Tartozás

Többen aggódtak, hogy jaj, hogy merek itt szülni, stb. Én végig magabiztos voltam, és nem is kellett csalódnom.

Maga a kórház kifejezetten nőkre és gyerekekre specializálódott. Különböző árfekvésű szobák vannak, a hatágyastól egészen a hatalmas "lakosztályig", 8 kategória. Érkezéskor letétet kell fizetni, függően a beavatkozástól és az ellátástól. Távozáskor ennek megfelelően visszatérítenek, esetleg rá kell fizetni. A biztosítónk elmehet a sunyiba, mert utólag derült ki, hogy elvileg csak kétágyas szobát fizetnek, és mi, kis rutintalanok, nem félemlítettük meg őket előre, hogy családostul megyek Szingapúrba szülni (ami min. ötször annyiba került volna nekik), így aztán tényleg kifizettették velünk az egyágyas felárát, ellentétben az "öreg róka" svéd kollégával, aki belengette a szingapúri variációt, így neki önként és dalolva inkább fizettek mindent. Mondjuk így is jól jártunk, de azért...

A kaja remek volt, naponta három menüből lehetett választani. Itt is mindig jött valaki, mint otthon, de nem úgy, hogy kivágódik a kórterem ajtaja hajnalban, és felkapcsolják a villanyokat, hanem kopogással indítottak. Naponta kaptam friss újságot, ami remek volt, csak kár, hogy indonéz nyelvű. A szoba árában benne volt egy csomó ajándék is, pld. fotó a gyerekről és rólam egy szép tokban, pelenkázótáska, sminktáska, törölköző szett, peluscsomag. A legjobb az ágy volt, még a fiúk is élvezték. Lehetett állítani a magasságát és a hát illetve lábrész dőlésszögét. Ez főleg a műtét után jött jól, amikor még kicsit darabosan tudtam csak felülni.

Szerencsénkre a választott gyerekorvosunk (Dr. Johnny) is ebben a kórházban dolgozik a rendelő mellett, így már a szülésre ő jött be, és így az első pillanattól ő látta, látja el Marcit. Mellesleg nem semmi a pasi, mert 7 nyelven beszél (szó szerint), ebben benne van a mandarin és a koreai is, és úgy néz ki, mint egy nagy panda maci. Angyali türelme van, képes volt röhögés nélkül hallgatni Gergőt is, mikor szörnyű lábfájásra panaszkodott, és előadta a haldokló hattyút.

Itt sem tartják azért bent feleslegesen a népeket. Szerda este szültem, és szombaton mehettem haza. Hétfőn aztán újra a kórházban kötöttünk ki, de már a gyerek részen. A vércsoport összeférhetetlenség miatt Marci sárgább volt a helyieknél is, így aztán az orvos némi "fényezést" írt elő. Egy tök aranyos papagájos szobába kerültünk, ahol én ismét élvezhettem az állíthatós ágyat, Márk pedig a mellette lévő "szoláriumot". Távozásunk dátumául a szerdát tűztük ki, mondván az ünnepnap, együtt lehet a család. Ennek érdekében a nővérke biztatására, a fény alatt szoptattam, hogy még azzal se legyen holtidő. Célunkat elértük, mert Márk bilirubin szintje látványosan esett, az én dekoltázsom viszont a melegtől olyan pöttyös lett, mintha bárányhimlős lettem volna. Erre tett rá egy lapáttal, mikor másnap felvettem a kórházban kapott haskötőt, hogy szépen visszarendeződjön minden a helyére, ugyanis annak anyagára meg allergiás vagyok, mint kiderült, így estére nyaktól fenékig már úgy néztem ki, mint akit belöktek a csalánba, és úgy is éreztem magam... Így aztán úgy döntöttem, hogy legfeljebb maradok kövér, de legalább nem viszketek.