Mielőtt bárkinek is kilyukad az oldala, gyorsan elárulom a Pisang Goreng jelentését. Sült banán. Ez az az étel, amit minden második utcasarkon lehet vásárolni a mozgó árusoktól. Ott sütik helyben, frissen, az orrod előtt, egyéb finomságokkal. Szóval ha eddig azt hitted, hogy a mekis sültkrumplinál nincs lejjebb, akkor bizony gondold át.
Aki esetleg a házi elkészítésére vetemedne, annak itt a recept: Összekevernek némi rizs és sago lisztet, pici sót és vizet, majd olvasztott vajat. Ebbe belemártják a banánt, amit akár apróra, akár félbe (ízlés szerint) vágnak, majd forró olajban aranybarnára sütik.
Azt még megosztom, hogy állítólag e gyümölcsből mintegy 24 fajta létezik Indonéziában. Piros, hosszú- vékony, apró, három oldalú stb. Nem mind ehető, és némelyiknek nagy magjai vannak. Annak ellenére, hogy a világ egyik legnagyobb banántermelői, nem tartoznak a legnagyobb exportőrök közé, sőt. Személyes vallomás: ízre nekem is leginkább az import jön be.
No de térjünk vissza a sütikhez.
Elsőként íme egy vegyestál:
Középen egy zebra szerű muffin trónol. A hozzávalók tojás, cukor, vanília, liszt, szódabikarbóna, szódavíz és ételszínező. Ha a megfelelő sorrendben összedobtuk a kellékeket, akkor kb. 20 percig kell magas fokon a gőzölőben főzni, majd újabb 25 percig, míg ilyen szépen ki nem nyílik, folytatni a gőzölést. Az íze leírhatatlan, mert nincs neki, de legalább finom vanília illatú.
A jobb és baloldalán egy-egy adag banánlevélbe csomagolt rizs helyezkedik el. Nem tudom, hogy ki hogyan szereti, de az itteni módi szerint baromira ragadnak, nem véletlen hívják glutinous rice-nak. Ezeket szokták bolondítani egyéb összetevőkkel, például csirke húst rejtenek a közepébe.
Ilyen kicsomagolva:
A jobbra tőle helyezkedő a celofántól ilyen fényes, és zöld színét ezúttal nem a banánlevélnek , hanem az ételszínezéknek köszönheti, amit igen nagy előszeretettel használnak. Kedvenceik a minél vadabb árnyalatok. Az összetevői: liszt, kókusztej, cukor, vanília, só. Az íze is kb. ennek megfelelő...
A bal alsó barna neve Risoles Spesial. Létezik belőle Risoles Ayam, azaz csirkés risoles is. Ez a Spesial fantázianevű így fest belülről:
És végül jobb alul egy kis Getuk Lindri. Ez azért jópofa, mert darálón kell kinyomni a tésztát, hogy ilyen "kukacos" legyen. Az összetevői: lágyra gőzölt tápióka, cukor, víz, vanília. A tetején a szokásos kókuszreszelék. Ízre szerintem szintén semmilyen.
És aki ezek után azt kérdezi, hogy és akkor miért is nem tudok lefogyni, annak elárulom, hogy a közeli élelmiszer áruházban működik egy fantasztikus pékség. A főcukrász René, egy francia égi meszelő. Mikor először megláttam tüsténkedni a konyha hatalmas üvegablakán át, még nem sejtettem, hogy szerelem lesz. Legalábbis a keze alól kikerülő süti költeményekkel mindenképpen.
OK. Valóban nem fogok az indonéz desszertek világában "megmerülni". Nem csodálom, egyáltalán, hogy René felé hajlasz. Francia pékség, jajj, anyám!
VálaszTörlésEzek tényleg nem a mi ízésünknek valók.
Köszönöm a beszámolót! S további kellemes látogatásokat René-nél ;-) Ne felejtsd el, egyszer élünk :-)
Köszönöm Eszter! szuper ez a süti be számoló, be valóm az egyik kedvencem az a sült banán, biztosan ott más a "íze" :-P.
VálaszTörlésNos, ami a Francia René-et illeti és a francia pékség az valami fenomenális :-)))/ismerem/én sem tudnék le fogyni :-P
Puszi Ildi :-)