Holnap ünneplik Indonéziában a Függetlenség Napját, azaz szabadságuk kikiáltásának 64. évfordulóját.
Már hetek óta mindenhol különböző méretű zászlókat árulnak, kocsiba, épületek falára valót. Mi is fellobogóztuk a házat. Sőt, az egész környék, értsd a környékünkön lévő parkos részek is "zászlóba borultak".
A suliban pénteken tartottak egész napos ünnepséget, ahova a szülők is hivatalosak voltak. Mindenkinek nemzeti színekbe öltözve kellett megjelenni. Azaz piros felsőben és fehér alsóban.
8.15-kor fotózkodott az egész iskola, aztán a gyerekek csapatokba szerveződve, forgószínpad szerűen különböző versenyszámokban vetélkedtek. A mamák büfével készültek, ahol az indonéz nemzeti eledeleket lehetett megkóstolni a helyi gyümölcsök mellett. A sportot egy rövid, helyi táncbemutató követte, majd sor került az ilyenkor hagyományos Panjat Pinangra.
Egy évben egyszer, ezen az ünnepen, minden falu (közösség) kivág egy fát. A köztéren felállítják, és csapatokba szerveződve versengenek, hogy ki tud felmászni a tetejéig, ahol ajándékok vannak. (Jelen esetben számozott cetlik voltak, melyek 1-1 meglepetésre válthatók.) A nehézség, hogy közben locsolják őket, hogy csúszkáljanak, ne legyen egyszerű mászni. A suliban csak a helyi dolgozók indultak, ugyanis állítólag olyan nehéz feljutni, hogy a külföldi tanárok inkább nem is próbálkoznak (...és ők amúgy sem szorulnak rá az ajándékokra, amelyek apróbb háztartási eszközök, illetve helyi alapélelmiszerek, azaz rizs, olaj, tea, kávé).
Ez után következett az ebéd, majd a gyerekeknek még 1,5 óra beszélgetés az osztályokban.
Fényképek itt.
Már hetek óta mindenhol különböző méretű zászlókat árulnak, kocsiba, épületek falára valót. Mi is fellobogóztuk a házat. Sőt, az egész környék, értsd a környékünkön lévő parkos részek is "zászlóba borultak".
A suliban pénteken tartottak egész napos ünnepséget, ahova a szülők is hivatalosak voltak. Mindenkinek nemzeti színekbe öltözve kellett megjelenni. Azaz piros felsőben és fehér alsóban.
8.15-kor fotózkodott az egész iskola, aztán a gyerekek csapatokba szerveződve, forgószínpad szerűen különböző versenyszámokban vetélkedtek. A mamák büfével készültek, ahol az indonéz nemzeti eledeleket lehetett megkóstolni a helyi gyümölcsök mellett. A sportot egy rövid, helyi táncbemutató követte, majd sor került az ilyenkor hagyományos Panjat Pinangra.
Egy évben egyszer, ezen az ünnepen, minden falu (közösség) kivág egy fát. A köztéren felállítják, és csapatokba szerveződve versengenek, hogy ki tud felmászni a tetejéig, ahol ajándékok vannak. (Jelen esetben számozott cetlik voltak, melyek 1-1 meglepetésre válthatók.) A nehézség, hogy közben locsolják őket, hogy csúszkáljanak, ne legyen egyszerű mászni. A suliban csak a helyi dolgozók indultak, ugyanis állítólag olyan nehéz feljutni, hogy a külföldi tanárok inkább nem is próbálkoznak (...és ők amúgy sem szorulnak rá az ajándékokra, amelyek apróbb háztartási eszközök, illetve helyi alapélelmiszerek, azaz rizs, olaj, tea, kávé).
Ez után következett az ebéd, majd a gyerekeknek még 1,5 óra beszélgetés az osztályokban.
Fényképek itt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése