Kajla kamasz

Anya kicsi kincse, az első számú, fut. Gyorsan. Eddig is tudtuk, örültünk, élvezi, ez a lényeg.

Mióta haza jöttünk elkezdett rendesen edzésre járni a kerületi egyesületbe. Szombat délelőttönként is vannak edzések, busz viszont nem nagyon, így vagy gyalog megy, vagy kocsival elvisszük. Egyik hétvégén jelezte, hogy az edzés délután lesz, és majd gyalogol. Kicsit gyanús volt, hogy a negyven fokban így melegít be, de legyen, gondoltam nő van a dologban, vagy már annyira cikik vagyunk, hogy nem is akar velünk mutatkozni.

A délután csendjében egyszer csak zenélni kezd a telefonom. Az edző.

- Hol van már Gergő? Kellene kezdeni a bemelegítést a futamára.

- Öööö, tessék?

- Budapest Bajnokság, ő 100 méteren fog rajthoz állni.

 Aha, szóval akkor ezért kellett bennünket távol tartani a pályától. Utálja, ha ott vagyunk versenykor. (máskor is :-) ) Apa kocsiba be, utoléri, kidobja a pályánál, majd lelkére köti, hogy hívjon ha végzett. Kis család lerágja itthon a tíz körmét, mi van már, miért nem hív? Végre, csörög a telefon!

- Végeztem, jöhettek értem.

- Ééééés? Hogy ment a futás?

- Ja, megnyertem.

Az országos bajnokságot már nem tudta elsumákolni, arról tudtunk. A verseny hetében, kedden belázasodott, gyenge volt, mint az őszi légy. Szokás szerint már halva látta magát, de legalábbis úgy érezte, hogy a versenynek lőttek. Ehhez képest 100-on második lett, még ha kicsit rosszabb idővel is, mint amit a Budapest Bajnokságon futott. Itt indították 300-on is, ami számára teljesen idegen volt. Eddig 200 és 400 volt a táv, itthon viszont, az ő korosztályának a köztes 300-at találták ki. Nem tudták idővel nevezni, így egy gyenge futamba került. Sajnos csak egyet szaladtak, nem volt előfutam, így hiába nyerte a saját menetét, nem tudta kihozni magából a legjobbat. Csalódott volt, mert maradt még benne. Lógó orral telefonált, hogy "szar lett, mehetünk haza". Ehhez képest negyedik lett, úgy, hogy az őt megelőzők mind a legerősebb futamból kerültek ki.

Büszkék vagyunk!