem bírtak magukkal, és lefekvés helyett inkább csatáztak. A paplannal sikerült lerántani a falról Gergő lámpaburáját, ami darabokra tört, és egy nagyobb szilánk a pizsin keresztül felsértette a bőrét.
Szerencsére a kedvenc éjjeli fény megsemmisülése nagyobb sokk volt a gyerek számára, mint a vérző has, így egy gyors fertőtlenítés és tapaszolás után nyugovóra térhettünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése