Mi ismét új fajjal szaporodtunk. Ezúttal a termeszek jelentek meg a csöndes gyerekszoba bal felső sarkában. Nem elég,hogy a fehér plafon úgy néz ki, mintha valaki odakakilt volna, még zsizsegnek is. A légkondi sem tudja túlharsogni őket.
Nagyon remélem, hogy az új lakhelyünket gyorsan (de szépen!) kifestik, mert már mehetnékem van. Persze amilyen az én formám, már a jövő héten költözhetünk, mikor J. Manilában lesz. De nem gond, lényeg, hogy mielőbb.
Szombaton kezdődik a Coca-Cola Kupa! Mellesleg ilyen komoly a honlapjuk. Hát, ha ki akartunk volna szúrni magunkkal, akkor se tudom, hogy hogyan lehetett volna ennél jobban. A mérkőzések ugyanis a következő fél évben, minden szombaton és vasárnap, általában reggel 8, 9, jó esetben 10 órakor kezdődnek. Ez azt jelenti, hogy pld. holnap után hajnali 7-re a suliban kell lennünk. Ááááááááááá! És, hogy még kicsit bonyolítsuk a dolgot, a két fiúnak általában két külön helyen lesz meccse. Most azon töröm a fejem, hogy vasárnap mit csináljak, mert J. hajnalban utazik, a fiúk viszont egyidőben játszanak.
Nos akkor kezdődnek a érdekes sportos hétvégék korai felkeléssel :-P /ismerős érzés /!! :-) Igen :-) ez már egy komoly foci honlap :-P
VálaszTörlésPusza Ildi :-)
A történeti hűség kedvéért bevallom, hogy miután beírtam a postot, megnéztem a honlapot, és kinyomtattam mindkét fiú "menetrendjét". Szerencsére csak ez a hétvége lesz sűrű, a többin csak szombaton lesz meccs, viszont a kezdési időpontok nem barátságosabbak. Bali általában reggel 8-kor fog játszani (ez nekem azt jelenti, hogy hajnali 5.30-kor kelek), és alig lesz olyan, hogy csak egy helyre kelljen menni. Viszont olyan lelkesek, hogy ez mindent megér!
VálaszTörlésÉs nem elhanyagolható részlet, hogy a honlapon a meccsekről összeállitott diasorban két képen is szerepel Gergő, az egyik mindjárt a legelső!
VálaszTörlés