Lassan, de biztosan megérkeztünk! A zsúfolt szingapúri reptéren jó sokat dekkoltunk a gépben, mert valahogy minden repülő egyszerre akart indulni. Az elemelkedésben sem volt sok köszönet, mert olyan légörvények voltak, hogy a röpke másfél órát egy örökkévalóságnak éreztem. Úgy ólálkodtak a rókák körülöttem, hogy még a vizet is csak a fogaim között mertem szürcsölni, nehogy gond legyen. Úgy látszik ahogy öregszem, egyre rosszabb lesz. Jakartában napi szinten attól vagyok rosszul, hogy a sofőr képes úgy szelni a fekvőrendőröket, hogy a hullámvasúton érzem magam, pedig nem hajt gyorsan, akadályból viszont rengeteg van, főleg a mi környékünkön.
Hála a Magasságosnak, a Singapore Airlines-nál nincs "zéró tolerancia". Én nem tudom, hogy a hőtágulástól, vagy mitől, de hiába nem vettünk semmit, csak egy új táskát, a csomagjaink súlya mégis megnőtt. Ezúttal három bőröndöt adtunk fel, amik így is meghaladták a 80 kg-ot, mi pedig mindannyian 1-1 baromi nehéz táskával lavíroztunk. Magamban hallkan fohászkodtam, hogy nehogy lemérjék a kézi poggyászunkat, mert minden becsekkoló helyen öles tábla hirdette, hogy max. 7 kg lehet. Nomost a miénk darabonként kb. 17 kg volt.
Év eleji "túlsúly" kiadásainkat azért csak sikerült tetézni J. telefonjának elhagyásával. Azzal vigasztaltam, hogy szegény mobilnak tuti rossz a karmája, mert eddigi pályafutása során amúgy is többet volt szervizben, mint használatban. Sajnos csak az indulásunk reggelén vettük észre, hogy feltehetően az előző esti taxizás során a kocsiban maradt. Küldtünk rá egy sms-t, de már az sem kézbesítődött. Azért J. elballagott a rendőrségre, mert a céges sim kártya miatt kellett egy hivatalos papír a veszteségről. Itt ismét megerősödött a vágyunk, hogy igen, ebben az országban nagyon tudnánk élni! A továbbiakban lehet érdeklődni, hátha megtalálják az imei alapján. Na ja, és akkor gyorsan ébredjünk, és húzzuk ki a kezünket a biliből.
Hála a Magasságosnak, a Singapore Airlines-nál nincs "zéró tolerancia". Én nem tudom, hogy a hőtágulástól, vagy mitől, de hiába nem vettünk semmit, csak egy új táskát, a csomagjaink súlya mégis megnőtt. Ezúttal három bőröndöt adtunk fel, amik így is meghaladták a 80 kg-ot, mi pedig mindannyian 1-1 baromi nehéz táskával lavíroztunk. Magamban hallkan fohászkodtam, hogy nehogy lemérjék a kézi poggyászunkat, mert minden becsekkoló helyen öles tábla hirdette, hogy max. 7 kg lehet. Nomost a miénk darabonként kb. 17 kg volt.
Év eleji "túlsúly" kiadásainkat azért csak sikerült tetézni J. telefonjának elhagyásával. Azzal vigasztaltam, hogy szegény mobilnak tuti rossz a karmája, mert eddigi pályafutása során amúgy is többet volt szervizben, mint használatban. Sajnos csak az indulásunk reggelén vettük észre, hogy feltehetően az előző esti taxizás során a kocsiban maradt. Küldtünk rá egy sms-t, de már az sem kézbesítődött. Azért J. elballagott a rendőrségre, mert a céges sim kártya miatt kellett egy hivatalos papír a veszteségről. Itt ismét megerősödött a vágyunk, hogy igen, ebben az országban nagyon tudnánk élni! A továbbiakban lehet érdeklődni, hátha megtalálják az imei alapján. Na ja, és akkor gyorsan ébredjünk, és húzzuk ki a kezünket a biliből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése