Az elmúlt napokban annyit autóztam, hogy már elég!!!
Hétfőn a követségen beadtam hitelesítésre a fiúk bizonyítványmásolatait a fordítással. Pont lekéstem a konzult, aki vidékre ment, így azt mondták, hogy majd hívnak. Másnap reggel rámcsörögtek, hogy 90 euro lesz ( ez tök jó ár, mert oldalanként 15 euroról volt szó és szigorúan véve 10 oldal a fordítás), de a pénzen kívül kell az útlevelem másolata is. Ha ezzel bemegyek, akkor elkezdik a pecsételést, és egy újabb időpontban megkapom a kész papírokat.
Mi van? Igen! Előbb perkálni kell, csak aztán lesz pecsét. :-( És ha ez még nem lenne elég kiakasztó, az is kiderült, hogy csak euroban lehet fizetni. Indonéziában, egy olyan ország követségén, ahol a hivatalos pénznem NEM euro.
Így kedden reggel irány a bank, mert természetesen itthon csak 80 euronk volt. Az első helyen csak dollárt tudtak volna adni, de szerencsére a szemben lévő pénzváltó pont kinyitott. A legkisebb címletük 50-es, így végül annyit vettem. Irány a követség. Ami egyébként 40 perc autókázásra van tőlünk. Az ügyintéző nagyon kedves volt! Visszaadni ugyan nem tudott, de felírta az átvételire, hogy a papíron kívül még jár nekem 10 euro. Jól kikérdezett, hogy mikor jöttünk, meddig maradunk, hova járnak a gyerekek suliba, stb. Elkérte az összes adatunkat is, a címünktől a telefonszámunkig. Pluszba meghívtak 10-én estére egy színházi előadásra . Az Ember tragédiája, indonézül. Persze ugye a társaság a lényeg, helyi magyarok jöjjünk össze... A dolog végül könnyen eldőlt, mert J. úgy tűnik pont akkor megy Kuala Lumpurba tanfolyamot tartani. Ismét megígérték, hogy hívnak, ha mehetek az utolsó menetre, immáron a kész cuccért.
Gyorsak voltak, mert már délután szóltak, hogy akkor csütörtökön várnak. De! A konzul szeretne velem találkozni. (Ennyire jó lenne az útlevélképem? :-) ) Persze, ha a férjem megy, az is jó. (Mégse a külsőm ragadta meg. :-) ) Summa summarum, J. megy, mert én már egy hete nem voltam edzeni az állandó délelőtti programok miatt, ő pedig akkor pont ráér. Amúgy kicsit szégyenlem is magunkat, mert tudom, hogy már bejelentkezhettünk volna a konzulátuson, hogy cunami vagy egyéb vész esetén tudják mondani a hozzátartozóknak, hogy igen, felvették velünk is a kapcsolatot és élünk, virulunk.
Ja, azt még azért hozzá tenném, hogy az ügyintézők indonézek, azaz a kommunikáció indonézül vagy angolul lehetséges. Vajon mit csinál egy itt bajba jutott honfitársunk, aki e két nyelv egyikét sem beszéli?
De mi volt ma? A már említett családias suli (JIMS) új épület nyitó, egyben évzáró ünnepsége.
Nagyon kíváncsi voltam, hogy két hét alatt mennyit haladtak az építkezéssel, és persze érdekeltek a gyerekek, a tanárok, a hangulat.
Az építkezés nagyon jól megy, különösen a még félkész részek álcázása. :-) A következő egy hónapban még mindig sok dolguk lesz, de talán nem reménytelen az augusztus 5-i kezdés.
Az ünnepség pozitív kulturális sokk volt. Semmi ünneplő, semmi komoly, "ünnepélyes" hangulat. Kicsi a suli, így még a szülők is szinte mind ismerik egymást. Puszi-puszi, mosoly hegyek. A 10 órás kezdés 10.20-ra csúszott (ami Indonéziában amúgy nagyon pontosnak számít :-) ). A díszítés rengeteg lufi.
Minden osztály, a három ovis csoport is, adott műsort. Nem az volt a lényeg, hogy jól idomított, az izgalomtól gyomorgörcsös gyerekek tökéletes produkciót adjanak elő! A részvétel volt a fontos! 6 kislány balettruhában próbált ugrándozni a zenére, a színpad előtt a tanáruk mutogatta, hogy kb. mit kellene csinálni. Egy nagyobb csapat törpe indiánszerelésben énekelt, amiből egy kukkot nem értettem, de annyira nem, hogy még azt sem tudom, hogy milyen nyelven volt. A nagyobbak főleg pop zenére tátogós és táncolós darabokat mutattak be. Nagyon jó volt a hangulat, és látszott, hogy mindenki élvezi is amit csinál! Az emberek az előadás közben jöttek-mentek a teremben, sustorogtak egymással, de ez egyáltalán nem volt zavaró. Számomra a csúcspont azért mégiscsak a mamik két fellépése volt. Az egyik egy ismert zenére, általuk írt szöveg eléneklése volt, a másik pedig a Dancing Queenre egy minimál táncos koreográfia előadása. Elképzeltem az otthoni iskolaszéken a tanárok, illetve a szülői értekezleten az anyatársak arcát, amikor felvetem az évzáróra egy ilyen műsor ötletét. :-) (Tudom ám, hogy lenne aki benne lenne!) Az utolsó osztály a Celebration-t énekelte, aminek a végén az igazgatónő bejelentette, hogy ezzel lezárult a tanév, kellemes pihenést kívánt, és a terem végébe lévő svédasztalhoz invitált mindenkit.
Hát így is lehet...
Hétfőn a követségen beadtam hitelesítésre a fiúk bizonyítványmásolatait a fordítással. Pont lekéstem a konzult, aki vidékre ment, így azt mondták, hogy majd hívnak. Másnap reggel rámcsörögtek, hogy 90 euro lesz ( ez tök jó ár, mert oldalanként 15 euroról volt szó és szigorúan véve 10 oldal a fordítás), de a pénzen kívül kell az útlevelem másolata is. Ha ezzel bemegyek, akkor elkezdik a pecsételést, és egy újabb időpontban megkapom a kész papírokat.
Mi van? Igen! Előbb perkálni kell, csak aztán lesz pecsét. :-( És ha ez még nem lenne elég kiakasztó, az is kiderült, hogy csak euroban lehet fizetni. Indonéziában, egy olyan ország követségén, ahol a hivatalos pénznem NEM euro.
Így kedden reggel irány a bank, mert természetesen itthon csak 80 euronk volt. Az első helyen csak dollárt tudtak volna adni, de szerencsére a szemben lévő pénzváltó pont kinyitott. A legkisebb címletük 50-es, így végül annyit vettem. Irány a követség. Ami egyébként 40 perc autókázásra van tőlünk. Az ügyintéző nagyon kedves volt! Visszaadni ugyan nem tudott, de felírta az átvételire, hogy a papíron kívül még jár nekem 10 euro. Jól kikérdezett, hogy mikor jöttünk, meddig maradunk, hova járnak a gyerekek suliba, stb. Elkérte az összes adatunkat is, a címünktől a telefonszámunkig. Pluszba meghívtak 10-én estére egy színházi előadásra . Az Ember tragédiája, indonézül. Persze ugye a társaság a lényeg, helyi magyarok jöjjünk össze... A dolog végül könnyen eldőlt, mert J. úgy tűnik pont akkor megy Kuala Lumpurba tanfolyamot tartani. Ismét megígérték, hogy hívnak, ha mehetek az utolsó menetre, immáron a kész cuccért.
Gyorsak voltak, mert már délután szóltak, hogy akkor csütörtökön várnak. De! A konzul szeretne velem találkozni. (Ennyire jó lenne az útlevélképem? :-) ) Persze, ha a férjem megy, az is jó. (Mégse a külsőm ragadta meg. :-) ) Summa summarum, J. megy, mert én már egy hete nem voltam edzeni az állandó délelőtti programok miatt, ő pedig akkor pont ráér. Amúgy kicsit szégyenlem is magunkat, mert tudom, hogy már bejelentkezhettünk volna a konzulátuson, hogy cunami vagy egyéb vész esetén tudják mondani a hozzátartozóknak, hogy igen, felvették velünk is a kapcsolatot és élünk, virulunk.
Ja, azt még azért hozzá tenném, hogy az ügyintézők indonézek, azaz a kommunikáció indonézül vagy angolul lehetséges. Vajon mit csinál egy itt bajba jutott honfitársunk, aki e két nyelv egyikét sem beszéli?
De mi volt ma? A már említett családias suli (JIMS) új épület nyitó, egyben évzáró ünnepsége.
Nagyon kíváncsi voltam, hogy két hét alatt mennyit haladtak az építkezéssel, és persze érdekeltek a gyerekek, a tanárok, a hangulat.
Az építkezés nagyon jól megy, különösen a még félkész részek álcázása. :-) A következő egy hónapban még mindig sok dolguk lesz, de talán nem reménytelen az augusztus 5-i kezdés.
Az ünnepség pozitív kulturális sokk volt. Semmi ünneplő, semmi komoly, "ünnepélyes" hangulat. Kicsi a suli, így még a szülők is szinte mind ismerik egymást. Puszi-puszi, mosoly hegyek. A 10 órás kezdés 10.20-ra csúszott (ami Indonéziában amúgy nagyon pontosnak számít :-) ). A díszítés rengeteg lufi.
Minden osztály, a három ovis csoport is, adott műsort. Nem az volt a lényeg, hogy jól idomított, az izgalomtól gyomorgörcsös gyerekek tökéletes produkciót adjanak elő! A részvétel volt a fontos! 6 kislány balettruhában próbált ugrándozni a zenére, a színpad előtt a tanáruk mutogatta, hogy kb. mit kellene csinálni. Egy nagyobb csapat törpe indiánszerelésben énekelt, amiből egy kukkot nem értettem, de annyira nem, hogy még azt sem tudom, hogy milyen nyelven volt. A nagyobbak főleg pop zenére tátogós és táncolós darabokat mutattak be. Nagyon jó volt a hangulat, és látszott, hogy mindenki élvezi is amit csinál! Az emberek az előadás közben jöttek-mentek a teremben, sustorogtak egymással, de ez egyáltalán nem volt zavaró. Számomra a csúcspont azért mégiscsak a mamik két fellépése volt. Az egyik egy ismert zenére, általuk írt szöveg eléneklése volt, a másik pedig a Dancing Queenre egy minimál táncos koreográfia előadása. Elképzeltem az otthoni iskolaszéken a tanárok, illetve a szülői értekezleten az anyatársak arcát, amikor felvetem az évzáróra egy ilyen műsor ötletét. :-) (Tudom ám, hogy lenne aki benne lenne!) Az utolsó osztály a Celebration-t énekelte, aminek a végén az igazgatónő bejelentette, hogy ezzel lezárult a tanév, kellemes pihenést kívánt, és a terem végébe lévő svédasztalhoz invitált mindenkit.
Hát így is lehet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése