Kína 3.

Peking

A szálloda klassz volt, közvetlen a régi városfal mellett, viszonylag közel a fő látványosságokhoz. Az első nap maratoni volt. (Aztán a többi is.)  Igazából csak három dolgot néztünk meg, de a látvány és információ dömping, kombinálva a szolid negyven fokkal, eléggé lefárasztott mindannyiunkat. Az esti kung-fu showt J-vel leeresztett pillákkal élveztük.
Így persze könnyű elviselni a hőséget:

Első állomásunk a Tienanmen tér volt, majd a Tiltott város, végül a Mennyei Béke temploma.

A téren érdekes volt, hogy ahányszor megálltunk, míg mesélt az idegenvezető, mindig odacsapódott egy-egy helyi hallgatózni. Azt találgattuk, hogy vajon rögtön jelentenek a pártnak vagy csak kíváncsiak? Ezen kívül rengeteg árus volt, zászlókkal, kitűzőkkel, képeslapokkal.

No ki van az alábbi képen, középen a falon?

A szokásos fotózkodás is megvolt, sőt végig kísért az egész úton. Bali bizonyult a legérdekesebbnek, vele akartak a legtöbben megörökítődni. A tér másik meglepetése, a Mao mauzóleuma előtt kígyózó sor volt.
A képre kattintva látszik az embertömeg:

Rengeteg iskolás és felnőtt csoport, családok, kihasználva a nyári szünetet, jöttek a fővárosba.
Kis hazafiak:

A Tiltott város az uralkodó család lakhelye volt. Szép nagy területen van, egy egységes palotarendszer, de ha itt kellene leélnem az életem, akkor lehet, hogy kicsit unatkoznék.

A sok helyen látott anya és apaoroszlán (ki tudja, hogy melyik melyik?)

Kínában a mezőgazdaságnak mindig kiemelt szerepe volt. A császár évente kétszer a Mennyei Béke templomában imádkozott jó termésért.

Este igazi pekingi kacsavacsorában volt részünk. Ez volt utunk során az egyetlen olyan étel, amit mindannyian örömmel faltunk, olyannyira, hogy kevésnek is bizonyult. Persze, ha a hagyományos módon ettük volna, akkor lehet, hogy gyorsabban eltömít, de mi nem hagytuk elnyomni a finom hús ízét. Vékony, palacsintához hasonló, csak éppen papír ízű tésztába kell a falatokat csomagolni, egy kis szósz és hagyma kíséretében. Ehelyett mi inkább csak natúr ettük, némi salátával. Volt egy kicsit csípős, de édes gyümölcs sali, ami nekem nagyon bejött. Érdekes, hogy amióta itt élünk, megszerettem a csípős szószokat, legyen akár zöldséghez, gyümölcshöz vagy húshoz.

Második nap ismét sokat mentünk, de inkább kellemes kirándulás jelleggel. Délelőtt a Ming sírokat néztük meg, majd ebéd után a Nagy Falat hódítottuk meg.

A Ming sírokat egy hatalmas kertként képzeljétek el. Gyönyörű, békés helyen van. A XV. században kezdték építeni, végül a XVII. század közepén fejezték be. A trükk az egészben, hogy kívülről nem látszanak a nyughelyek, mert a föld alá rejtették őket. Olyannyira, hogy az eltemetett 13 császárból eddig egynek fedezték fel a "föld alatti palotáját", azt is szinte véletlenül, mondhatni az egyik korabeli építész által  szándékosan hagyott jelző kő alapján. Az építmény valóban mélyen a felszín alatt van, és igen tágas, mintegy 1200 nm. Magas falai kővel vannak kirakva, több helyiségből áll. A márvány trónszékeken kívül, jelenleg Zhu Yijun császárnak és két hitvesének nagyon egyszerű, piros koporsóját láthatjuk lent, de eredetileg rengetek ruha, ékszer, edény is pihent az uralkodóval.
Ez itt tényleg a föld alatt van:

Isten út:

Az ebédnél némi kihívás elé állítottuk vezetőnket, mert az iroda által előre megrendelt kaja csak J. tetszését nyerte el. Ráadásul még a víz is olyan nagy kincs volt ott, hogy négyünknek fél litert voltak hajlandók adni. (Később megtudtuk, hogy a kínaiak nem nagyon isznak evés közben, folyadékbevitelre ott a leves.) Bezzeg ebéd közben lehetett bambulni a színpadot, ahol hastáncosok, majd egy bűvész lépett fel. Végül én fogtam a gyerekeket és mondtam, hogy akkor irány a szomszéd McDonalds, mert üres hassal nem lehet falat mászni. Sonny (az idegenvezető) nem engedte, hogy én fizessek, de mikor visszament begyűjteni J-t, akkor még gyorsan vettem magunknak némi fagyit is. Szerintem alapvetően kételkedett abban, hogy képes vagyok megértetni magam, pedig azért egy gyorséttermi rendelés, ahol képekre kell mutogatni, nem olyan nehéz.

A Nagy Fal fantasztikus. Nem a teljesen elturistásodott Badaling részre mentünk, hanem a csendesebb, de állítólag a legszebben helyreállított Mutianyura. Ahogy a képeken is látszik, a táj hegyes-völgyes. Anno, ha engem küldenek Kína támadására, nem kellett volna fal, már a magas hegyek látványa visszarettentett volna. Nem véletlen sorolták a világ hét csodája közé. Lenyűgöző! Libegővel mentünk fel az egyik pontjára, majd onnan sétáltunk egy jót ahhoz a részéhez, ahonnan bobbal lehet leszáguldani egy 1800 méter hosszú pályán. A fiúk természetesen még csúsztak volna párat.

Az egyik nem várt, de remek meglepetés, hogy végre falhattunk cseresznyét, szilvát és igazi barackot is! Jakartában ezeket horror áron kapni, ráadásul nem is biztos, hogy sikerül olyat venni, aminek íze is van. Itt viszont az út mentén, a frissen szedett gyümölcsökből válogathattunk. (Később volt a reptéren is, több,  mint ötszörös áron.)